Megjelent a felmérés, így készülnek fel a friss házasok a jövőre
További Belföld cikkek
- Politikatörténeti pillanat volt Menczer Tamás és Magyar Péter találkozása?
- Nemi erőszak és gumibotozás a tiszalöki börtönben – jelentést tett közzé az Európa Tanács
- 2053-ig mindent titkosítottak a Védelmi Beszerzési Ügynökség hekkertámadásáról
- Tűz ütött ki egy gödöllői házban és egy soproni lakásban
- Felmondott a Kutyapárt hegyvidéki képviselője a privát munkahelyén a vagyonnyilatkozata miatt
Fokozatosan nőtt az elmúlt években a házasságkötések száma Magyarországon. Bár 20-30 évvel ezelőtt a fiatalok jellemzően már a húszas éveik elején házasodtak, a Központi Statisztikai Hivatal felmérése szerint napjainkban már a magyar nők átlagosan csaknem harmincévesek, amikor az első házasságukat kötik, a férfiak jellemzően még idősebbek.
A Magyar Országos Közjegyzői Kamara közleménye szerint a gyakran már sikeres karrierrel, valamint stabil egzisztenciával rendelkező párok által megkötött házasságoknak fontos vagyonjogi vonzata is van, hiszen a magasabb életkorral általában nagyobb vagyon is járhat.
A házasulók és a házastársak egymás közötti vagyoni viszonyaikat a házassági életközösségük időtartamára házassági vagyonjogi szerződéssel rendezhetik. Ebben maguk határozhatják meg azt a vagyonjogi rendszert, amelyet a vagyoni viszonyaikra alkalmazni szeretnének.
A szerződésben a (leendő) házastársak a vagyonuk esetleges későbbi megosztásának módjáról is rendelkezhetnek.
Szabadon meg lehet állapodni
A közlemény szerint gyakran kötnek házassági vagyonjogi szerződést azok, akik nem az első házastársi kapcsolatukban élnek, különösen akkor, ha korábbi házasságukból már született gyermekük.
Ezzel egyúttal befolyásolni tudják, hogy mi, illetve milyen módon kerül majd a hagyatékukba,
ami különösen fontos lehet, ha nem csak egy házasságból született gyermekük az, aki örökössé válhat.
Gyakran kötnek házassági vagyonjogi szerződést akkor is, ha az egyik házasulandó vagy a családja lényegesen gazdagabb, mint a másik. A törvényi szabályozás szerint az lesz a házastársak közös vagyona, amit a vagyonközösség fennállása alatt együtt vagy külön szereznek. A közös vagyon fele-fele arányban illeti meg őket – például válás esetén.
Ez azt jelenti, hogy a házasság idején vett ingatlanok, ingóságok, valamint a munkabér, a jutalom mind-mind közös. A különvagyonba tartoznak a házastársi vagyonközösség létrejöttekor már meglévő vagyontárgyak, bármilyen ingóság, ingatlan vagy részesedés egy vállalkozásban.
Szintén különvagyonnak számít, amit az egyik fél örökölt, ajándékba kapott, vagy amit a különvagyonából vásárolt, továbbá a személyes használatra szolgáló szokásos mértékű vagyontárgyak, például a ruházati cikkek, ékszerek vagy a mobiltelefonok.
Házassági vagyonjogi szerződéssel a házastársak saját akaratuknak megfelelően rendezhetik vagyoni viszonyukat, bárhogyan megállapodhatnak, akár teljesen felülírhatják a törvényi szabályozást abban, hogy mi legyen a közös és mi a különvagyonuk, vagy hogy hogyan kezelik a közöset
– nyilatkozta Tóth Ádám, a MOKK elnöke.
Sokszor az is fontos, hogy egy házassági vagyonjogi szerződéssel az adósságot is el lehet különíteni. Például az egyikük tulajdonában lévő vállalkozás csődjétől, egy nem fizetett hitel vagy károkozás következményeinek terhétől is megkímélhető a másik fél.
Az élettársak is köthetnek szerződést
Ha nincs házassági vagyonjogi szerződés, akkor a házassági vagyonközösség miatt nemcsak a bevételek, hanem általában a kötelezettségek, adósságok is közösek. Amennyiben a vagyonjogi szerződésben világosan elhatárolták, hogy mi számít különvagyonnak, úgy a házastárs különvagyonából nem lehet érvényesíteni a tartozást.
Az élettársak is köthetnek vagyonjogi szerződést. A házastársakhoz hasonlóan saját vagyonjogi rendszert alakíthatnak ki, bármilyen vagyoni kérdésben megegyezhetnek.
Ez azért különösen fontos, mert az élettársakra teljesen más vagyonjogi szabályok vonatkoznak, mint a házaspárokra.
Az együttélésük alatt automatikusan nem keletkezik közös vagyonuk, ha szétválnak, csak annyit követelhetnek egymástól, amennyivel hozzájárultak a másik vagyonának gyarapodásához. Ennek megítélése ugyanakkor nem mindig egyszerű és problémamentes – összegezték a közleményben.
Az élettársak együttélésük ideje alatt – hacsak nem kötnek egymással ettől eltérő élettársi vagyonjogi szerződést – végig önálló vagyonszerzők maradnak, ami azt jelenti, hogy a házastársakkal ellentétben nem keletkezik közös vagyonuk azon az alapon, hogy egymással élettársi kapcsolatban éltek.