Augusztustól 47 kastély veszítheti el köztulajdon jellegét
További Belföld cikkek
- Székely János püspök: Az ünnep az egy kincs, és ezt mindenki érzi
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
Június közepén a Fidesz és a KDNP képviselői másodszori nekifutásra ismét elfogadták a Lázár János miniszter nevével fémjelzett kastélytörvény immár módosított változatát, utat engedve 47 műemléki védettségű kastély, a hozzájuk tartozó melléképületek és parkok privatizációjának. A magánosítás augusztusban már meg is kezdődhet. Erre hívta fel a figyelmet Keresztes László Lóránt, az LMP parlamenti képviselője a felújított dégi Festetics-kastély előtt.
Mint ismert, Novák Katalin köztársasági elnök vétójogával élve tavaly december 20-án előzetes normakontrollra az Alkotmánybírósághoz küldte a parlament által elfogadott törvényt, mert úgy vélte, az nem biztosítja a magánosítás során a nemzeti vagyon megfelelő védelmét.
Olyan épületegyüttesek kerültek a privatizációs listára, mint a Sárvári Nádasdy-vár (amely jelenleg egy nemzeti park központi irodájának ad helyet), a sümegi püspöki kastély vagy épp a dégi Festetics-kastély a hozzá tartozó parkkal együtt. Az LMP politikusa a magántőke bevonásával egyetért, de azzal már nem, hogy ezek az ingatlanok a Magyar Államtól, azaz köztulajdonból különböző cégek és magánszemélyek tulajdonába kerülhessenek.
Nádasdladányban a Nádasdy-kastélyt 2 milliárd forint közpénzből újította fel az állam, a bajnai Metternich-kastélyt 2,4 milliárdból. A szabadkígyósi Wenckheim-kastélyra 3 milliárdot költöttek, a dégi Festetics-kastélyra pedig 2,8 milliárdot (részben EU-s forrásból).
Ezeket akarja ingyen elosztogatni Lázár János, miközben rengeteg leromlott állapotú műemlék kastély van veszélyben szerte az országban
– húzta alá Keresztes, hozzátéve, hogy a jelenlegi műemlékvédelmi rendszer nem képes megvédeni ezeket a történelmi jelentőségű épületeket. Korábbi feljelentésére ugyanis azt a választ kapta, hogy a magyar jogszabályi környezetből nem levezethető a műemlékek esetében a tulajdonos állam felelősségi köre.
Az új törvény a magántulajdonosok számára még a felújítási költségek fedezetét is biztosítja. A Válasz Online korábban jelezte, két tucat olyan kastély lehet a csomagban, amelyet úgy passzolhat el Lázár János, hogy az új gazdának sosem kell beengednie a népet az államtól ingyen kapott kastélyába. A NER holdudvarához tartozó személyek cégei mellett fideszes vagyonkezelő alapítványok lehetnek az új tulajdonosok – emelte ki az LMP politikusa, aki (a kellő számú országgyűlési képviselővel közösen) alkotmánybírósági normakontrollt kezdeményezve szeretné megtámadni a kastélyok magánosítását lehetővé tevő törvényt.