Madárszínházat létesítenek a Hortobágyon
További Belföld cikkek
- Tartálykocsi balesete miatt lezárták a 75-ös főutat
- Húsz év fegyházra ítéltek egy idős személyt meggyilkoló férfit
- Nem egészen úgy működnek a bűnügyi nyilvántartási rendszerek, mint a filmekben
- Gyurcsány Ferenc szerint új időszámítás kezdődött, más tétje lett a politikának
- Új klinika jött létre Budapesten, a mozgásszervi betegellátás fog idetartozni
Révész Máriusz a projekt konzorciumi szerződésének pénteki aláírásakor a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) látogatóközpontjában azt mondta, az ország első madárszínháza Máté Bence világhírű természetfotós elképzelései alapján valósul meg, és a hortobágyi halastavak madár és állatvilágának egyedülálló bemutatását teszi majd lehetővé.
Az államtitkár jelezte, aktív ökoturisztikai fejlesztésekre 65 milliárd forint pályázati forrás áll rendelkezésre. Elismeréssel szólt Révész Máriusz a hajdú-bihari önkormányzatról, amely a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) keretében sok kis létesítmény helyett egy nagy beruházás, a madárszínház megvalósításra használja fel a megpályázott 4,3 milliárd forintot.
Pajna Zoltán (Fidesz-KDNP), a Hajdú-Bihar vármegyei közgyűlés elnöke jelezte: a konzorciumi tagok, az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ és a Hortobágyi Nemzeti Park mellett az önkormányzat konzorciumvezetőként vesz részt a fejlesztésben.
Egy helyi felmérés szerint a megkérdezettek többsége szívesen utazik 35-50 kilométert, hogy elérjen egy-egy ökoturisztikai attrakciót (37 százalékuk akár 200 kilométer is), így a leendő hortobágyi madárszínház debreceni, hajdúszoboszlói és Tisza-tavi turistákra is számíthat a látogatók között
– mondta.
Így fog kinézni a madárszínház nézőtere
Pajna Zoltán hozzátette: a madárszínház egyfajta fordított állatkert formájában viszi közelebb az emberekhez a természetet.
A látogatók egy földbe sülyesztett terem 16 méter széles üvegén keresztül, a vízfelszínnel szinte egymagasságból, természetes élőhelyükön, testközelből, az állatok zavarása nélkül figyelhetik meg a vízi élővilág madarait.
Medgyesi Gergely Árpád, a HNP igazgatója hozzátette: a madárszínházat az általuk kezelt, ember alkotta öregtavaknál építik fel, vagyis nem sérül a világörökségi környezet – írja az MTI. A korábban halastónak épített kétezer hektáros területet visszavette a természet, sűrű a növényvilága, és olyan madárparadicsom lett, ahol a hazánkban fellelhető mintegy 430 madárfaj közül több mint 340-et figyeltek már meg. A természetvédelmi szakember szerint az öregtó egyik ékköve lesz a madárszínház, amellyel négy évszakosra bővül Hortobágy turisztikai kínálata.
Petényi Mirkó, az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója Shakespeare híres mondatát némileg átformálva mondta: "színház az egész világ, és színész benne minden madár". A madárszínház „színpadán” ugyanis a madarak „játszanak” majd, ők mesélik majd el történeteiket – amely az élelmiszer-szerzéstől a szerelemen át a véres összecsapásokig is terjedhet – az érdeklődő közönség, az ökoturisták előtt. A szakember a beruházás jelentőségét abban látja, hogy „új, versenyképes turisztikai attrakciót kap Hortobágy”.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Politikailag semlegesnek lett meghirdetve, mégis üzentek a hatalomnak a bírói tüntetésen
Gulyás Gergely szerint nem listázzák a tüntetésen részt vevőket.
február 24., 16:02
- Belföld
Megszólalt a meggyilkolt japán nő ügyvédje, keményen kritizálta a magyar gyámügyi rendszert
Az is kiderült, a nő a Patent egyesületet nem családon belüli erőszak miatt kereste meg.
február 24., 15:24
- Belföld
Felvételen, ahogy egy autó egy másik járműbe csapódik az M1-es autópályán
Figyelmen kívül hagyták a sebességkorlátozást jelző táblát.
február 24., 16:32
- Mindeközben
Kieran Culkin olyat mondott, miután Oscar-díjat nyert, hogy beleremegett a mennyezet, a felesége legalábbis biztosan
2 órája
- Belföld
Egy dolgozó halála miatt zárt be az érdligeti Lidl
Az üzlet munkavállalója hétfő reggel lett rosszul, nem sokkal később pedig meghalt.
február 24., 14:53
- Belföld
Megújuló csomaggal várja ügyfeleit a One Magyarország
A váltásra két módon van lehetőség.
február 24., 15:38
- Belföld
Szmogriadót rendelt el Miskolc polgármestere
Arra kérte a lakosságot, hogy közösségi közlekedéssel utazzanak.
február 24., 15:08
- Belföld
Rekordot döntött a Városligeti Műjégpálya látogatószáma
A belépőjegyeken túl a korcsolyakölcsönző is csúcsot döntött.
február 24., 16:21
- Címlapon
Társadalmi egyeztetésen a hátborzongató javaslat: mostantól a kormány kezeli az önkormányzatok pénzét
Első körben 49 település csatlakozik az új rendszerhez.
43 perce
- Címlapon
A rekordbevétel után újabb történelmi lépésre készül a 4iG
A hazai és a régiós terjeszkedés mozdonyán sincs fék.
28 perce
- Belföld
Szétesik a front Magyarország fölött, kiadták a figyelmeztetést
Az éjszakai fagyok enyhülni látszanak.
február 24., 06:31
- Belföld
Eskütétellel és tisztújítással indul a parlamenti tavasz
Jelentős személyi döntések is várhatók.
február 24., 06:53
- Belföld
Harminc év után szabadulhat az albertirsai családirtó
Hiába volt távolságtartási végzés, N. Arnold vascsővel verte agyon a feleségét.
február 24., 16:44
- Címlapon
Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba
A miniszter szerint nem indokolt az emelés.
2 órája
- Címlapon
Nem egészen úgy működnek a bűnügyi nyilvántartási rendszerek, mint a filmekben
Hiába a korszerű technológia, az azonosítás tényleg csak nagyon ritkán megy úgy, mint a karikacsapás.
1 órája
- Címlapon
Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas
Orbán Viktor reaktiválta korábbi miniszterét, aki immár kormánybiztosként adott nagyinterjút lapunknak.
4 órája
- Címlapon
Betelt a pohár egy kórházigazgatónál, megtörte a csendet
Ficzere Andreának elege van a választási időszakból és a politikai játszmákból.
tegnap, 17:22
- Címlapon
Dróntámadás érte az oroszok egyik kulcsfontosságú létesítményét, 1400 kilométeres mélységben csaptak le az ukránok
7 órája
- Címlapon
A Lenovo megmutatta legújabb fejlesztéseit, nekünk pedig elállt a szavunk
Hajlítható OLED-et, AI-gyűrűt és napelemes laptopot is bemutatott a gyártó.
33 perce
- Mindeközben
David Beckham félreérthetően reagált fia képére: kettesben maradna vele egy sötét szobában, ruha nélkül
3 órája
- Belföld
Karácsony Gergely: Indul a per, Budapest visszakaphatja a jogellenesen elvont milliárdokat
Szembeszáll a kormánnyal a főváros.
február 24., 08:34
- Belföld
Bayer Zsolt megnevezte a két bírót, akit „kormánypártiként senki nem fogadhat el semmilyen peres ügyében”
Magyar Bírói Egyesület: A véleménynyilvánítás joga és a gyülekezési jog alkotmányos alapjog.
február 24., 12:13
- Mindeközben
Mindössze két utassal szállt fel egy repülő Amerikában, elsőosztályú élményben volt része a fiatal lányoknak
4 órája
- Belföld
Halálos baleset történt Dunaharasztinál
A tragédia miatt kialakult torlódás az M0-s autóútra is felért.
február 24., 09:34
- Belföld
Megérkeztek a részletek Orbán Viktor nagy bejelentéséről, így vehető igénybe a kedvezmény
Ez több mint kétmillió embert érint.
február 24., 09:51
- Belföld
Gyurcsány Ferenc kés alá fekszik
Nem ő válaszol ma Orbán Viktornak a Parlamentben.
február 24., 08:39
- Belföld
Magyar Péter: Azonnali hatállyal kirúgták Ruszin-Szendi Romuluszt a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem megerősítette a hírt.
február 24., 09:27
- Mindeközben
Mindenki imádja a havasi nyulat, amelyik vicces pofákat vágva bújik elő az odújából
7 órája
- Belföld
Óriási drogfogás Soroksáron, a rendőrség letartóztatta a termesztőt
Százmillió forintnál is nagyobb értékű marihuánát foglaltak le.
február 24., 14:38
- Belföld
Tartálykocsi balesete miatt lezárták a 75-ös főutat
A főutat teljes szélességében lezárták.
8 perce
- Belföld
Három vonat is gázolt a reggeli órákban, jelentős késésekkel kell számolni a Keletiben és a balatoni vonalakon
Jobb, ha felkészülnek a késésekre.
február 24., 07:13
- Mindeközben
Tóth Vera a szórakoztatóiparról: Nagyon el kell gondolkodnunk a B terveken mostanában
tegnap, 20:00
- Címlapon
Pofon nem csattant, de valaki jókora gyomrost kapott az idei Oscar-gálán
Nem a papírforma szerint alakult a díjátadó.
6 órája
- Belföld
Több tízmillió forintot csalt ki áldozataitól egy csömöri férfi
Mindent megígért, de semmit sem adott.
február 24., 10:17