Elrabolta ismerősét egy férfi Pest vármegyében

2024.06.21. 10:15
A Pest Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki egy tartozás miatt arra kényszerítette ismerősét, hogy Szentendréről Budapestre tartson vele, és addig nem akarta elengedni, amíg azt ki nem fizeti kamatostul.

A Pest Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye szerint – mint a vádiratban szerepel – az elkövető és a sértett ismerősök voltak. A sértett szentendrei ingatlanjához keresett villanyszerelőt, és a vádlott ajánlott egyet neki.

2023. december 13-án a vádlott és a villanyszerelő a sértettel együtt megjelent felmérni a munkát. Ezután a sértett elment megvásárolni a szükséges anyagokat, de mivel nem rendelkezett pénzzel, és arra sikertelenül kért kölcsön szüleitől is, végül nem vett semmit. Az ingatlanba is csak jóval később ment vissza, addigra a villanyszerelő már elment, de a vádlott megvárta.

Ekkor az elkövető közölte a sértettel, hogy tartozik neki 47 ezer forinttal, amit ki kellett fizetnie a szerelőnek a felmérésért. A sértett elmondta, hogy nincs pénze, nem tud fizetni.

EKKOR A VÁDLOTT KÖZÖLTE, HOGY HA NEM FIZET, LEVÁGJA NÉGY UJJÁT. KIJELENTÉSÉT MEGERŐSÍTVE ELŐ IS VETT EGY KÉST, ÉS MEGMUTATTA.

Mivel a sértett eredménytelenül próbált pénzt szerezni, a vádlott fenyegetéssel arra kényszerítette, hogy tartson vele budapesti lakásába, ahol aztán a vádlott elvette a sértett telefonját, bezárta egy szobába, és megfenyegette. Másnap kiengedte a sértettet, és újra bántalmazással fenyegette meg arra az esetre, ha nem fizet. Többek között elővett egy dugóhúzót, és azt mondta, hogy azt fogja a térdébe tekerni. Közölte azt is, hogy tartozása már 100 ezer forintra ugrott.

Miután visszaadta a telefonját, a sértettnek sikerült az apjától 40 ezer forintot kérnie. A pénzért a sértett ment el a Flórián térre, ahová a vádlott kísérte. A megfélemlített sértett ekkor még nem mert segítséget kérni az apjától.

Miután megkapta a pénzt, a vádlott a sértettet kényszerítette, hogy menjen vele vissza a lakásába, majd közölte, hogy további 150.000 forinttal tartozik neki.

Ekkor azt követelte, hogy az összeg fejében a sértett vásároljon neki hitelre egy telefont. Ehhez viszont újabb összeget kell kérnie a szüleitől. A vádlott ekkor már nem tartotta szoros felügyelet alatt a sértettet, aki így fel tudta újra hívni az apját titokban. Röviden vázolta a valódi helyzetet, és megbeszélték, hogy az apja színleg belemegy a második kölcsönösszegbe is, de annak átadásakor megszökteti. Ezután a vádlott jelenlétében újra felhívta a sértett az apját, aki előzetes megbeszélésük alapján járt el.

Ezt követően a sértett ismét találkozott az apjával. Ekkor őt a vádlott távolabbról követte. Ezt kihasználva a sértett beugrott apja autójába, és a rendőrségre hajtottak feljelentést tenni. A Pest Vármegyei Főügyészség az ügyben felfegyverkezve elkövetett emberrablás bűntette miatt emelt vádat.