Az MTÜ szerint a DK hazudik, feljelentéssel fenyegetik Gyurcsány Ferenc pártját
További Belföld cikkek
- Hatalmas torlódásra kell számítani az M3-as és az M5-ös autópályákon, az M1-esen akár két órával is nőhet a menetidő
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
- Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
A 24.hu-nak eljuttatott közleményében a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) felszólította a Demokratikus Koalíciót, hogy azonnal fejezzék be a hazudozást, ugyanis a hazánkban megrendezett Spice of Europe Influenszer Média Tripet a Magyar Turisztikai Ügynökség szervezte, nem más.
Közleményük szerint az eseménynek köszönhetően hazánkban a tavalyi év azonos időszakához képest az Amerikai Egyesült Államokból például 41 százalékkal több lefoglalt vendégéjszakát regisztráltak a hazai szálláshely-szolgáltatók, az Egyesült Arab Emirátusokból pedig 40 százalékkal több foglalás érkezett be.
„A szerződésben rögzített 477 szponzorált tartalmat túlteljesítve további 1500 organikus tartalmat osztottak még meg a meghívott tartalomgyártók itt-tartózkodásuk alatt. Ezen tartalmak esetében semmilyen kötelezettségük nem volt, és ugyan az említett posztok hivatalosan nem részei a kampány során készített tartalmaknak, ugyanakkor az esetek többségében ezek a tartalmak további több tízmilliós elérést és megjelenést hoztak Budapest városának” – hívta fel a figyelmet az ügynökség, hozzátéve, hogy az MTÜ kampányainak is köszönhetően Budapesten 20 százalékkal nőtt a külföldi turisták száma a tavalyi év azonos időszakához képest.
Az említett eredmények fényében talán nem véletlen, hogy az esemény kapcsán teljes konszenzus alakult ki a Magyar Turisztikai Ügynökség, a főváros vezetése és a szakmai szervezetek között, mert ez nem politikai, hanem szakmai kérdés, amihez a DK politikusai láthatóan nem értenek. Amennyiben a Demokratikus Koalíció továbbra is folytatja a minden szakmai alapot nélkülöző, hazug vádaskodásait, az MTÜ megteszi a szükséges jogi lépéseket
– üzentek Gyurcsány Ferenc pártjának.
Az ügy előzménye, hogy a DK hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentést tesz a Magyar Turisztikai Ügynökség által „influenszerekre elszórt több mint egymilliárd forint közpénz miatt”. A párt szerdai közleménye szerint a miniszterelnök lánya, Orbán Ráhel befolyása alatt lévő állami ügynökség hiába fizetett gigantikus összegeket a külföldi tartalomgyártóknak a budapesti látogatásukért, azok még azt sem közölték posztjaikban, hogy Budapesten jártak.
A Magyar Turisztikai Ügynökség által szervezett Budapest Influencer Trip rendezvényre 50 világhírű, köztük számos milliós követőtáborral rendelkező véleményvezér érkezett május 22–24. között. A rendezvénynek köszönhetően 150 országból közel 340 millió követőjük kaphatott képet Budapest megújult turisztikai és kulináris kínálatáról. Ennek köszönhetően ez idő alatt több mint 2000 bejegyzés született világszerte. A 24.hu azonban felhívta a figyelmet arra is, hogy az esemény során nagy hangsúlyt kapott a miniszterelnök veje, Tiborcz István birodalmához, a BDPST Grouphoz tartozó hotelek bemutatása.