Órákon át vártak mentőre a betegek a tabletek frissítése miatt
További Belföld cikkek
-
Új főszerkesztő érkezik a Blikkhez áprilistól
- Halálos háztűz volt Kunhegyesen
- Költségvetési csalással gyanúsítják a romák országos önkormányzatának elnökét
- Tizenkilenc év börtönt kap az a hajléktalan, aki felgyújtotta két társát Rákosrendezőn
- Kocsmák, tüntetés, poloska, Pride, járványok, nyugdíjemelés, MNB-pénzek – ilyen volt a Kormányinfó
Évek óta országszerte tableteken keresztül irányítják a mentőautókat, azonban a fővárosban és Pest vármegyében hétfőn frissítették a készülékek szoftverét. Emiatt volt olyan állomás, ahol minden egység egész éjszaka és nappal papíralapon dolgozott.
„A szegény irányítók, mondjuk úgy, vakon mozogtak, mert legtöbbször azt sem tudták, hogy aktuálisan merre járnak az autóik, tehát ha például útközben lett volna egy sürgős riasztás, nem tudták volna ránk bízni” – nyilatkozta névtelenül egy mentőápoló az RTL Híradónak. Elmondta, hogy emiatt késtek a mentőautók.
Velem történt meg, hogy bizony egy két órán belüli orvosi ügyelet által kért betegszállításra hat-hét óra múlva értünk oda. Addig otthon várakozott a beteg a mentőre
– tette hozzá a mentőápoló, hozzátéve, hogy a szoftverfrissítés nem minden eszközön sikerült, így még kedden és szerdán is több kocsit papíralapon irányítottak.
Átvettem a tableteket. Az ötből kettő működik. A három rosszat próbálják szárítgatni (szerintem nem fog sikerülni), aztán meglátják mi lesz. Annyit tudok, hogy a (…) már nem javítja ezeket az eszközöket. Tehát ma még mindenki papír alapon dolgozik, holnaptól még a két 24-es kocsi tabletezik. Bár azt hiszem, hogy ezek sem lesznek hosszú életűek
– tájékoztatta üzenetben kollégáit az egyik állomásvezető.
Volt, akit magánmentő vitt kórházba
Egy 65 éves trombózisos betegnek is sokat kellett várnia a hét elején Budapesten – derült ki az egyik, éppen működő tabletről készült fotóból. Először 17:51-kor reklamáltak amiatt, hogy nem érkezett meg a mentő, majd többszöri érdeklődés után azt írta a mentésirányító, hogy nincs szabad kapacitás.
Az első reklamáció után három órával lemondták a mentőt, a beteget magánmentő vitte kórházba.
A tableteket megyéről megyére frissítik, közölte az Országos Mentőszolgálat, hozzátéve, hogy az életmentést mindez nem lassíthatja, „a betegszállítási feladatokkal a tabletek frissítése nincs összefüggésben” – írták. „Ha nem azonnali mentőszállítást rendel el az orvos, akkor előfordulhat hosszabb várakozás” – nyilatkozta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.
Az OMSZ szerint nem igaz
Frissítés: cikkünk megjelenése után az Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az Indexnek írt levelében egy, a fentieknél részletesebb cáfolatot is közölt az RTL híradásával kapcsolatban.
A szóvivő azt írta: „A mentésirányítás alapvető biztonsági mechanizmusa az, hogy a digitális rendszer mellett, szükség esetére egy másik megoldás (Tetra rendszeren, rádión keresztül történő riasztás, offline, papíralapú dokumentálás) is folyamatosan rendelkezésre álljon úgy, hogy sem az átállás, sem a folyamatos működés ne okozzon késedelmet, vagy fennakadást. A tabletek frissítése az életmentést nem lassíthatja, a betegszállítási feladatok ellátásával a tabletek frissítése nincs összefüggésben ” .
„A mentők az igazán sürgős feladatokhoz rendszerint 15 percen belül kiérkeznek. A mentőszállítás sürgősségi fokozatát a megrendelő orvos határozza meg, a 2 órán belüliként megrendelt feladatot a beteg állapotromlása esetén a mentők átminősítik sürgős feladattá és indokolt esetben akár azonnal rohamkocsit küldenek a beteghez” – fogalmazott Győrfi Pál.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt
A politikus hazugsággal vádolja a Tisza Párt elnökét.
március 20., 11:15
- Belföld
Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze
Két kormánytagot is megkeresett a helyi polgármester, hogy megoldás találjanak.
március 20., 13:34
- Belföld
Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot
Úgy látja, lassan egy évtizede nem történt előrelépés a gyalogosövezetek bővítése terén.
március 20., 12:48
- Mindeközben
Váratlan csavar a Farm VIP-ban: Dopeman feladta a párbajt, hogy mentse Fekete Pákót
1 órája
- Címlapon
Kocsmák, tüntetés, poloska, Pride, járványok, nyugdíjemelés, MNB-pénzek – ilyen volt a Kormányinfó
Gulyás Gergely az újdörögdi kézigránátos balesetről is beszélt.
33 perce
- Belföld
„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben
Elképesztő jelenetek az Országgyűlés ülésén.
március 20., 11:18
- Belföld
Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója
A szakember a múlt hónapban távozott az állami intézmény éléről.
március 20., 11:21
- Belföld
Bódis Kriszta hosszú közleményben magyarázza, miért nem reagált a Tisza Párt a Pride betiltására
Magyar Péter is hozzászólt.
március 20., 12:14
- Belföld
Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül
A levegőminőség várhatóan kedvezően alakul.
március 20., 05:47
- Belföld
Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat
Fontos a társaság és az étel is.
március 20., 14:50
- Címlapon
Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált
A főpolgármester szerint szégyen és gyalázat, ami történik.
3 órája
- Belföld
Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat
Választék van bőven, hiszen az utónévkeresőben jelenleg 4676 név közül lehet választani.
március 20., 15:04
- Mindeközben
Drew Barrymore-ral olyan dolog történt az első randi után, ami felért számára egy hatalmas pofonnal
6 órája
- Címlapon
Vitézy Dávid: A főpolgármester ismét vádaskodni, acsarkodni és hazudozni kezdett
A Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője szerint Karácsony Gergely tényleg a világ leggyávább főpolgármestere.
48 perce
- Belföld
A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban
Orbán Viktor a negyedik helyre került, Karácsony Gergely és Hadházy Ákos is megelőzte.
március 20., 11:06
- Belföld
Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll
Szerinte a józanul gondolkodó magyarok újra egymásra találtak.
március 20., 07:12
- Belföld
Szekér Gergő több embert is tudna mondani, akik ott feküdtek az ágyában, most meg ott ülnek a politikusok között
Az énekes 2024-ben teljesen spontán döntötte el, hogy coming outol.
március 20., 09:04
- Belföld
Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál
Ezúttal bankkártyaadatokra vadásznak.
március 20., 08:03
- Címlapon
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás
Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek, és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.
4 órája
- Belföld
Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok
Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.
március 20., 09:14
- Belföld
Közzétette az államtitkár, hogy kik reagáltak nevetős emojival egy korábbi bejegyzésére
Czunyiné Bertalan Judit szerint anarchista rendbontás történt.
március 20., 09:41
- Belföld
Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok
Ha a szép szó nem elég, mikor érdemes a helyi önkormányzathoz, és mikor egyenesen bírósághoz fordulni?
március 20., 08:52
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij vészjósló kijelentés tett: Vlagyimir Putyin hamarosan meghal, és akkor mindennek vége
7 órája
- Címlapon
A halállal is szembenéztek, de expedíciójukat teljesítették
Egyikük órákon keresztül eszméletlenül feküdt a hóviharban, hatezer méteres magasságban.
27 perce
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Címlapon
A parlament előtt a javaslat, júliustól adómentes lesz a csed és a gyed
Megkezdődhet a vita az Országgyűlésben.
35 perce
- Belföld
Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány
Gyermekotthonból hurcolták el.
március 20., 11:49
- Belföld
Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke
A diszpécser megindokolta a helyzetet: nem vagyunk költöztetőcég.
március 20., 06:05
- Belföld
Zárt tárgyaláson felelhet az egykori iskolaőr, aki megerőszakolt egy gyereket
Egy gyermekotthonban is bántalmazott egy kiskorút.
március 20., 14:14
- Belföld
Országos razziát hirdetett a fogyasztóvédelmi hatóság a kínai éttermekben
Közölték azt is, mi lett a sorsa a bezáratott büféknek.
március 20., 09:53