Megtetszett nekik iskolatársuk cipője, erőszakkal próbálták meg elvenni tőle

2024.06.11. 20:03
A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség vádat emelt három tizenéves fiatallal szemben, akik egy iskolatársuk cipőjét szerezték meg erőszakkal.

Mint arról az ugyeszseg.hu beszámolt, a vádirat szerint az elkövetéskor 13 éves fiúk 2022 decemberében egy budapesti általános iskola udvarán odamentek iskolatársukhoz, és a cipőjét követelték. A sértett erre nem volt hajlandó, így az egyik elkövető hátulról lefogta és a két karja alá nyúlva felemelte. Ekkor lépett közbe a második gyanúsított, aki harmadik társuk biztatására lehúzta az áldozat cipőit.

Egy tanárnő látva a történteket odament hozzájuk, majd rászólt a támadókra, hogy adják vissza a cipőt. Ennek a fiúk eleget tettek, azonban a cipőt ismét meg akarták szerezni. A tornaöltözőbe is követték a sértettet, és amelyikük az udvaron lefogta, az öltözőben felemelte, majd a falhoz nyomta és meg is ütötte.

Társa a harmadik fiú ismételt biztatása mellett megfenyegette a kiskorút, hogy ha nem adja oda nekik a cipőjét, késsel meg fogják szurkálni.

Ezután az öltözőben tartózkodó egyik diák rászólt a vádlottakra, hogy engedjék el a sértettet és hagyják békén. Ekkor, miközben a vádlottak a sértett segítségére siető személlyel voltak elfoglalva, a megtámadottnak sikerült elmenekülnie az öltözőből, és segítséget tudott kérni egy tanártól.

Az ügyészség szerint a rabláskor 13 éves vádlottak beszámíthatók, és rendelkeznek a bűncselekmény felismeréséhez szükséges belátási képességgel.

A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség Fiatalkorúak Büntetőügyeinek Részlege a három fiatalt csoportosan elkövetett rablás bűntettével vádolja, és velük szemben javítóintézeti nevelés elrendelését indítványozza a vádiratban.