Tíz gyanúsítottja van az óbudai korrupciós ügynek
További Belföld cikkek
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Havazás várható Magyarország egy részén
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
Mint ismert, a nyomozó főügyészség tegnap összehangolt eljárási cselekményeket hajtott végre az ügyben, amelynek keretében számos helyszínen – köztük a Budapest Főváros III. Kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat épületében – végzett kutatást és lefoglalást, valamint hallgatott ki több személyt gyanúsítottként.
A tegnap kihallgatott gyanúsítottak között van az egyik III. kerületi alpolgármester, valamint egy önkormányzati cég vezetője, akik jelenleg őrizetben vannak, letartóztatásuk elrendelésére az ügyészség indítványt tesz.
A megalapozott gyanú szerint egy férfi – két, reklámtevékenységet folytató gazdasági társaság ügyvezetőjeként – cégei felhasználásával több mint százmillió forintot fizetett az alpolgármesternek azért, hogy hivatali helyzetét felhasználva közbenjárjon a reklámberendezések fennmaradásához, további reklámcélú használatához, illetve hasznosításához szükséges engedélyek és hozzájárulás megadása érdekében, közölte közleményében a nyomozó főügyészség.
A vesztegetési pénz eredetének és céljának leplezése érdekében a reklámtevékenységet folytató cégek ügyvezetője fiktív szerződéseket kötött több, erre a célra létrehozott gazdasági társasággal. A cégek a színlelt szerződésekben írt szolgáltatást a valóságban nem teljesítették, azzal kapcsolatban nem végeztek semmilyen tevékenységet, az már a szerződések megkötésekor sem állt a felek szándékában.
A nyomozó ügyészség a most kihallgatott öt személlyel vezető beosztású személy által az előnyért hivatali helyzetével egyébként visszaélve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntettének gyanúját közölte, amit az alpolgármester tettesként, a többi gyanúsított – akik a strómancégek ügyvezetői voltak – bűnsegédként követett el.
Reagált az önkormányzat
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a házkutatásra reagálva közleményt adott ki, amely szerint a hivatal munkatársai az ügyészséggel mindenben együttműködtek, és az általuk kért iratokat is hiánytalanul átadták.
Leírták, hogy az ügyészségi tájékoztatás szerint a nyomozati cselekmény ugyanabban az ügyben zajlik, amellyel kapcsolatban márciusban már kértek be iratokat az önkormányzattól.
Az ügyészség közleményében azt írja, hogy az akcióban 40 hivatalos személy, köztük a Készenléti Rendőrség állományának tagjai vesznek részt, de Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata szerint az épületében mindössze öt fő hivatalos személy tartózkodott.
Ismét leszögezzük, hogy az önkormányzat minden egyes szerződése szabályos és valós teljesítésen alapul, ez kizárja a jogszerűtlenséget és a fiktivitást. Az erre vonatkozó bizonyítékok rendelkezésre állnak, és ismételten nyilvánosságra fogjuk hozni azokat
– írták.