Cáfol a Belügyminisztérium, nem lesz elméleti testnevelés a gyakorlati órák helyett
A hétfőn a Népszavában megjelent hírre reagált a szerkesztőségünknek is eljuttatott közleményben a Belügyminisztérium.
A lap korábban arról írt, hogy azokban az iskolákban, ahol a tornatermek szűkössége vagy hiánya miatt nem lehet szakszerűen megtartani a heti öt testnevelésórát, elméleti oktatás váltja fel a gyakorlati órákat.
A tárca ugyanakkor most cáfolta ezt az állítást, mint írták: „A kötelező testnevelés tantárgy kerettantervében szerepel elméleti ismereti rész, amely kiemelten azokat a tanulókat érinti, akik testnevelés tantárgyból kívánnak érettségi vizsgát tenni.”
A Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program I. és II. ütemében az elmúlt időszakban 44 tornatermet adtak át; a III. ütemben további 45 létesítmény előkészítő munkálatai folyamatban vannak.
– olvasható a Belügyminisztérium kommünikjéjében.
Hangsúlyozták továbbá, hogy a tankerületekhez tartozó iskolák saját tornaterem hiányában másik köznevelési intézményben vagy a települési önkormányzat tulajdonában álló sportlétesítményben, az adott tankerület költségvetésének terhére szervezik meg a testnevelésórákat, így az oktatás minden tanuló számára, minden intézetben megoldott.