A Bajai Járási Ügyészség üzletszerűen elkövetett csalás miatt emelt vádat a nővel szemben, aki 2021 októbere és 2023 augusztusa között százhúsz gyanútlan vevőt csapott be azzal, hogy népszerű mesekönyveket, diafilmeket, továbbá diavetítőket és képregényeket árult előre fizetéssel egy közösségi oldalon úgy, hogy azok valójában sosem voltak a birtokában – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség pénteken az MTI-vel.
A közlemény szerint a Pest vármegyében élő nő a vételárat előre utalással kérte rendezni, ehhez időről időre új bankszámlaszámokat adott meg. A sértettek fejenként 10-30 ezer forintot fizettek a csalónak, a csomagot azonban hiába várták.
A vádlott a vevőket összesen mintegy másfél millió forinttal károsította meg. A pénz egy részét a károsultak többszöri felszólítására még a vádemelést megelőzően megtérítette.
A Bajai Járásbíróság a nő bűnösségét tárgyalás nélkül kimondta. A döntés jogerős – tudatta a főügyészség.