Megismételt polgármester-választás lesz hat településen
Jogszabálysértés miatt hat településen is megismétlik a polgármester-választást július 7-én − közölte az MTI a Nemzeti Választási Iroda értesítése alapján. Ezen kívül további két helyszínen roma települési nemzetiségi választást, illetve egy városban egyéni listás szavazást is tartanak.
A hat település közül
- Nemesdéden (Somogy vármegye), Penészleken (Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye) és Szegin (Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye) az egész településen ismételnek.
- Ópályiban (Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye) a 2., Nagytarcsán (Pest vármegye) a 4. és Kalocsán a 10. és 11. választókerületben járulhatnak újra urnákhoz a szavazópolgárok.
Roma települési nemzetiségi választás lesz Ófehértón és Nagykállón (Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye), az egyéni listás választás pedig Fonyódon (Somogy vármegye) kerül megtartásra.
A fentebb felsorolt választások az önkormányzati voksolásnál tízezer, a nemzetiségi esetében hétszáz szavazót érintenek. A jelöltek június 9-éhez képest nem változtak, azonban július 6-án 16 óráig lemondhatnak jelöltségükről.
Akik mozgóurnát igényeltek júniusban, azok most is megtehetik, hogy az általuk választott helyen adják le szavazatukat, de új kérelem is beadható.
A névjegyzékben szereplők névsora sem változik, de kiegészülhet azokkal, akik közben betöltik tizennyolcadik életévüket, viszont az időközben a településen lakcímet szerzőkre ez nem vonatkozik.
A szavazást ezúttal is reggel 6 és este hét óra között tartják, a személyazonosság és a lakcím bemutatása mellett. A választókat a Nemzeti Választási Iroda ismételten kiértesíti.