Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEM„Beszélni kell a kórházak helyzetéről, mert aki oda bekerül, attól retteg: többé nem jön ki”
„Ismét egy különleges helyzetet teremtettek a kormánypártok” – nyitotta meg a keddi ülést Varga Zoltán, a Népjóléti Bizottság DK-s elnöke.
Mint mondta: a kormánypártok részéről Kovács József terjesztett elő a napirendi javaslat módosítására vonatkozó indítványt annak érdekében, hogy még csak véletlenül se eshessen szó a hazai egészségügyről.
Emlékeztetett, hogy Takács Péter április 16-án jelezte: csak kötött időben áll rendelkezésre, az ülésről rövidesen el kell mennie.
Mi ezt méltányoltuk, azzal a kéréssel, hogy a lehető leghamarabb folytatjuk a kórházakkal kapcsolatos kormányzati meghallgatást. Ekkor abban a hiszemben voltunk, hogy tartani fogják a szavukat
– jelentette ki a képviselő, hozzátéve, hogy a kórházak helyzetéről igenis beszélni kellene, „mert aki oda bekerül, attól retteg: többé nem jön ki”.
Varga Zoltán úgy véli, mindezek fényében különösen felháborító és tragikus az indítványban szereplő indoklás, „amely jól szemlélteti a kormánypártok mentális és morális mélyrepülését”.
Az indítványban többek között az alábbi mondatok szerepeltek:
„Takács Péter államtitkár úr ugyanebben a témában hosszasan rendelkezésre állt, érdemi kérdéseket azonban alig kapott, ami azt jelzi, hogy a napirendi pont nem valódi tájékoztatási célokat, hanem kampánycélokat szolgál. Ezért javasoljuk, hogy a napirendi pontot június 9-ét követően tárgyalja meg a Népjóléti Bizottság.”
Mivel a napirendi pont módosítására vonatkozó indítványt tíz kormánypárti képviselő támogatta a három ellenzékivel szemben, a tájékoztató elmaradt.