„Orbán Viktor a magyarok pénzéből finanszírozza Putyin ukrajnai háborúját” – reakciók a kormányfő beszédére

DSC3057
2024.06.01. 18:07
Több ellenzéki párt is reagált Orbán Viktornak a szombati békemeneten mondott beszédére.

Mint megírtuk, a miniszterelnök szombaton mondott beszédet a Margitszigeten. Az eseményeket percről percre követtük az Indexen, és egy külön cikkben összefoglaltuk magát a beszédet is.

„Aki békepárti, az nem Oroszország, hanem Ukrajna mellett áll”

Azóta több ellenzéki párt is reagált Orbán Viktor mondataira. Donáth Anna, a Momentum elnöke és EP-listavezetője azt írta: „Orbán Viktor egy »béke« felirat mögött ma állást foglalt Oroszország totális győzelme és Ukrajna veresége mellett”.

De aki békepárti, az nem Oroszország, hanem Ukrajna mellett áll. Egyedül Ukrajna képes ugyanis megvédeni Európa békéjét. Ma az ukrán katonák azok, akik megállítják Putyint Európa határainál

– írta Donáth Anna, majd hozzátette: „Ukrajnának meg kell védenie magát, meg kell nyernie szabadságharcát – ehhez pedig minden segítséget meg kell adnunk. Egyedül ez vezethet el az európai békéhez”.

„Orbán Viktor a magyarok pénzéből finanszírozza Putyin ukrajnai háborúját” 

Dobrev Klára, a DK–MSZP–Párbeszéd EP-listavezetője azt írta: „Orbán Viktor az egyetlen háborúpárti politikus Európában. Orbán Viktor kötött piszkos gázalkut Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, ami miatt Európa legmagasabb gázárát fizetik a magyarok”.

Orbán Viktor a magyarok pénzéből finanszírozza Putyin ukrajnai háborúját. Orbán Viktort kell leváltanunk ahhoz, hogy a magyarok pénzéből ne költhessenek orosz fegyverekre. A béke egyetlen útja, ha Putyin hadserege kivonul a megszállt ukrán területekről, és befejezi a háborút

fogalmazott a DK-s politikus.

„Orbán Viktor egy álláspontra került Dobrev Klárával” 

„A miniszterelnök mai beszédével eljutottunk oda, hogy Orbán Viktor egy álláspontra került Dobrev Klárával: mindketten azt mondták, hogy az európai parlamenti választás valójában bizalmi szavazás a kormányról. Attól, hogy mind a ketten ezt mondják, az állítás még nem igaz. Sőt” – ezt már Ungár Péter írta a beszédre reagálva.

Az LMP társelnöke hozzátette: „Az európai parlamenti választás olyan ügyekről szól, amelyekben az európai parlamentnek van hatásköre. Például arról, hogy a zöldátállás igazságos legyen, és ne fordulhasson elő az, hogy az elektromos átállás minden haszna nyugaton, minden szennyezése a Hajdúságban jelentkezik”.

Erre van ráhatása az EP-nek, Orbán Viktorról és a harmadik világháborúról nem fognak ott dönteni

zárta posztját Ungár Péter.

A békemenetről az Index stúdiójában is hosszan beszéltünk elemzőkkel. Ha lemaradt, ezt az adást itt tudja megtekinteni.

(Borítókép: Orbán Viktor 2024. június 1-jén. Fotó: Tövissi Bence / Index)