Videón, ahogy egy vidéki üzletben ököllel ütnek egy fiatal nőt
A vádirat szerint a férfi tavaly januárban egy dorogi üzletben találkozott össze a korábbi élettársával. Az elkövető szóváltás közben szidalmazta a sértettet – írja a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség.
A közlemény szerint az üzletben egy másik nő rászólt a férfira, hogy fejezze be a viselkedését, és távozzon. A férfi ekkor vele is trágárul kezdett beszélni.
Az elkövető ezután földhöz vágott két dobozos sört, majd
tenyérrel és ököllel három alkalommal megütötte a volt élettársát a fején és az arcán.
A sértettnek nyolc napon belül gyógyuló sérülése keletkezett.
Az Esztergomi Járási Ügyészség garázdaság vétsége és könnyű testi sértés vétsége miatt nyújtott be vádiratot. Indítványozták, hogy a büntetett férfit tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztésre ítéljék.