Széllökéssel, villámlással csapott le a vihar Budapestre

2024.05.21. 15:50
A HungaroMet kedd délután hevesebb zivatarok veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Zala, Somogy, Baranya, Tolna és Bács-Kiskun vármegyék egyes járásaira. Este 8 óra után hatalmas dörgésekkel, villámlásokkal, széllökésekkel érte el a vihar Budapestet. Majd a heves zivatarok átvonulása után visszavonták a másodfokú riasztásokat.
  • Délnyugat felől egy vonalba rendeződött zivatarrendszer érte el a délnyugati országrészt, és fokozatosan gyengülve halad tovább az ország belső területei felé északkeleti irányba. 
  • A késő esti órákban várhatóan a keleti, északkeleti országrészt is eléri. 
  • A zivatarokat viharos (általában 60-80 kilométer/órás) széllökés, felhőszakadás (15-30 milliméter, de a Dunántúl délnyugati felén, kétharmadán lokálisan akár 30-50 milliméter), apróbb szemű jég kísérheti.
  • Kiemelten a Dél-Dunántúlon, esetleg a Dunántúl középső és nyugati részén, illetve a Dél-Alföld egyes részein heves zivatarok is előfordulhatnak (2-4 centiméter jégátmérő, 90 kilométer/órát meghaladó széllökés). Az éjszaka második felére a zivatartevékenység az ország északkeleti felére tevődik át.
  • Kedd este visszavonta a hevesebb zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú (narancs) riasztásokat a HungaroMet.

Korábban Zala, Somogy, Baranya, Tolna, Veszprém, Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyék egyes járásaira adtak ki másodfokú (narancs) riasztást hevesebb zivatarok veszélye miatt. A másodfokú riasztásokat kedden este visszavonták.

Az országban továbbra is elsőfokú figyelmeztetés van érvényben heves zivatarok miatt. A Dunántúlon, valamint Pest és Bács-Kiskun vármegyékben elsőfokú figyelmeztetés van érvényben felhőszakadás veszélye miatt.

Tárnok és Martonvásár között csak az egyik vágányon közlekedhetnek a vonatok, fakidőlés miatt. A Budapest-Cegléd-Szolnok vonalon 20-40 perces késés várható az elővárosi és a távolsági, IC vonatoknál. A viharos időjárás miatt felsővezetékhibák vannak Zugló-Kőbánya-Kispest között.

Egy, a YouTube-ra feltöltött videó szerint igazi trópusi vihar tombolt Káposztásmegyeren.

Sötét felhőkkel érkezett a fővárosba a vihar. Nem sokkal este nyolc óra előtt már Budapesttől délre is villámlott. Fél kilenc előtt pár perccel elérte a fővárost a vihar, a csapadék is megérkezett. Budapest felett dörög az ég és villámlik.

A vihar a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren is káoszt okozott

A Budapest fölé érkezett zivatarlánc miatt jelentős késések várhatók a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren – közölte az MTI-vel kedd este a Budapest Airport Zrt.

Az induló járatok esetében késések, akár törlések is várhatók, a Budapestre érkező járatok esetében pedig szintén késésekre, valamint divertálásokra (kitérő repülőtérre való leszállásokra) lehet számítani

– közölték, hozzátéve, a Berlinből és a Stuttgartból Budapestre tartó gép sem tudott leszállni a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, és kitérő városokban landoltak. Jelenleg a repülőtér működése folyamatos, azonban a földi kiszolgálás a villámlás és a heves zivatar miatt lelassult.

Sok munkát ad a vihar a tűzoltóknak

A megváltozott időjárási viszonyok miatt számos bejelentés érkezett kora estére a vármegyei katasztrófavédelmi ügyeletekre. Baranyában, Baranyajenőn, a 66-os főúton három fa dőlt az útra, amelyeket a tűzoltók távolítottak el. Pécsváradon, a 6-os főútnál szintén fa dőlt az útra.

Pécsett, a Fagyöngy utcában egy ház előtt álló fáról tört le több ágat a vihar. A pláza oldalsó parkolójában is fa dőlt több autóra. A Tolna vármegyei Gyönkön, a Táncsics Mihály utca közlekedését teljesen elzárja egy útra kidőlt fa. Pálfán is kidőlt fa zárja el az utat a kanyarban, a települést jelző táblánál.

A Veszprém megyei Monostorapátiban, a Petőfi utcában egy lakóház tetejéről fújta le a cserepet a vihar. Városlődnél a 8-as főútról távolítják el a tűzoltók a kidőlt fákat. Nagyacsád és Pápa között is egy négy méter magas akácfa okoz félpályás útakadályt. A tűzoltók amint befejezték a munkálatokat, azonnal indulnak a következő helyszínre segítséget nyújtani. De Győrben is fákat döntött ki a vihar.

A Mávinform tájékoztatása szerint a viharos időjárás a vonatközlekedést is akadályozza. Fa dőlt a vasúti pályára Mernye és Tab, Jákó-Nagybajom és Beleg, valamint Herend és Szentgál között. 

A Fejér vármegyei Mezőszentgyörgyön még egy „gustnádót” is lencsevégre kaptak, vagyis egy rövid, sekély felszíni örvényt, amely a zivatarból származó letörésben képződik.

A Zala vármegyei Sármellékre, és Nagykanizsára, valamint a Baranya vármegyei Pécsre is sötét felhővel érkezett meg a zivatarrendszer.

A közösségi oldalakon található beszámolók szerint a Balaton fölött már villámok is cikáztak.

Kiadták a figyelmeztetést

Másodfokú riasztást adtak ki zivatarok veszélye miatt a délnyugati vármegyék egyes járásaira – közölte az MTI. Az érintett járásokban a következő órákban hevesebb zivatarokra lehet számítani, a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is.

Az ország többi részére elsőfokú figyelmeztetés van érvényben a hevesebb zivatarok kialakulásának veszélye miatt.

Az előrejelzés szerint kedd késő délutánig főként a Dunántúlon alakulhatnak ki zivatarok. A késő délutáni órákban délnyugat felől egy vonalba rendeződött zivatarrendszer éri el a délnyugati országrészt, és fokozatosan gyengülve halad tovább az ország belső területei felé északkeleti irányba, a késő esti órákban várhatóan a keleti, északkeleti országrészt is eléri.

A zivatarokat viharos, óránkénti 60–80 kilométeres széllökés, felhőszakadás, apróbb szemű jég kísérheti.

A Dél-Dunántúlon heves zivatarok is előfordulhatnak 2–4 centiméteres jéggel, óránkénti 90 kilométeres sebességet meghaladó széllökéssel. Az éjszaka második felére a zivatarok az ország északkeleti felére tevődnek át.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője javasolta, hogy ahol hevesebb zivatarok miatt van érvényben riasztás, az emberek fokozottan figyeljenek a fák, fasorok, állványzatok közelében. A ház környékéről minden olyan tárgyat, amelyet a szél felkaphat javasolt védett helyre vinni.

Azt kérik, lehetőleg senki ne parkoljon villanyvezetékek és fák alá, a fasorok mellett pedig kellő figyelemmel közlekedjen mindenki, és aki bajba jutott embert vagy leszakadt vezetéket lát, jelezze a 112-es segélyhívón.

Időjárás-előrejelzésünk folyamatosan frissül, ha további részletekre kíváncsi (helyi adatok, orvosmeteorológia, közlekedésmeteorológia, pollenjelentés stb.), kattintson ide: https://index.hu/idojaras.

Ön is látta? Van fotója, vagy videója?
Küldje el nekünk!

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot

Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot

Úgy látja, lassan egy évtizede nem történt előrelépés a gyalogosövezetek bővítése terén.

március 20., 12:48

  • Belföld
Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze

Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze

Két kormánytagot is megkeresett a helyi polgármester, hogy megoldás találjanak.

március 20., 13:34

  • Belföld
Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség

Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség

Mint mondta, nő az igény a közszolgáltatásokat ellátó szakemberek iránt.

március 20., 13:24

  • Belföld
Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója

Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója

A szakember a múlt hónapban távozott az állami intézmény éléről.

március 20., 11:21

  • Belföld
Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt

Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt

A politikus hazugsággal vádolja a Tisza Párt elnökét.

március 20., 11:15

  • Belföld
Szaharai por érkezik, lecsap az országra a mediterrán ciklon

Szaharai por érkezik, lecsap az országra a mediterrán ciklon

A hőmérséklet országszerte 15-20 fok körül alakul.

38 perce

  • Címlapon
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják

Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják

A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.

39 perce

  • Belföld
„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben

„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben

Elképesztő jelenetek az Országgyűlés ülésén.

március 20., 11:18

  • Belföld
Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat

Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat

Fontos a társaság és az étel is.

március 20., 14:50

  • Belföld
A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban

A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban

Orbán Viktor a negyedik helyre került, Karácsony Gergely és Hadházy Ákos is megelőzte.

március 20., 11:06

  • Belföld
Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat

Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat

Választék van bőven, hiszen az utónévkeresőben jelenleg 4676 név közül lehet választani.

március 20., 15:04

  • Belföld
Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen

Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen

A tiltakozók Hoppál Péter, a terület fideszes képviselőjének irodájához vonultak.

március 20., 09:25

  • Belföld
Szekér Gergő több embert is tudna mondani, akik ott feküdtek az ágyában, most meg ott ülnek a politikusok között

Szekér Gergő több embert is tudna mondani, akik ott feküdtek az ágyában, most meg ott ülnek a politikusok között

Az énekes 2024-ben teljesen spontán döntötte el, hogy coming outol.

március 20., 09:04

  • Belföld
Közzétette az államtitkár, hogy kik reagáltak nevetős emojival egy korábbi bejegyzésére

Közzétette az államtitkár, hogy kik reagáltak nevetős emojival egy korábbi bejegyzésére

Czunyiné Bertalan Judit szerint anarchista rendbontás történt.

március 20., 09:41

  • Belföld
A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés

A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés

A párt szimpatizánsainak 56 százaléka ért egyet Magyar Péterrel a témában.

március 20., 07:41

  • Belföld
Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál

Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál

Ezúttal bankkártyaadatokra vadásznak.

március 20., 08:03

  • Belföld
Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni

Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni

Szerinte hosszú távon ez a fajta határátlépés már árthat a kormánynak.

március 20., 06:07

  • Belföld
Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll

Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll

Szerinte a józanul gondolkodó magyarok újra egymásra találtak.

március 20., 07:12

  • Címlapon
Egy meggondolatlan koppintás és lenullázhatják bankszámláját

Egy meggondolatlan koppintás és lenullázhatják bankszámláját

Legitim szolgáltatásoknak álcázva csalnak ki banki és személyes adatokat hackerek. Mutatjuk, mire figyeljen.

37 perce

  • Címlapon
Lefejezett döglött hallal hadonászott egy szenátor az ausztrál parlamentben

Lefejezett döglött hallal hadonászott egy szenátor az ausztrál parlamentben

Egy törvénytervezet borzolta fel a kedélyeket.

35 perce

  • Címlapon
A legsötétebb múlt veszélyeire figyelmeztet a szakmai társaság

A legsötétebb múlt veszélyeire figyelmeztet a szakmai társaság

Az mondják, „vannak értékek, amelyekre nem lehet árcédulát rakni.”

tegnap, 20:35

  • Belföld
Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok

Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok

Ha a szép szó nem elég, mikor érdemes a helyi önkormányzathoz, és mikor egyenesen bírósághoz fordulni?

március 20., 08:52

  • Belföld
Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány

Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány

Gyermekotthonból hurcolták el.

március 20., 11:49

  • Belföld
A Magyar Posta saját halottjának tekinti a Ráckevén elgázolt kézbesítőjét

A Magyar Posta saját halottjának tekinti a Ráckevén elgázolt kézbesítőjét

Az orvosok minden igyekezete ellenére sem sikerült megmenteni az életét.

március 20., 13:58

  • Belföld
Megkínozta egy diáktársát a Weiss Manfréd Technikum négy tanulója

Megkínozta egy diáktársát a Weiss Manfréd Technikum négy tanulója

Szerelemféltés miatt a waterboarding technikát alkalmazták a 15 éves fiún.

március 20., 06:06