Gyurcsány Ferenc: Háromszor kellett nagy, súlyos politikai döntést hozni az életemben
További Belföld cikkek
- Politikatörténeti pillanat volt Menczer Tamás és Magyar Péter találkozása?
- Nemi erőszak és gumibotozás a tiszalöki börtönben – jelentést tett közzé az Európa Tanács
- 2053-ig mindent titkosítottak a Védelmi Beszerzési Ügynökség hekkertámadásáról
- Tűz ütött ki egy gödöllői házban és egy soproni lakásban
- Felmondott a Kutyapárt hegyvidéki képviselője a privát munkahelyén a vagyonnyilatkozata miatt
„Háromszor kellett nagy, súlyos politikai döntést hozni az életemben” – mondta Gyurcsány Ferenc a hivatalos Facebook-oldalára feltöltött videóban pénteken. A Demokratikus Koalíció elnöke úgy folytatta, hogy először 2003-ban, amikor Medgyessy Péter főtanácsadója volt, aki kész helyzet elé állította: a vele való egyeztetés nélkül jelentette be, hogy behívja Gyurcsány Ferencet a kormányba.
Elmondása szerint a második alkalom akkor volt, amikor 2010–11 tájékán eldöntötték, hogy megcsinálják a Demokratikus Koalíciót. „Akkor is voltak viták, de ott – mondjuk – a vitának azt a részét, hogy kell-e foglalkozni azzal a sok minden mocsokkal, ami akkorra már felgyülemlett, akkor azt mondtuk, hogy nem, az majd megoldódik magától” – fogalmazott.
Mint mondta, „most ez a harmadik pillanat, amikor el kellett dönteni, hogy mit csinálunk, és most, harmadszor lényegében arról is kellett dönteni, hogy nem lehet csak félig dönteni”.
Ha beszálltunk 2010-ben, 2011-ben, akkor kár volt abba az illúziónak a hibájába esni, hogy majd megoldódnak maguktól, majd elpárolog a mocsok. Bele kell állni. És valójában ez a döntés két döntés. Az egyik döntés, hogy ebben nekünk is változni kell, és meg kell ezért küzdeni. Kettő, hogy azokkal is megküzdjünk, akik ezt a mocskot napról napra idehordják. Ez nyilván egy másik politikai magatartás, karakter és tartalom. De meghoztuk ezt a döntést
– tette hozzá Gyurcsány Ferenc.
A Gladiátor című filmből idézve azt mondta, „nagyobb esélyünk van, hogy túléljük, hogyha összedolgozunk. Mi valójában, ha nem is mondtuk ki, de ezt üzentük mindvégig az Orbánnal szemben álló ellenzéknek. Ha összedolgozunk, nagyobb esélyünk van”.
Ezt ez az ellenzék nem értette meg. Nézzék meg, hogy hova jutottak az ellenzék pártjai és vezetői az elmúlt tíz évben. Nemcsak hogy a pártok nem dolgoztak együtt, de minden párt még belül is széjjelesett
– tette hozzá.
Kiemelte, hogy a filmben Maximus azt mondja: „Ha együtt maradunk, akkor túléljük. Ez a parancsa ennek a történetnek. De ez két szempontból is kevés lenne, hogyha itt megállnánk. Úgyhogy most akkor mi meg folytatjuk, most már Maximus nélkül.” Hozzátette, hogy de nem csak túlélni akarnak, és nem csak a DK-ról szól ez a történet.
„Arról szól, hogy győzünk-e, és nem a DK, hanem Magyarországnak az a fele, amelyik szembemegy mindazzal a hazugsággal, mindazzal a mérgezettséggel, fertőzöttséggel, amit Orbán teremtett ebben az országban. Nincs kisebb ambíciónk annál. Messze nem csak az, hogy túléljük, és messze nem csak a DK, hanem hogy győzzön az a típusú normalitás, az a típusú tisztességesség, az a típusú hazafiasság, amit mi képviselünk” – zárta sorait Gyurcsány Ferenc.