Nagy összegű kártérítés jár az utasoknak járatkésés esetén

DSC4329
2024.06.25. 15:16
Még mindig kevesen tudják, de a két órát meghaladó járatkésés esetén egy uniós jogszabály szerint az utas jogosult kártérítési díjra a légitársaságtól. Ez az összeg akár a 600 eurót is meghaladhatja, sőt járattörléskor egyéb szolgáltatás igénybevételét is biztosítani köteles a légitársaság.

Komoly csalódást okozhat, ha a hetek óta vágyott utazás résztvevői a repülőtérre megérkezve azzal szembesülnek, hogy órákat késik a járatuk vagy törölték a gépüket. Legutóbb nem épp kívánatos izgalmakat okozott a focidrukkerek körében, amikor lemaradtak a stuttgarti meccsről. Az Eurowings légitársaság Stuttgartból induló járata közel háromórás késéssel érkezett meg Budapestre, és az utasok beszállítása után kiderült, hogy a résidő miatt nem tud időben elindulni.

A gép, amely eredetileg 16.05 órakor indult volna Ferihegyről, csak este fél 9 után pár perccel szállt fel a Liszt Ferenc repülőtéren. A sok dühös utas inkább úgy döntött, nem utazik el, és Budapesten követte a skót–magyar meccset. Korábban egy másik légitársaság gépe – amelynek számos utasa szintén a tornára tartott – is akadályba ütközött, ugyanis kétórás késéssel szállt fel a dortmundi járatuk. A repülőgép utasai közül csaknem ötvenen a magyar válogatott Svájc elleni, kölni Eb-meccsére utaztak. A gép végül másfél órás késéssel szállt le Dortmundban.

Az utasok tömegközlekedéssel nem értek volna oda a meccsre, így a légitársaság kárpótlásként busszal szállította őket a helyszínre. 

A Ryanair Barcelonából Budapestre tartó gépének utasai ennél is nagyobb problémába ütköztek vasárnap, ugyanis nemcsak az eredeti járatot, de a mentesítőt is törölték. Egyes utasoknak emiatt 24 órát kellett várakozniuk Barcelonában.

Az utasoknak sokszor csak a bosszankodás marad, ugyanis még mindig kevesen vannak tisztában azzal, hogy az uniós jogszabály alapján milyen jogaik vannak abban az esetben, ha törölték a járatukat, késik a gépük vagy megtagadták a beszállásukat. Késés, beszállás visszautasítása, törlés és kártalanításhoz való jog vonatkozásában a 2004-ben hatályba lépett (261/2004/EK) uniós rendelet rendelkezik a légitársaságok kötelezettségéről.

Ha valakinek késik a járata, akkor ingyenes szolgáltatásokra jogosult, étel- és italfogyasztást kell felajánlani számra az uniós rendelet alapján. 

Nem minden járatra érvényes

A rendelet az unión belüli tagállamokra terjed ki, ha a repülő az unióból indul, függetlenül attól, hogy Európán belüli vagy kívüli országba érkezik. Ha viszont az unión kívüli országból indulunk, és késik a járatunk, akkor csak azokra a légitársaságokra érvényes, amelyeket regisztráltak az Európai Gazdasági Térségben. Ezekhez tartozik jelenleg Izland és Norvégia, illetve kétoldalú szerződés alapján Svájc. Beszállás visszautasítása vagy járattörlés esetén a légitársaság köteles felajánlani, hogy más légitársasággal vagy egy, az eredetileg tervezettől eltérő útvonalon, de elszállítják az utasokat.

Az is Előfordulhat, hogy a társaság visszatéríti a repülőjegy költségét, és díjmentesen megszervezi a reptérre történő visszaszállítást.

Ha 14 nappal korábban értesítették az utasokat arról, hogy nem indul el a járatuk, a légitársaságnak nincs kártérítési felelőssége, de a jegyár visszatértésére jogosult az ügyfél. Az utas akkor jogosult kártérítésre, ha legfeljebb 1500 kilométeres távolság esetén az eredeti időponttól számított két órán túli járatindulás történik, 1500 és 3000 kilométeres repülőút esetén háromórás reptéri várakozás után, és az ennél hosszabb repülési távú járatoknál négy órát meghaladó késés esetén.

Kártérítési összegek

A kártérítés mértéke 250 euró az 1500 kilométeres vagy ennél rövidebb repülőútra. 400 euró minden 1500 kilométernél hosszabb, Közösségen belüli repülőútra, és minden egyéb, 1500 és 3500 kilométer közötti repülőútra. Mindezeken felül 600 euró minden egyéb, több mint 3500 kilométeres repülőútra.

A kártérítési összeg vis maior esetén nem jár, így mentesül a légitársaság a kártalanítás alól.

A repülésben ugyanis gyakori, hogy a légitársaság nem tud kiküszöbölni egy előre nem látható időjárási körülményt. Műszaki hibára azonban a légitársaság nem hivatkozhat.

Étkezési kupon, frissítő

A kártérítésen felül a várakozó utasoknak étkezési kupont vagy frissítőt kell biztosítaniuk. Ezenkívül a négy órát meghaladó késénél – esti induló járat késése esetén – a légitársaság szállodai elhelyezésről köteles gondoskodni, sőt még azt is nekik kell intézniük, hogy ügyfelük eljusson a szállásra. 

(Borítókép: Németh Kata / Index)