Ez a három kórház a legegészségesebb Magyarországon

2024.05.13. 13:38
Debreceni, szekszárdi és egy hatvani intézmény nyerte el a Magyar Kórházszövetség „Egészségfejlesztő Kórház Díját”, amellyel az egészségügyi dolgozók és lakosság egészségtudatosságának erősítését szolgáló legjobb programokat ismerte el a szakmai szervezet.

A Magyar Kórházszövetség, partnerségben a Bethesda Gyermekkórház Prevenciós Igazgatóságával és az Egészségügyi Menedzserképző Központtal, 2023 novemberében indított el Országos Kórházi Egészségfejlesztési Programot a Belügyminisztérium szakmai támogatásával, aminek célja az egészségügyi dolgozók és a lakosság egészségtudatosságának erősítése a betegségmegelőzés érdekében. 

Ennek részeként most először került meghirdetésre nemzetközi standardok alapján pályázati rendszerben elnyerhető Egészségfejlesztő Kórház Díj a Richter Gedeon Nyrt. támogatásával. A jelentkező 39 intézmény közül a Magyar Kórházszövetség Mátraházán tartott konferenciáján hirdették ki a kategóriák győzteseit. A díjazott kórházak:

  • Országos intézet/centrumkórház kategóriában a Debreceni Egyetem Klinikai Központ,
  • Vármegyei irányítókórház kategóriában a Tolna Vármegyei Balassa János Kórház,
  • Városi kórház kategóriában a Hatvani Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet.

Különdíjat kapott az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet.

A Kórházi Egészségfejlesztési Program másik eleme az „Országos Kórházi Egészségkihívás”. A kórházi dolgozók 5 fős csapatokban jelentkezhettek az egészségüket támogató, gamifikációra épülő kihívások, feladatok teljesítésére. A 2024. március 15-én kezdődött 100 napos programra 71 intézmény 654 csapata jelentkezett 3270 dolgozóval. A résztvevők már az első hónapban több mint 6 millió percet töltöttek mérsékelt-közepes intenzitású és közel 3 millió percet magas intenzitású sporttevékenységgel.

Rákosy-Vokó Zsuzsa, a program szakmai vezetője kiemelte: a hat hónapos pilot során tudástranszferre irányuló együttműködés is kezdetét vette, amiben tíz olyan intézmény vesz részt, amelyeknél már működik egészségfejlesztési iroda. „Ezekben az intézményben a dolgozók fizikai aktivitását, rekreációs tevékenységét kedvezményes sportolási lehetőségekkel és az épületen belüli ingyenes sport- és rekreációs foglalkozásokkal segítik, amelyben a gyógytornászok és kórházi dolgozók is szerepet játszanak” – részletezte. Az alkalmazottak mentális egészségét stresszkezelési technikák elsajátítására irányuló meditációs foglalkozásokkal támogatják az intézmény falain belül pszichológus, pszichiáter szakemberek vezetésével.

Az Országos Kórházi Egészségfejlesztési Program célkitűzései között szerepel még a kórházi területen és közvetlen környezetében a dohányzás visszaszorítása, illetve  a leszokástámogatás, továbbá az egészséges étkezést támogató kórházi környezet kialakítása – ismertette a Magyar Kórházszövetség közleményben. 

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője

A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője

A fiatal férfi látta először, hogy meghalt az autó sofőrje.

március 21., 12:12

  • Belföld
Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa

Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa

Tuzson Bence igazságügyi és Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszterrel is tárgyal majd.

március 21., 15:30

  • Belföld
Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben

Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben

A szakpszichológus szerint a felvonulás komoly kockázatokat rejt a fiatalok számára.

március 21., 15:11

  • Belföld
DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében

DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében

A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését.

március 21., 15:14

  • Belföld
Karbantartás miatt leáll a vonatforgalom a Déli pályaudvaron

Karbantartás miatt leáll a vonatforgalom a Déli pályaudvaron

Hétvégén érkezik az éjszakai vonatstop.

március 21., 15:34

  • Belföld
Orbán Viktort ábrázoló pólóban trollkodták szét a közmédia egyik műsorát

Orbán Viktort ábrázoló pólóban trollkodták szét a közmédia egyik műsorát

Az adást végül megszakították.

március 21., 16:19

  • Belföld
Vitézy Dávid meghosszabbítaná a főváros díszkivilágítását

Vitézy Dávid meghosszabbítaná a főváros díszkivilágítását

A Podmaniczky Mozgalom vezetője ismertette a részleteket is.

március 21., 11:08

  • Belföld
Tűz ütött ki az MTVA épületében, megtudtuk, hogy mi gyulladt ki

Tűz ütött ki az MTVA épületében, megtudtuk, hogy mi gyulladt ki

A munkatársakat kiküldték az épületből, de előtte segítettek az oltásban.

március 21., 11:32

  • Belföld
Nem engedélyezi a rendőrség a Kutyapárt marihuánalegalizációs rendezvényét

Nem engedélyezi a rendőrség a Kutyapárt marihuánalegalizációs rendezvényét

A párt szerint Magyarországon olyan a drogpolitika, mintha be lenne szívva.

március 21., 15:43

  • Belföld
Éjszakai fagyok és szikrázó napsütés, nagy hőingásra számíthatunk

Éjszakai fagyok és szikrázó napsütés, nagy hőingásra számíthatunk

A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 13 és 18 fok között alakul.

március 21., 06:05

  • Belföld
Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad

Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad

A miniszter egy interjúban beszélt a Tisza Párt elnöke és közötte lévő kapcsolatról.

március 21., 06:05

  • Belföld
„Az ország »fő ultisa« bemond mindent” – érkeznek a reakciók Orbán Viktor reggeli rádióinterjújára

„Az ország »fő ultisa« bemond mindent” – érkeznek a reakciók Orbán Viktor reggeli rádióinterjújára

A Jobbik, a Momentum és Karácsony Gergely is megszólalt.

március 21., 10:14

  • Belföld
Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak

Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak

A Tisza Párt elnöke több kérdést is feltett a kormányfőnek.

március 21., 10:51

  • Címlapon
Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél

Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél

Kiderült, mivel vádolják a magyar bíborost, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye is reagált.

46 perce

  • Belföld
Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet

Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet

Szegedi tudósok kutatócsoportja vizsgálja, miért kezdett el a város klímája Rómáéhoz hasonlítani.

március 21., 09:06

  • Belföld
A MÁV-csoport drónvideót osztott meg a tiszaeszlári vonatbaleset helyszínéről

A MÁV-csoport drónvideót osztott meg a tiszaeszlári vonatbaleset helyszínéről

Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.

március 21., 10:06

  • Belföld
Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani

Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani

A kormányfő ezúttal is Brüsszelből jelentkezett.

március 21., 07:44

  • Belföld
Állon rúgta a beteghordót egy agresszívvá vált férfi

Állon rúgta a beteghordót egy agresszívvá vált férfi

A férfi ittas állapotban került kórházba.

március 21., 12:26

  • Címlapon
A bangkoki felhőkarcoló a Mexikóváros-hatás miatt omlott össze

A bangkoki felhőkarcoló a Mexikóváros-hatás miatt omlott össze

Szakértő magyarázza el a földrengés okát.

4 órája

  • Címlapon
Hihetetlen súlyos betegség jelent meg, ami elképesztő fájdalmakat okoz az állatoknak

Hihetetlen súlyos betegség jelent meg, ami elképesztő fájdalmakat okoz az állatoknak

Rendkívüli sajtótájékoztatót tartottak a ragadós száj- és körömfájásról.

20 perce

  • Belföld
Chuck Norris-i pörgőrúgással terítette le saját magát, majd a kiérkező mentőknek is le akarta rúgni a fejét

Chuck Norris-i pörgőrúgással terítette le saját magát, majd a kiérkező mentőknek is le akarta rúgni a fejét

Az ittas férfi végül narratívát váltott, amikor szembekerült a megtermett mentőssel.

március 21., 13:01

  • Belföld
Életveszélyes sérülés egy katonai gyakorlaton Újdörögdön

Életveszélyes sérülés egy katonai gyakorlaton Újdörögdön

Mentőhelikopterrel szállították kórházba.

március 21., 16:20

  • Belföld
Kínozták és éheztették azt a kétéves kisfiút, akinek a holttestére egy csomagtartóban találtak rá

Kínozták és éheztették azt a kétéves kisfiút, akinek a holttestére egy csomagtartóban találtak rá

Féregnek, kutyának nevezte a rábízott gyermeket a nevelőanya.

március 21., 11:19

  • Címlapon
Földrengés Délkelet-Ázsiában: rendkívüli állapot a térségben, Európától kértek segítséget

Földrengés Délkelet-Ázsiában: rendkívüli állapot a térségben, Európától kértek segítséget

A Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek pénteken.

10 órája