Itt a lista a betiltott tárgyakról, drákói szigor jön az iskolákban
További Belföld cikkek
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
Ahogy arról beszámoltunk az Indexen, a választás másnapján, délben egy új salátatörvényt, vagyis törvénymódosítási javaslatcsomagot nyújtott be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. Az Országgyűlés egy nappal később, a kormánypártok többségével, kivételes eljárással már el is fogadta a beadványt.
A csomagban szerepelt többek között az iskolai és kollégiumi mobiltelefon-használat korlátozásának lehetősége, valamint az egészségügyi intézményekben bevezetésre kerülő ki- és beléptetési rendszerek, illetve az is, hogy októbertől az Országos Mentőszolgálat veszi át Budapesten a házi és gyermekorvosi ügyeletek szerepét.
A legfontosabb a salátatörvényben talán az, hogy az iskolákban és kollégiumban ezentúl lesz egy „tiltott tárgyak listája” – nagy valószínűséggel a korábbi támadásokra, például a bőnyi késelésre való tekintettel –, amelynek betartása érdekében a tanároknak és az iskolaőröknek joga lesz átkutatni a diákok táskáját és tárolóhelyiségeit.
Emellett a mobilhasználatra is egy központi szabályozást terveznek bevezetni, hiszen eddig minden iskolában az intézményvezető hatáskörébe tartozott a mobilok használatának korlátozása.
Egyes órákon a tanárok dönthettek úgy, hogy a mobil, a laptop vagy éppen a tablet szükséges a tananyag leadásához, de nem volt erre egy központosított szabályrendszer. Eddig. Erre a kormány szerint azért van szükség, mert a mobilozás elvonja a tanulók figyelmét az órákon, illetve „teret enged az iskolai zaklatásoknak”.
Tiltott és használatban korlátozott tárgyak
Csütörtökön közzé is tették a kormány oldalán a tervezetet, amely a háborús veszélyhelyzetre hivatkozó rendeleti kormányzási gyakorlat végett már idén szeptembertől életbe is lépne. A dokumentum szerint a cél az egyes erőszakos cselekmények megelőzése a köznevelési intézményekben, valamint tanulók testi-lelki egészségének megóvása.
A tervezet szerint a nevelési intézményekben lesznek „tiltott” és a „használatában korlátozott tárgyak”.
A tiltott tárgyak közé tartoznak a „közbiztonságra különösen veszélyes eszközök és az azokkal kapcsolatos egyes tevékenységek”. Ide értendő minden olyan tárgy, amelynek birtoklása a szabálysértési törvény vagy a Büntető törvénykönyv szerint büntetendő, és minden olyan termék, amit 18 év alatti nem is vásárolhat.
A tiltott tárgyak között szerepel többek között: 8 centiméter szúróhosszúságú vagy vágóélű szúró- vagy vágóeszköz; dobócsillag; rugós kés; felajzott íj; szigonypuska; parittya; csúzli; ólmosbot; gázspray, elektromos sokkoló; mechanikus vagy elektromos zárnyitó szerkezetek; alkohol; dohánytermék; energiaital; kábítószer.
A használatban korlátozott tárgyak közé tartoznak a telekommunikációs eszközök – különösen a mobiltelefonok –, a kép- vagy hangrögzítésre alkalmas eszközök és az internet elérésre alkalmas okoseszközök.
Ezeket tilos lesz használni:
- az általános iskola 1–8. évfolyamán, a teljes tanítási napon,
- a gimnázium 5–12. évfolyamán, a teljes tanítási napon,
- a szakgimnázium 9–13. évfolyamán, a teljes tanítási napon,
- a kollégiumokban a foglalkozások ideje alatt,
- az alapfokú művészeti iskola minden évfolyamán a foglalkozások, tanórák és az intézményben töltött idő alatt,
- és a szakiskola minden évfolyamán a foglalkozások, tanórák és az intézményben töltött idő alatt.
A tárgyakat a tanítási nap kezdetén le kell adni a tanítási nap időtartamára, és ezalatt a tárgyat elzárt helyen kell tárolni. A kormányrendelet-tervezet szerint „az átvett tárgyat az átvétel időpontja szerinti állapotban kell visszaadni”.
A korlátozott tárgyak birtoklását az igazgató vagy a pedagógus engedélyezheti, ezt viszont minden esetben rögzíteniük kell majd a tanulmányi rendszerben, és számot kell adniuk a birtoklás és a használat céljáról, az engedély érvényességének időtartamáról és a birtokolható tárgyról. Tehát egyes tanórákon tanulás céljából engedélyezhetik a laptop, tablet vagy mobiltelefon használatát.
Ha tiltott tárgyat találnak a tanulónál
A tervezet szerint továbbá:
- Ha a tanulónál tiltott tárgy van a nevelési intézmény területén, akkor a szabályok betartását a pedagógus jogosult ellenőrizni azzal, hogy felszólítja a tanulót annak igazolására, hogy a tiltott tárgy nincs a birtokában, és ezzel egyidejűleg értesíti a nevelési-oktatási intézmény rendjének fenntartásában közreműködő személyt, az általános rendőri szervet és a tanuló szülőjét.
- Ha arra utaló információ merül fel, hogy a tanuló nevelési-oktatási intézmény területén tiltott tárgyat vagy használatában korlátozott tárgyat engedély nélkül tart birtokában, akkor a szabályok betartását a pedagógus jogosult ellenőrizni azzal, hogy elsősorban felszólítja a tanulót a tárgy átadására, és –amennyiben felszólítás ellenére a tárgyat nem adja át – felszólítja a tanulót annak igazolására, hogy a tiltott vagy használatában korlátozott tárgy nincs a birtokában.
- Ha a tanuló tiltott tárgyat, vagy használatában korlátozott tárgyat engedély nélkül birtokában tartja a tanítás vagy a kollégiumi foglalkozás időtartama alatt, azt a tanulótól a pedagógus átveszi.
Energiaitalok tiltására készül a kormány
Mint írtuk, korábban KDNP-s képviselők kezdeményezték az energiaital-forgalmazás tiltását a 18 éven aluliaknak. A kormány honlapján körülbelül egy héttel ezelőtt tettek közzé egy másik rendelettervezetet is, amely szabályozná a kérdést.
„A kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX. 29.) Korm. rendeletnek a gyermek- és fiatalkorúak egészségének védelmével összefüggő módosításáról” címmel jelent meg egy rendelettervezet a kormány honlapján.
Ebben azt rögzítenék, hogy a tizennyolcadik életévét be nem töltött személy részére nem értékesíthető, illetve nem kiszolgálható energiaital, továbbá az olyan, 2009 vagy 2202 VTSZ-szám alá tartozó alkoholmentes ital, amely
- legalább 15 milligram per 100 milliliter mennyiségben tartalmaz bármely, a metil-xantinok csoportjába tartozó vegyületet, vagy tartalmaz metil-xantint és a következő anyagok bármelyikét:
- ginszeng,
- L-arginin,
- inozitol,
- glükuronolakton,
- taurin.
E tervezet hatályba lépésével árusítási tilalom alá kerül az energiaital, és már felkerülhet az iskolai tiltott tárgyak listájára.
Korábban KDNP-s képviselők – Hollik István és Nacsa Lőrinc – kezdeményezték a korlátozást, a törvényjavaslatukat be is nyújtották a parlamentnek.
(Borítókép: Philipp von Ditfurth / picture alliance / Getty Images)