- Belföld
- gyurcsány ferenc
- demokratikus koalíció
- ellenzék
- fidesz-kdnp
- ep-választás
- önkormányzati választás
Itt van Gyurcsány Ferenc nagy bejelentése
További Belföld cikkek
- Szökni próbált Vizoviczki László korábbi belső embere, de nem jutott messzire
- OMSZ: A krónikus betegek még az ünnepek előtt szerezzék be szükséges gyógyszereiket
- Kiderült, meddig lesznek nyitva a budapesti piacok karácsonykor
- Felkészülten várják a megnövekedett ünnepi forgalmat a Liszt Ferenc repülőtéren
- Orbán Viktor elárulta a nagy titkot: így győz majd a Fidesz 2026-ban
Gyurcsány Ferenc a választás értékelését azzal a kérdéssel kezdte: „Mit ígért a Fidesz? Azt, hogy megállítja a háborút, megvédi a békét, és nem engedi, hogy Gyurcsány és az emberei irányítsák a fővárost, a kerületeket, a településeket. Mit ígértünk mi? Erős Európát, ami a jobb élet záloga, és azt, ha Orbán veszít, akkor közelebb kerülünk a rendszer leváltásához, akár egy előrehozott választáson is. Mit ígért a Tisza? Azt, hogy egyszerre zavarja el Orbánt és Gyurcsányt, e kettőjük állítólagos paktumára épülő rendszert. Ma már tudjuk, a végeredmény az, hogy a Fidesz egy keveset, mi pedig ennél lényegesen többet veszítettünk, a várakozás alatt szerepeltünk, a Tisza hatalmas meglepetést okozva nagyon magas támogatást szerzett. A Fidesz-szavazókat a Tisza Párt alig érintette meg, ezek a szavazók megvédték saját pártjukat, továbbra is támogatták, ahhoz a küzdelemhez pedig, amit állítólag velem kellett, hogy folytassanak, nem kellett Magyar Péter”.
A DK elnöke az ellenzéki oldalon három csoportot lát: van az a csoport, amely azt állítja, hogy valóban Gyurcsány Ferenc a hibás, ő áll Orbán eltávolításának útjában. A másik csoport azt mondja, hogy ők ezt nem tudják, nem tudják, van-e Gyurcsány Ferencnek felelőssége, de azt gondolják, ha 14 évig nem sikerült leváltani Orbánt, akkor jöjjön egy új szereplő, például Magyar Péter. Van egy harmadik csoport is, akik azt gondolják, amit a DK gondol, elfogadják és támogatják a DK vezetőit.
Gyurcsány Ferenc a gyurcsányozásról
Gyurcsány Ferenc úgy látja, a gyurcsányozás 2004 óta létezik, „sok energia, sok pénz ment el annak felépítésére, sok közpénzt költött el erre a Fidesz. A Fidesz látszólag valóban jó munkát végzett, a név, a jelenség, az érvelés létezik. Mi ennek a valóságos eredménye? Az, hogy részint vannak olyanok, akik szerint a gyurcsányozás mögött álló ember, az az én, én vagyok a magyar demokrácia kiteljesedésének legnagyobb akadálya. Mások azt gondolják, hogy ez nem pont így van, mert Orbán és Gyurcsány egymás fennmaradásának záloga, sőt talán még létezik is valamiféle titkos paktum. Persze vannak olyanok is, akik nem így gondolják, de azt ők is tudják, hogy ez a fajta jelenség, a gyurcsányozás, hiteket, véleményeket mozgat meg, és a politikában a vélelem is valóság, mert hatni képes”.
Gyurcsány Ferenc elismerte, hogy nem tökéletes,
követtem el, és minden bizonnyal a mai napig követek el hibákat, vannak tévedéseim. A miniszterelnökségről másfél évtizede lemondtam. A rólam szóló mostani viták nem az egykori vagy jelenlegi teljesítményem tárgyilagos számbavételéről, hanem az ellenfeleim által alakított, tudatosan és rengeteg pénzért felépített ítéletről szólnak. A gyurcsányozásnak funkciója van, például a Fidesz-tábor összetartása, az ellenfelek megosztása, az összetett politikai konfliktusok leegyszerűsítése, ezáltal érzelmek kiváltása és mozgósítás.
Gyurcsány Ferenc szerint a rendszer mumusokat teremt, Sorost, Brüsszelt „vagy engem ajánl fel erre a szerepre”, ráadásul jó néhány ellenzéki vezető elfogadja, hogy őt ördögi szereplőként mutatják be, sőt ha szükségét érzik, még használják is ezt a mechanizmust saját politikai céljaik elérésére.
Az én nevem nem csak politikai képzetek, szándékok szimbóluma, hanem valóságos, élő ember vagyok véleménnyel, akarattal. Egy szervezett, támogatott, alkotmányos közösség vezetője. Kellően önálló is vagyok ahhoz, hogy a magam által helyesnek vélt utat járjam. Amikor erről az útról döntök, akkor meghallgatom saját politikai közösségemet, a legközelebb álló embereket, a családomat, de nem izgat ellenfeleim véleménye, nem érdekelnek a sértettek, az árral sodródók, a megbízást teljesítők, a hamis realisták. Ezt a fajta gyurcsányozást nem veszem a lelkemre, ellenfeleim, riválisaim nemtelen eszközének tartom
– jelezte Gyurcsány Ferenc, aki úgy látja, a tények azt mutatják, lehet Gyurcsánnyal győzni, most is nyertek településeket, 2021 őszén így érte be az ellenzék a Fideszt.
„A DK a kék Fidesz, mondja Magyar Péter”
„A DK a kék Fidesz, mondja Magyar Péter, ha jól értjük, ezzel nem kedveskedni akar nekünk. Elutasít minden együttműködést a DK-val, ellenjelölteket állított közös ellenzéki jelöltekkel szemben. Tudjuk azt is, hogy a Tisza más életet ajánl Magyarországnak, mint mi, a Tisza jobboldali párt, ellenfélként viselkedik velünk szemben, más politikát is képvisel. Mi ebben a helyzetben maradjunk csendben, ne mondjuk ezt el? Ez nem bárgyúság lenne? Ez nem a politika alapkövetelményének feladása? A némaságból nem születik verseny, verseny nélkül nincs alkotmányos demokrácia” – hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc a Tisza Pártról.
„Szerintünk a Fidesz az alkotmányos demokrácia keretein kívül helyezkedik el. Nincs illiberális demokrácia, ezért a Fidesz rendszerellenfelünk, velük semmifajta koalíciót nem tartunk elképzelhetőnek. A Tiszáról kevés a tapasztalatunk, és bár Magyar Péter jogállami ügyekben úgy tűnik, osztja a Fidesz álláspontját, Brüsszellel még keményebb is lenne, mint Orbán Viktor, de egyelőre nincs okunk azt állítani, hogy a Tisza a demokratikus arénán kívül helyezkedik el. Különbséget kell tennünk abban, hogy mi a viszonyunk a Fideszhez és a Tiszához. Mi, a Demokratikus Koalíció, a Fidesz rendszerének ellenfelei vagyunk, a Tiszának egyszerűen demokratikus vetélytársa” – foglalta össze a DK elnöke.
Nem mond le
A DK-ban két kérdést tettek fel maguknak: követtek-e el olyan hibát, tévedést, ami indokolttá teszi valaki vagy valakik felmentését, lemondását? A második kérdés az, hogy valaki mostani távozása utat nyit-e a DK megerősödésének.
„Ha mind a két kérdésre igen a válasz, akkor nem érdemes hezitálni, valakinek mennie kell. Ha csak az egyik kérdésre igen a válasz, a másikra nem, akkor érdemes tovább mérlegelni. Ha mind a két kérdésre elutasító a válasz, akkor nemcsak hogy nem kell, de nem is szabad, sőt tilos elmenni. Felelősek vagyunk tetteinkért, sok megbeszélést folytattunk, feltettük mindenkinek mindkét kérdést” – árulta el Gyurcsány Ferenc, hozzátéve: a DK nem hibátlanul, de minden tőle telhetőt megtett a jó, a jobb eredményért.
Az elmúlt tíz évben a folyamatos lemondások leváltások az ellenzéki oldalon egyik párt megerősödését sem hozták. A mai helyzetben a mostani a DK legerősebb felállása, legjobb csapata, ez akkor is igaz, ha egyikünk sem gondolja, hogy tökéletesek vagyunk. Az elnök és az elnökség, én és az elnökség folytatjuk a munkát
– jelentette be Gyurcsány Ferenc, leszögezve: folynak tárgyalások, egyeztetések arról, hogy min kell változtatni, de ezeket nem bejelenteni kell.
Ma délután négy órától az Indexen, a Konkrétan Rónai Egonnal című műsorban Gyurcsány Ferenc a vendégünk. A Demokratikus Koalíció elnöke egyebek mellett arról beszél, hogy kik és miért akarják őt eltűntetni.
(Borítókép: Gyurcsány Ferenc 2024. június 7-én. Fotó: Purger Tamás / MTI)