Elkapták a férfit, aki ellopta a templom tetejét

2024.07.05. 13:40
150 liter üzemanyag, három vesszőkosár, ereszcsatorna és templomtető – egy rövid lista a kállói sorozattolvaj „áldozatai” közül.

Sorozatlopás ellen indítottak eljárást egy 21 éves férfi ellen a Pásztói Rendőrkapitányságon. A férfi több alkalommal tulajdonított el különböző ingóságokat – valamint két templom tetejéből is eltett részeket.

A fiatal kora ellenére már büntetett előéletű férfi idén márciusban kezdte ámokfutását. Ekkor a Nógrád vármegyei Kálló külterületén egy erdészeti munkagép vezetőfülkéjéből lopott műszaki eszközöket, valamint

több, mint 150 liter üzemanyagot is csapolt.

Március 19-én szintén Kállón egy ház tornácáról ellopott három vesszőkosarat, áprilisban pedig egy felújítás alatt álló ház tetejéről 3 méteres fa tartóoszlopokat vitt el. Május elején egy ereszcsatornát és egy hintaágyat tett magáévá különböző házaktól.

Május 12-én a kállói plébánia esett áldozatul a különös ízlésű elkövetőnek. Először felfeszegette, pár órával később pedig el is vitte a nagyjából 9 négyzetméternyi bádoglemezt.

Június végén visszatért, hogy a plébániával szomszédos templomról is vigyen pár lemezt – ekkor már az ereszcsatornából is lopott.

A rendőrség nyomozása során az is kiderült, hogy július elején a kállói parókia bejárata feletti tetőszerkezetről vitt el cserepeket, valamint az alatta található lemezfödémet. Ámokfutásának július 2-án szabtak gátat a hatóságok, jelenleg őrizetbe vették és indítványozták letartóztatását, amelyet a bíróság elrendelt.