Hatalmas összegeket költ az állam a visszavonult köztársasági elnökök juttatásaira

Untitled-3
2024.04.30. 08:55
Több száz millió forintot költött az állam 2020 eleje és 2023 vége között Schmitt Pál és Áder János rendszeres juttatásaira.

Az összeg több tételből áll össze, a már visszavonult államfőknek is jár egyebek mellett havi juttatás, a megfelelő ingatlan használatának a joga, maximum háromfős titkárság, autó, valamint költségtérítés is. Az említett három év alatt nagyjából 250 millió forintot költöttek csak a titkárságok fenntartására – írja az rtl.hu.

Az Országgyűlés Hivatalától származó adatokból kiderült, Schmitt Pál és Áder János nem rezsivédett ingatlanban lakik, erre utal legalábbis, hogy 2022 után mindkettejük esetében megugrott az összeg, amelyet az állam fizetett ki gáz- és áramfogyasztásuk után. A törvény alapján ugyanis a volt köztársasági elnököknek nemcsak biztosítani kell egy „megfelelő” ingatlant, hanem annak költségeit is állni kell.

Az RTL szerint Schmitt Pál esetében a 2022-es áram- és gázdíj 2,6 millió forintról 6,8 millió forintra emelkedett 2023-ban, Áder Jánoséknál PEDIG 1,5 millióról 9,4 millió forintra.

A portál megkereste mindkét köztársasági elnököt a rezsiköltségek emelkedésével összefüggésben, de választ nem kaptak. Áder János esetében azért meglepő a magas fogyasztás, mert a Kék Bolygó Alapítvány alapítójaként rendszeresen környezetvédelmi témákban szólal fel. Rezsiköltsége több mint 780 ezer forint volt.

Az ingatlant egyébként, amelyet az államtól kapott használatra, az Átlátszó korábbi cikke szerint 929 millió forintért építették át. Az átalakítási engedély azt is lehetővé tette, hogy a villához szaunát, fitneszhelyiséget, mosókonyhát szennyesledobóval, kétbeállós gépjárműtárolót, személyfelvonót, valamint teraszt és tetőkertet is kialakítsanak.

Visszavonultak, de mindent állunk

Schmitt Pál az állam által biztosított lakásról az ország gazdasági helyzetére hivatkozva nem igényelt magának semmilyen ingatlant. 2017-ben az Átlátszó írt arról, hogy egy solymári villába költözött, amelyet még feleségével vásárolt közösen. A törvény alapján pedig a volt elnökök abban az esetben is igényelhetik, hogy az állam fizesse a fenntartási költségeket, ha saját ingatlanban laknak. A jogszabály azt is lehetővé teszi, hogy alkalmazzanak valakit, aki az ingatlan üzemeltetési feladatainak ellátásáért felel.

A jogszabály alapján a következőket is az állam fizeti a volt államfők helyett:

  • titkársági gépjármű költségei,
  • telefon,
  • internet,
  • televíziószolgáltatás,
  • lakásra fordított közműdíjak és karbantartás,
  • üzemeltetés,
  • kertfenntartás,
  • lakásbiztosítás,
  • felújítás,
  • eszközbeszerzés,
  • egészségügyi szolgáltatási járulék. 

A felsoroltakra Áder János esetében 2022-ben 10 milliót, egy évvel később pedig már 17 milliót költöttek az adófizetők. Schmitt Pálnál is jelentős volt a többletkiadás: 2022-ben 3,7 millió forintot költött állam, míg 2023-ban 13 millió forintot.

Schmitt Pál és Áder János élete végéig jogosult havi juttatásra, amely megegyezik a mindenkori köztársasági elnöknek járó havi tiszteletdíj összegével. Ez tavaly még havi 4,6 millió forint volt, idén márciustól viszont már 5,2 millió forint.

A portál által kikért adatokban nem szerepelnek a Novák Katalinra vonatkozó költségek, esetében csak annyi ismert, hogy lemondása óta egyelőre nem igényelt ingatlant. Az Index információi szerint háromfős titkárságot már igen.

(Borítókép: Schmitt Pál és Áder János. Fotó: Vajda János / MTI, Szollár Zsófi / Index)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Újságírókat vetetne őrizetbe Magyar Péter

Újságírókat vetetne őrizetbe Magyar Péter

A Tisza Párt vezetője szerint alaptalan vádakkal illették a Tisza-szigetek vezetőjét, Farkas Dezsőt.

február 5., 12:27

  • Belföld
Egy lesújtó felmérés szerint szinte bárki kapható céges bűncselekmény elkövetésére

Egy lesújtó felmérés szerint szinte bárki kapható céges bűncselekmény elkövetésére

A megkérdezettek szerint szigorúbb szabályozás, hatósági ellenőrzés és átláthatóság kellene.

február 5., 12:24

  • Belföld
Bocsánatot kérnek a magyar rendőrök a meggyilkolt japán anya ügyében folytatott kommunikációjukért

Bocsánatot kérnek a magyar rendőrök a meggyilkolt japán anya ügyében folytatott kommunikációjukért

Az országos rendőrfőkapitány vizsgálatot rendelt el az ügyben.

február 5., 13:30

  • Belföld
Két darab szendvicset kapnak a Budapestre rendelt mentősök a 16 órás szolgálatra

Két darab szendvicset kapnak a Budapestre rendelt mentősök a 16 órás szolgálatra

A MOMSZ a lakosság segítségét kéri, hogy bajtársaik napi egyszeri melegélelmezését megoldják.

2 órája

  • Belföld
Majka is beindult, sínre kerül a hétgyermekes ózdi munkanélküli és családja élete

Majka is beindult, sínre kerül a hétgyermekes ózdi munkanélküli és családja élete

Összegyűlt a pénz a kaucióra, szombaton Vácon munkába áll az Index riportjából megismert családapa.

február 5., 13:57

  • Belföld
Tüntetést szervez a Magyar Orvosi Kamara március 8-ára

Tüntetést szervez a Magyar Orvosi Kamara március 8-ára

Pártpolitikusok részvétele nélkül akarják megvalósítani a rendezvényt.

február 5., 12:24

  • Belföld
Szijjártó Péter részvétét fejezte ki a svédországi lövöldözésben miatt

Szijjártó Péter részvétét fejezte ki a svédországi lövöldözésben miatt

A merénylet elkövetője egy 35 éves férfi volt.

február 5., 06:59

  • Belföld
Reggeli szesztilalom? Kiderült, hogy mit gondolnának a magyarok az intézkedésről

Reggeli szesztilalom? Kiderült, hogy mit gondolnának a magyarok az intézkedésről

Az alkoholfogyasztási szokásokkal összefüggő konfliktusokról készült felmérés.

február 5., 11:46

  • Belföld
Megszólalt az egyik bicskei áldozat: Nyílt titok volt köztünk, hogy János bácsi kivel mit csinál

Megszólalt az egyik bicskei áldozat: Nyílt titok volt köztünk, hogy János bácsi kivel mit csinál

Később a börtönben futott össze a volt igazgatóval.

február 5., 14:45

  • Belföld
Rákosrendező: elküldte a főváros a vagyonkezelőnek az elővásárlásról szóló nyilatkozatát

Rákosrendező: elküldte a főváros a vagyonkezelőnek az elővásárlásról szóló nyilatkozatát

Hét különböző, de együttesen kezelt ingatlan adásvételi szerződését érinti a BKM joga.

február 5., 14:04

  • Belföld
Összeült a kormány, az egyik döntést már be is jelentették

Összeült a kormány, az egyik döntést már be is jelentették

Orbán Viktorék munkában.

február 5., 14:04

  • Belföld
Egy felmérés alapján a bérrendezés után ismét vonzóvá vált a pedagóguspálya

Egy felmérés alapján a bérrendezés után ismét vonzóvá vált a pedagóguspálya

A megkérdezettek többsége a saját szakmájában képzeli el a jövőjét.

február 5., 06:59

  • Belföld
Kocsis Máténak jólesik Vadai Ágnes aggódása, de tisztázta a helyzetet

Kocsis Máténak jólesik Vadai Ágnes aggódása, de tisztázta a helyzetet

A Nemzetbiztonsági Bizottság ülésén elhangzottak szolgáltatják a témát.

február 5., 11:43

  • Címlapon
Beismerte bűnösségét a volt fideszes politikus, aki ittasan bántalmazott egy nőt

Beismerte bűnösségét a volt fideszes politikus, aki ittasan bántalmazott egy nőt

Decemberben még megtagadta a vallomástételt.

2 órája

  • Belföld
Orbán Balázs: Nincs pénzügyi akadálya annak, hogy megszüntessük a kórházi várólistákat

Orbán Balázs: Nincs pénzügyi akadálya annak, hogy megszüntessük a kórházi várólistákat

A miniszterelnök politikai igazgatója a MÁV helyzetéről és a gyermekvédelemről is beszélt.

február 5., 10:43

  • Címlapon
Jégpáncéllá válhatnak az utak, figyelmeztetést adott ki a Magyar Közút

Jégpáncéllá válhatnak az utak, figyelmeztetést adott ki a Magyar Közút

Több vármegyében is narancssárga veszélyjelzés van érvényben.

3 órája

  • Belföld
Fontos határidőre figyelmezteti az érettségizőket az Oktatási Hivatal

Fontos határidőre figyelmezteti az érettségizőket az Oktatási Hivatal

Február 17-ig lehet jelentkezni.

február 5., 11:01

  • Belföld
A rendőrség egy héten át tartó, fokozott ellenőrzést rendelt el Budapesten

A rendőrség egy héten át tartó, fokozott ellenőrzést rendelt el Budapesten

A BRFK az Indexnek megerősítette, hogy a kitörés napjával függ össze az intézkedés.

február 5., 07:12

  • Belföld
Vádat emeltek az encsencsi gyilkosságokkal gyanúsított férfi ellen

Vádat emeltek az encsencsi gyilkosságokkal gyanúsított férfi ellen

Az ügyészség életfogytig tartó fegyházbüntetést kért ellene.

február 5., 11:49

  • Belföld
Megverte, majd ruhátlanul utcán hagyta nevelt gyermekét

Megverte, majd ruhátlanul utcán hagyta nevelt gyermekét

Az ügyészség pénzbüntetést indítványozott.

február 5., 11:55

  • Belföld
Bombafenyegetést küldött egy 10 éves fiú egy kőbányai iskolának

Bombafenyegetést küldött egy 10 éves fiú egy kőbányai iskolának

A fenyegetésre nem tudott magyarázatot adni a fiú.

február 5., 12:39

  • Címlapon
Karácsony Gergely: Hova tegyük az állam szemetét?

Karácsony Gergely: Hova tegyük az állam szemetét?

A főpolgármester szerint a rákosrendezői terület kitakarítása nem lesz kis feladat.

3 órája

  • Belföld
Kiugrott a panellakása ablakán egy ember Szegeden

Kiugrott a panellakása ablakán egy ember Szegeden

A rendőrség vizsgálatot indított.

február 5., 11:22

  • Belföld
A kormány segítene a politikai meghurcoltakon, nyilvánosak a részletek

A kormány segítene a politikai meghurcoltakon, nyilvánosak a részletek

Orbán Viktor aláírására vár a tervezet.

február 5., 10:19

  • Címlapon
Milák Kristóf volt edzője kiborult a médiában megjelent cikkek miatt

Milák Kristóf volt edzője kiborult a médiában megjelent cikkek miatt

Virth Balázs alaposan felhúzta magát.

8 órája