Egy férfi ellopott egy kétmilliós kerékpárt, majd 10 ezer forintért eladta

2024.07.05. 13:28
A Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és börtönbüntetést indítványoz két férfi ellen, akik közül az egyik ellopott egy csaknem 2 millió forint értékű kerékpárt, míg a másik azt mindössze 10 ezer forintért átvette tőle.

A Fővárosi Főügyészség pénteken tájékoztatta az MTI-t, hogy egy 27 éves férfi 2023. március 18-ára virradóan a VIII. kerületben az utcán lelakatolt egyedi elektromos kerékpárról levágta a lakatot, és ellopta a járművet, ezután, még aznap megkereste egy ismerősét, akinek a csaknem 2 millió forint értékű kerékpárt 10 ezer forintért eladta.

A rendőrség azonosította a tolvajt és a rosszhiszemű vevőt, a kerékpárt pedig lefoglalta és visszaadta a sértettnek.

A Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség a tolvajjal szemben nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette, míg a vevővel szemben – az orgazdai magatartása miatt – pénzmosás bűntette miatt emelt vádat, és mindkettejükkel szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza.

A kerületi ügyészség azt is indítványozza, hogy a bíróság rendelje el a tolvaj egy korábbi, felfüggesztett büntetésének végrehajtását, valamint állapítsa meg, hogy a vevő – előéletére figyelemmel – nem bocsátható feltételes szabadságra – áll a közleményben.