Karsai Dániel csapata fellebbez az elutasító döntés ellen

DSC4863
2024.06.13. 16:56

Június 13-án, csütörtökön tartott sajtótájékoztatót Karsai Dániel alkotmányjogász és csapata, miután a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bíróságára (EJEB) elutasította a keresetét, hogy Magyarországon is engedélyezhessék az élet végi döntéseket.

A gyógyíthatatlan ALS-ben szenvedő alkotmányjogásznak a csapata a sajtótájékoztatón kijelentette, újratárgyalási kérelmet fognak beadni az EJEB nagykamarájához.

Mint ezzel kapcsolatosan Dr. Frank Evelin úgy fogalmazott, három hónapjuk van, hogy ezt benyújtsák, ráadásul abban már más érveket is felhozhatnak, nem köti őket a tavaly ősszel benyújtott kérelmük. Ezzel kapcsolatosan hozzátette, szerintük a három hónapnál hamarabb be fogják nyújtani a kérelmet.

Frank Evelin emellett a döntésről is beszélt, amivel kapcsolatban emlékeztetett: a bíróság 6–1-es arányban utasította el Karsai Dániel kérelmét. Ugyanakkor volt egy különvélemény, ami arról szólt hogy az emberi jogoknak van fejlődése, de sem erre, sem pedig Karsai ügyének egyedi körülményeire nem volt tekintettel a hat bíró.

Dr. Stánicz Péter ügyvéd bővebben részletezte Gilberto Felici bíró különvéleményét, rámutatva: attól, hogy bármilyen életvégi döntés esetén fontos, erős, robosztus garanciák szükségesek, ez még nem kizáró ok, hogy módosítsanak egy jogszabályt. Stánicz aláhúzta, ez az ő álláspontjuk is, és végig emellett érveltek.

Az ügyvéd szerint a bíróság az ügy egyedi körülményeivel nem foglalkozott.

Nem vették figyelembe, hogy melyek az ügy konkrét felvetései, úgymint Karsai betegsége és lehetőségei a mai magyar jogi helyzetben – például az, hogy amennyiben külföldön próbálna aktív eutanáziában részesülni, akkor segítőivel szemben akár büntetőjogi eljárás is indulhatna.

Stánicz emlékeztetett: a magyar kormány a meghallgatás során arról beszélt, hogy egy ilyen konkrét esetben figyelembe vennék az indítékokat és a motivációkat, és ha az ügy olyan jellegű, akkor a legalacsonyabb büntetőtehernél enyhébb döntést is hozhatna a bíró. Erre az ügyvéd felvetette:

önmagában az, hogy valakivel szemben büntetőeljárás indulna, az is embertelen terhet róna a gyógyíthatatlan betegre, az élet végi döntésénél ezt is figyelembe kellene venni.

Stánicz Péter ezenkívül arról beszélt: az ügynek már így is fontos hozadéka, hogy a magyar társadalom figyelmét felkeltette, és úgy látja, láthatólag érdekli is az embereket, hiszen „egy rendkívül kulturált, intelligens, egymás álláspontját többnyire meghallgató vita indult a kérdésről”.

Új népszavazási kérdést nyújthatnak be

A sajtótájékoztatón nem kizárólag a Karsai ügyében eljáró ügyvédi irodájának két munkatársa, Dr. Frank Evelin és Dr. Stánicz Péter vett részt, hanem két másik ALS-ben szenvedő beteg is. Egyikük azzal kritizálta a magyar Nemzeti Választási Irodát, hogy nem fogadta be népszavazási kérelmüket. Ezzel kapcsolatosan Frank Evelin hozzátette,

már dolgoznak egy új népszavazási kérdés kidolgozásán, ugyanakkor erről jelenleg többet nem szeretnének elárulni. 

Dr. Frank Evelin az Index kérdésére elárulta, erre szintén a közeljövőben kerülhet sor, még a nyár folyamán.

Karsai Dániel még tavaly ősszel nyújtotta be kérelmét, miután bejelentette, már egy éve diagnosztizálták a jelenlegi tudásunk szerint ismeretlen eredetű és gyógyíthatatlan ALS-sel. Állapota miatt a strasbourgi székhelyű bíróság gyorsított eljárásban tárgyalta az ügyét, végül 2024. június 13-án hozták meg döntésüket, amiben elutasították beadványát.

Karsai Dániel és csapata a benyújtott kérelmében amellett érvelt, hogy a magyar állam megszegi az Emberi Jogok Európai Egyezményének 8. cikkét – vagyis az ő magán- és családi élet tiszteletben tartásához való joga sérül, amikor is nincs lehetősége életének segítséggel véget vetni. Illetve ezzel párhuzamosan ugyanennek az egyezménynek 14. cikkét – a megkülönböztetés tilalmát –, mivel szerinte hátrányos megkülönböztetésnek van kitéve azzal, hogy a magyar törvények nem biztosítanak számára lehetőséget halálának siettetésére, holott az életfenntartó kezelésre szoruló, halálos állapotú betegek számára biztosítanak ilyen lehetőséget azzal, hogy megtagadhatják az orvosi ellátást.

Mint az EJEB döntésében írta, többségben elfogadhatónak tartják a 8. cikk szerinti panaszt, ugyanakkor az egyezmény 14. cikkének 8. cikkel összefüggésben megfogalmazott panaszt nem, miközben a kereset többi részét elutasították.

A BÍRÁK 6–1 ARÁNYBAN PEDIG AZT állapították meg, HOGY SEM A 8. CIKK, SEM A 14. CIKK NEM SÉRÜLT MAGYARORSZÁGON.

A EJEB úgy látja, jogos a különbségtétel a magyar jogban az életfenntartó kezelésre szoruló, ám azt elutasító halálos állapotú betegek, és a halál siettetését elérni akaró betegek között. A bíróság úgy ítélte meg, amikor valaki visszautasít egy kezelést, hogy ennek következtében hamarabb veszítse el életét, az a szabad orvosválasztás jogához áll közelebb, nem pedig a halálban való segítségnyújtás jogához.

Karsai Dániel még májusban adott interjút lapunknak, ebben többek között arról beszélt, hogy már most sikernek tartja, amit elért, hiszen párbeszéd kezdődött az élet végi döntésről. Akkor úgy fogalmazott, a legfőbb, első nagy győzelem a kedvező strasbourgi ítélet lenne, de ha nem így alakul, akkor is sikernek tartja az eddig elérteket.

Kapcsolódó
Karsai Dániel: Nem fogok idő előtt elmenni csak azért, hogy valamit bizonygassak

Karsai Dániel: Nem fogok idő előtt elmenni csak azért, hogy valamit bizonygassak

A halálos betegségben szenvedő alkotmányjogász semmit sem tenne másképp.

(Borítókép: Karsai Dániel 2024. május 15-én. Fotó: Kaszás Tamás / Index)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Zajlik a hajtóvadászat: több kilogrammnyi kábítószert és egy luxusautót is lefoglalt a rendőrség a dílerektől

Zajlik a hajtóvadászat: több kilogrammnyi kábítószert és egy luxusautót is lefoglalt a rendőrség a dílerektől

Közleményükben, még a kábítószerfogyasztás negatív hatásait is felsorolják.

45 perce

  • Belföld
Ezekben a kerületekben kezdődik a hétvégén a fővárosi lomtalanítás

Ezekben a kerületekben kezdődik a hétvégén a fővárosi lomtalanítás

A Mohu azt is közölte, milyen extrém tárgyakat tettek már utcára korábban.

február 28., 17:28

  • Belföld
Egy autós négyszer is ugyanabba a traffipaxba hajtott két óra alatt

Egy autós négyszer is ugyanabba a traffipaxba hajtott két óra alatt

A sorozatos gyorshajtásokért összesen 450 ezer forintos bírságot kapott.

február 28., 15:56

  • Belföld
Többször kigyulladt a ruhám is – furcsaságokról beszélt a csengeri okosbörtön rabbrigádjának egyik munkása

Többször kigyulladt a ruhám is – furcsaságokról beszélt a csengeri okosbörtön rabbrigádjának egyik munkása

A csengeri okosbörtön hamarosan Európa legmodernebb büntetés-végrehajtási intézeteként kezdheti meg a működését.

február 28., 14:37

  • Belföld
Karácsony Gergely biztos benne, hogy idén is lesz Pride

Karácsony Gergely biztos benne, hogy idén is lesz Pride

Lilu eközben Gulyás Gergelynek üzent.

február 28., 15:05

  • Belföld
Tarifaemelésről tárgyaltak taxisszervezetek a fővárossal

Tarifaemelésről tárgyaltak taxisszervezetek a fővárossal

Az is kiderült, hogyan alakulnának az árak Budapesten.

február 28., 16:04

  • Címlapon
Fico kettős játszmája: rájött, hogy börtönbe is kerülhet, és inkább másokat nyom víz alá

Fico kettős játszmája: rájött, hogy börtönbe is kerülhet, és inkább másokat nyom víz alá

Tudtára adták, hogy nem tekintik szalonképes politikusnak.

4 órája

  • Belföld
Petíciót indítottak azért, hogy ne kerülhessen szabadlábra a lúgos orvos

Petíciót indítottak azért, hogy ne kerülhessen szabadlábra a lúgos orvos

Jövő héten személyesen adják át az aláírásokat a Fővárosi Törvényszéknek.

február 28., 16:03

  • Belföld
Tovább fogy a magyar, januárban sem javultak a demográfiai adatok

Tovább fogy a magyar, januárban sem javultak a demográfiai adatok

Nem csökken a természetes fogyás Magyarországon.

február 28., 12:14

  • Belföld
Orbán Viktor: Nincs többé Pride

Orbán Viktor: Nincs többé Pride

A miniszterelnök ismét a Kossuth rádió vendége volt.

február 28., 07:46

  • Belföld
A csepeli tankerület vezetője azt kérte, ne újítsák fel az általános iskolát

A csepeli tankerület vezetője azt kérte, ne újítsák fel az általános iskolát

A szülők értetlenül állnak a történtek előtt.

február 28., 17:30

  • Címlapon
Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz

Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz

António Costa is megszólalt az EU-csúcs után.

13 órája

  • Belföld
Onkológusok magyarázatot adtak a hazai rákbetegségek kedvezőtlen adataira

Onkológusok magyarázatot adtak a hazai rákbetegségek kedvezőtlen adataira

A precízebb leletezés is rontja a statisztikánkat.

február 28., 17:59

  • Belföld
Orbán Viktor megnevezte az elmúlt évek legnagyobb korrupciós botrányát

Orbán Viktor megnevezte az elmúlt évek legnagyobb korrupciós botrányát

László András már pénteken elkezdheti a munkáját.

február 28., 06:42

  • Belföld
Frittmann János: Először megijedtem, amikor szóltak, névvel szerepelek a Bëlga egyik számában

Frittmann János: Először megijedtem, amikor szóltak, névvel szerepelek a Bëlga egyik számában

Milyen bort isznak a fiatalok? Fogyasztási divatokat és a borminőség kérdéseit is körüljártuk.

február 28., 05:57

  • Belföld
Döntött az ELTE, ekkor indul a béremelés az ország egyik legnagyobb egyetemén

Döntött az ELTE, ekkor indul a béremelés az ország egyik legnagyobb egyetemén

A fizetések konkrét összegére is fény derült.

február 28., 17:53

  • Belföld
Elromlott kazán miatt túlórázhatnak a tatabányai kórház dolgozói

Elromlott kazán miatt túlórázhatnak a tatabányai kórház dolgozói

Sterilizálásra más városokba kell küldeni az eszközöket.

február 28., 10:52

  • Belföld
Illegális dohánygyárat leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Nyírségben

Illegális dohánygyárat leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Nyírségben

Mintegy 140 millió forint értékű dohány és eszközök kerültek elő.

február 28., 09:45

  • Belföld
Helyreállt a forgalom, újra a teljes vonalon közlekedik a 4-es és 6-os villamos

Helyreállt a forgalom, újra a teljes vonalon közlekedik a 4-es és 6-os villamos

Korábban egy baleset okozott fennakadást.

február 28., 11:08

  • Belföld
Döntött Orbán Viktor, itt az újabb kormányátszervezés: ez már Orbán Balázst is érinti

Döntött Orbán Viktor, itt az újabb kormányátszervezés: ez már Orbán Balázst is érinti

Rogán Antal egyértelmű feladatot kapott.

február 28., 10:08

  • Belföld
A Duna ismét a budapestieké lehet: Nyáron nyitnak az új szabadstrandok

A Duna ismét a budapestieké lehet: Nyáron nyitnak az új szabadstrandok

A kísérleti Duna-fürdő előkészítése a vártnál gyorsabban halad.

február 28., 11:44

  • Belföld
Egy Budapestről eltűnt, nyolcvanéves nőt keres a rendőrség

Egy Budapestről eltűnt, nyolcvanéves nőt keres a rendőrség

Az idős asszony pulóverben és papucsban hagyta el az otthonát.

február 28., 08:46

  • Belföld
Kilépett az MSZP-ből a rasszista megjegyzéseket tevő újbudai képviselő

Kilépett az MSZP-ből a rasszista megjegyzéseket tevő újbudai képviselő

A politikus már korábban lemondott tanácsnoki pozíciójáról.

február 28., 10:43

  • Belföld
Gyurcsány Ferencéknél az MVM kikapcsolta a fűtést

Gyurcsány Ferencéknél az MVM kikapcsolta a fűtést

A politikus szerint akár meg is fagyhattak volna.

február 28., 09:21

  • Belföld
Beismerő vallomást tett a 10 éves kislányt szexuálisan bántalmazó férfi

Beismerő vallomást tett a 10 éves kislányt szexuálisan bántalmazó férfi

A gyanúsított ügyvédje szerint ha a lénynál nem lett volna telefon, már nem élne.

február 28., 13:15

  • Címlapon
Szakértő a pozsonyi késelésről: „Azt hiszik, hogy az erőszak elfogadott eszköz lehet a problémák megoldására”

Szakértő a pozsonyi késelésről: „Azt hiszik, hogy az erőszak elfogadott eszköz lehet a problémák megoldására”

Külföldieket és színes bőrűeket is értek támadások Pozsonyban.

58 perce

  • Címlapon
A bajnoki hajrá előtt leváltotta Szoboszlai Dominikot a Liverpool

A bajnoki hajrá előtt leváltotta Szoboszlai Dominikot a Liverpool

A vörösök történelmi meccsével folytatódhat a magyar középpályás nagy sorozata.

1 órája

Neked ajánlott