Nyomoz a rendőrség a kemecsei általános iskolában történt bántalmazás ügyében
Mint arról korábban beszámoltunk, a szünetben támadt rá hátulról négy lány arra a tízéves fiúra, akin a történtek után életmentő műtétet kellett végrehajtani. A kisfiú jelenleg a nyíregyházi kórház gyermek-intenzívosztályán fekszik. Szülei elmondása szerint sokat sír és nagy fájdalmai vannak. A református egyház fenntartásában működő iskola belső vizsgálatot rendelt el. Az elkövetők 10 és 12 év közötti lányok voltak.
A rendőrség most életveszélyt okozó testi sértés gyanúja miatt indított büntetőeljárást az ügyben, de az esetről a nyomozás érdekeire hivatkozva nem adtak részletesebb tájékoztatást az MTI-nek.
Az RTL-nek sikerült kapcsolatba lépnie a gyermek szüleivel.
Ezt nem lehet elmondani, ezt csak az tudja, aki átéli. Aki látja a fiát, amikor kitolják a műtőből, ordítva, az majd megtudja
– nyilatkozta az apa.