Csaknem az egész országra kiadták a figyelmeztetést zivatar miatt
Pénteken a zártabb felhőzettel együtt az összefüggőbb csapadékzóna is észak, északkelet felé vonul. Mögötte azonban erőteljessé válhat a gomolyfelhő-képződés, és
újabb hullámban alakulhatnak ki záporok, zivatarok, elsősorban északkeleten heves zivatar sem kizárt.
Legalább néhány órára azonban így is szinte mindenhol kisüt a nap. A légmozgás csak záporok, zivatarok környezetében lehet erős, viharos. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 21 és 27 fok között valószínű, de a tartósabban csapadékos tájakon ennél hűvösebb lehet az idő.
A HungaroMet előrejelzése szerint pénteken Vas és Zala vármegye kivételével az egész országra kiadták a figyelmeztetést zivatarveszély miatt, elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat. Felhőszakadásra is lehet számítani az ország nagy részén, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 millimétert meghaladó csapadék hullhat.
Nem várható fronthatás
Pénteken nem várható fronthatás, ellenben a fülledt idő miatt az érzékenyek körében fejfájás, migrén, alvási problémák, vérnyomás-ingadozás, szívelégtelenség, légzési nehézségek, mellkasi panaszok, fokozódó rosszullétek és szédülés egyaránt jelentkezhet.
Zivatarok környezetében felerősödhetnek az asztmatikus panaszok, így az érintettek ebben az időszakban lehetőleg tartózkodjanak zárt helyen. 11 és 15 óra között a naposabb tájakon és időszakokban az UV-sugárzás erős, többfelé nagyon erős lesz, ezért a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről.
Időjárás-előrejelzésünk folyamatosan frissül, ha további részletekre kíváncsi (helyi adatok, orvosmeteorológia, közlekedésmeteorológia,
(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)