Ismét ránk szakad az ég, kiadták a riasztást
További Belföld cikkek
- Pályahiba miatt nem jár a 3-as metró egy szakaszon
- Mikulásruhát és párásítót lopott a betört kirakatból egy kenderesi férfi
- Egy dologban egyetértenek a történészek: valami nem stimmel a karácsonnyal
- Újabb közös előterjesztéssel rukkolt elő Karácsony Gergely és Vitézy Dávid
- Lázár János beköltözik Hajdú Péterhez, kényes kérdésekre ad választ
A csütörtök délutáni órákban elsősorban az ország keleti felében, azon belül is főleg északkeleten, illetve a Dunántúl délnyugati, nyugati tájain, majd este, éjjel leginkább a középső országrészben valószínűek akár több helyen is zivatarok.
A HungaroMet csütörtök délután zivatarveszély miatt elsőfokú, citromsárga riasztást adott ki Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Csongrád-Csanád, Heves, Hajdú-Bihar, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Pest, Bács-Kiskun, Baranya, Tolna, Somogy, Veszprém, Zala, Vas vármegyék egyes járásaira. Emellett felhőszakadás miatt is kiadták a riasztást több vármegyében.
Mint írják, elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat. Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 millimétert meghaladó csapadék hullhat egyes járásokban.
A riasztás folyamatosan változik, a HungaroMet oldalán lehet követni a jelentést.
A hétvégét sem ússzuk meg szárazon
Pénteken a zártabb felhőzettel együtt az összefüggőbb csapadékzóna is észak, északkelet felé vonul, mögötte azonban erőteljessé válhat a gomolyfelhő-képződés, és újabb hullámban alakulhatnak ki záporok, zivatarok, elsősorban északkeleten heves zivatar sem kizárt. Legalább néhány órára azonban így is szinte mindenhol kisüt a nap. A légmozgás csak záporok, zivatarok környezetében lehet erős, viharos. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 21–27 Celsius-fok között valószínű, de a tartósabban csapadékos tájakon ennél hűvösebb lehet az idő.
Szombaton hajnalban pára- és ködfoltok alakulhatnak ki. Napközben sok napsütés várható a fátyol- és gomolyfelhők mellett, szórványosan zápor, zivatar, helyenként felhőszakadás, jégeső is valószínű. A délkeleti, keleti szél több helyen megélénkül, zivatar térségében átmenetileg erős vagy viharos lökések is lehetnek. Hajnalban 9–15, a délutáni órákban 22–29 fok várható.
Vasárnap hajnalban pára- és ködfoltok alakulhatnak ki. Napközben sok napsütés valószínű a fátyol- és gomolyfelhők mellett szórványosan kialakulhat zápor, zivatar, helyenként felhőszakadás, jégeső is. Az északkeleti, északi szelet élénk, zivatarban erős vagy viharos lökések is kísérhetik. A hajnali 10–16 fokról 23–28 fokig melegszik fel a levegő.
Időjárás-előrejelzésünk folyamatosan frissül, ha további részletekre kíváncsi (helyi adatok, orvosmeteorológia, közlekedésmeteorológia,