Halálra gázoltak egy szállodaigazgatót Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében
Lengyel kisteherautó gázolt halálra egy szállodaigazgatót a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Rakamaz belterületén hétfőn. Egy helyi nő a frissmedia.hu beszámolója szerint azt mondta, a környék életveszélyes, ugyanis még zebra sincs, és az önkormányzatnak hiába jeleznek, senki nem tesz semmit.
A lap azt írja, a helyszín reggelente valóságos akadálypálya, és nem könnyű átjutni az úttest egyik oldaláról a másikra. Sok esetben a kamionok is szabálytalanul parkolnak, így az is nehezíti az átkelést.
Állításuk szerint az említett szállodaigazgató, Gábor is egy út szélén álló kamion elől lépett ki, amikor elütötte a teherautó. A gépkocsi sebessége nem volt nagy, de az elgázolt férfi a jármű alá került. A kiérkező mentősöknek sikerült stabilizálni a férfi állapotát, majd mentőhelikopterrel kórházba vitték, ám ott belehalt súlyos sérüléseibe.