Nemritkán többgyermekes családapák kínoztak halálra kiszolgáltatott embereket

Többek között ezeket a kérdéseket jártuk körbe:

• Mit kell tudni a munkaszolgálatról? Mikor hozták létre, miért, és kik alkották a munkásszázadokat?
• Kik voltak a keretlegények, mi volt pontosan a feladatuk, és egyáltalán honnan az elnevezés?
• Mit lehet tudni a keretlegények politikai és társadalmi hátteréről, és ezek hogyan befolyásolták őket a hozzáállásukban, a bűncselekmények elkövetésében?

A Piszkos munka keletkezéséről Veszprémy László Bernát az mondta, holokausztkutatóként azzal szembesült a magyarországi soáról szóló szakirodalom átböngészésekor, hogy a munkaszolgálat történetének nincsen alapkutatásokra épülő, modern szemléletű, összefüggő feldolgozása.

Hamar rá kellett azonban döbbennem, hogy a téma olyan hatalmas, hogy még én is csak egy részét tudtam feltárni. Ez a könyv a keretlegények tevékenységére, azon belül is a háború utáni népbírósági perekben tárgyalt bűntetteikre fókuszál, ilyen értelemben tehát »elkövetőkutatásnak«, nem pedig »áldozatkutatásnak« számít

– jelentette ki a történész az Indexnek.

Veszprémy László Bernát szerint a kötet jelentősége, hogy még sosem nézték meg ilyen alaposan, milyen bűncselekményeket is követtek el a keretlegények, illetve kik voltak ők, honnan jöttek, mi motiválta őket bűntetteikre, és hogyan védekeztek a népbíróságon. A kötet több mint 25 ezer oldalnyi peranyagra épül, nem számítva a megjelent visszaemlékezéseket, a szakirodalmat és az újságcikkeket.

Először nem a népirtás volt a szándék

A munkaszolgálat eredetét tekintve alapvetően nem volt diszkriminatív intézmény, a gyökerei az első világháborút követő évekre nyúlnak vissza. Mint Veszprémy László Bernát lapunknak kifejtette: az „Arbeitsdienst-mozgalom” Európa-szerte népszerű válasz volt a gazdasági válságra, jelen volt nyugaton is. A munkaszolgálat kötelező bevezetését először Imrédy Béla miniszterelnök vetette fel 1938 májusában, akkor még antiszemita felhangok nélkül. A részleteket vitéz Fábry Dániel tábornokkal dolgoztatták ki, célja még olyan általánosságokban merült ki, hogy „a szellemi munkával foglalkozók becsüljék meg a fizikai munkát”.

Az 1939: II. törvénycikk, a honvédelmi törvény megteremtette a honvédségen belüli közérdekű kisegítő munkaszolgálat jogi alapját. A zsidókra vonatkozó munkaszolgálat kötelezővé tételéhez a zsidótörvények (1938: XIV. tc. és az 1939: IV: tc.) adtak jogi hátteret. Az utóbbi törvénycikk honvédségen belüli végrehajtásáról szóló utasítás kimondta, hogy zsidó nem lehet tiszt, altiszt vagy tisztes. Akkoriban a zsidók még fegyveres szolgálatot teljesíthettek bizonyos számban, például az erdélyi bevonulásnál is, azonban a fegyveres szolgálatra szóba nem jövő zsidók munkásalakulatokban kaptak beosztást.

1940 őszétől a 18 és 42 év közötti hadköteles zsidó férfiak rendes katonai szolgálat helyett már honvédségi kisegítő munkaszolgálatra voltak kötelesek bevonulni. Ennek három típusa volt:

1. a tábori (vegyes) századok,
2. a különleges (megbízhatatlanok, megbízhatatlan zsidók, bűnözők)
3. és a nemzetiségi (pl. szerb, román) századok.

A történész hozzátette: kezdeti intencióját tekintve tehát nem a népirtás volt a szándék, később mégis a holokauszt részévé vált.

Mítosz és valóság

Hogy kik voltak a keretlegények, mi volt pontosan a feladatuk, és egyáltalán honnan az elnevezés, ezzel kapcsolatban Veszprémy László Bernát arra hívta fel a figyelmet: bár a „keretlegény” egyfajta szitokszó lett, valójában ez egy utólagos konstrukció, mert a korabeli honvédségi forrásokban így nem szerepel.

„Ami szerepel, az a »keretlegénység«, tehát azok a legénységi állományú sorozott honvédek, akik a munkaszolgálatosokra vigyázó katonai keret részét képezték. Vagyis a keretlegények sorozott honvédek voltak, általában munkás- vagy parasztszármazású, vidéki emberek. Egy átlagos munkaszolgálatos századnál körülbelül 214 fő munkaszolgálatos – a korabeli szóhasználat szerint muszos – volt, és körülbelül 40 fős keret szolgált, ideértve a századparancsnokot, aki általában tartalékos tiszt volt, és annak helyettesét” – magyarázta lapunknak a történész, aki emellett azt is kifejtette: ugyan elterjedt a „nyilas, sváb” kerethonvédek és kerettisztek mítosza, de a többségük nem volt sváb, illetve nem is volt semmilyen párt tagja.

Egy-két nyilas ugyan valóban akadt, de köztük is voltak embermentők, például Lendvai Béla századparancsnok, akit a muszosai csak »kedves öreg nyilas Béla bácsinak« hívtak, ő például próbálta menteni az embereit. Néha pedig baloldali keretlegények is akadtak, akik gyilkolásra adták a fejüket, a leghíresebb az 1945. február 4-én az Oktogonon felakasztott Szívós Sándor volt, aki éveken át volt illegális kommunista aktivista és szociáldemokrata párttag. A keretlegények feladata alapvetően a muszosok őrzése volt, és rájuk is vonatkozott az úgynevezett Szolgálati Szabályzat, amely tiltotta a törvényen kívüli kegyetlenkedéseket, gyilkosságokat. Az más kérdés, hogy a gyakorlatban ezt sokszor figyelmen kívül hagyták, a századparancsnokok vagy szemet hunytak a kínzások, gyilkosságok felett, vagy egyenesen bátorították ezeket. A törvénytelen parancsokat ugyan meg lehetett tagadni, de néha ilyenkor kivégzéssel fenyegették a keretlegényeket

– ismertette a történész, ugyanakkor megjegyezte, hogy egyetlen esetet sem talált, ahol a fenyegetést valóra váltották volna, tehát alapvetően ha valaki ki akart maradni a gyilkosságokból, akkor kimaradhatott.

Hétköznapi emberekből lettek gyilkosok

Veszprémy László Bernát a kutatásai során arra jutott, hogy a népbírósági peranyagok alapján nem lehet kollektív ítéleteket hozni a keretlegényekről, az ítéleteknek egyénieknek kell lenniük.

„Nem lehet egy kalap alá venni minden keretlegényt, hiszen akkor a tényből fakadóan ugyanúgy háborús bűnösként kéne kezelnünk Kurucz János szakaszvezetőt, aki szemrebbenés nélkül vallotta be a háború után a muszosok kivégzésében játszott szerepét, és Dobi Istvánt, aki a második világháborúban keretlegény volt, ám semmilyen bűncselekmény nem köthető a nevéhez ebből az időszakból. Ő később az Elnöki Tanács elnökeként effektíve Magyarország államfője volt 1952 és 1967 között.

A népbírósági ítéletekkel csínján kell bánni, mert bár másodfokon néha törekedtek a tények feltárására, és precíz, szakmai ítéleteket hoztak, első fokon még nem jogvégzett emberek, hanem a baloldali pártok delegáltjai adták a népbírósági tanács tagjait, akiket a tanácsvezető bíró pusztán felvilágosított a jogi körülményekről. Így aztán néha egészen hajmeresztő ítéletek születtek, ártatlanokat ítéltek el, vagy bűnösöket hagytak futni” – emelte ki a történész.

Arról, hogy mi motiválta a keretlegényeket a bűncselekmények elkövetésére, szerinte több modellt lehet felállítani. Sok esetben hétköznapi emberek, nemritkán többgyermekes családapák kínoztak halálra nekik soha nem ártó, kiszolgáltatott embereket. „Ennek több magyarázata van” – mondta Veszprémy László Bernát, majd ezekről részletesen beszélt lapunknak:

Az egyik a vak parancskövetés. De mint már említettem, a törvénytelen parancsokat meg lehetett tagadni. Később a népbírósági eljárások során volt, akinek elfogadták azt a védekezést, hogy parancsot teljesített, másnál nem, és börtönbe vagy akasztófára küldték az illetőt. Újabb magyarázat a háborús brutalizáció. Dokumentált, hogy a frontszolgálat élménye miként változtatja meg a személyiséget. Emellett, sorozott állományról lévén szó, óhatatlanul bekerültek olyan patologikus személyiségű emberek, akiket békeidőben talán féken tartott a következményektől való félelem, de a háborús helyzetben semmi nem állt az útjukba, és élvezettel gyilkoltak ártatlanokat.

Azért ölt, mert élvezte

Kétségkívül a legfelkavaróbb bűncselekmények közé tartoztak a szegedi születésű, 33 éves Kauschky György újbudai bornagykereskedő tettei. A szekszárdi 104/5. számú tábori (zsidó) munkásszázad parancsnoka volt, amit 1942. április 16-án állítottak fel.

Kauschky effektíve kiirtotta, keretlegényeivel kiirtatta saját századát, amelyből végül alig maradt egy-két túlélő. Ő egyfajta »magyar Ted Bundy« volt, mégsem ismeri a nevét a közemlékezet. Kauschky több olyan jelet is mutatott, mely egy beteges sorozatgyilkos alakját rajzolja ki. Az alá beosztott egyik kerettag »vérengző, szadista, abnormális emberként« jellemezte. Egyikük arról vallott, hogy »egy alkalommal a kék-zöldre vert muszt Kauschky, nyilván szadizmusból, lefényképezte«. Az erőszakos tetteikről való fotókészítés, »trófea« gyűjtése a szadisztikus pszichopata – esetleg parafíliával társuló pszichopátiában szenvedő – sorozatgyilkosok jellemzője. A képek ugyanis később emlékezésre, a tettek »újraélésére« szolgálhatnak. Továbbá több »keretlegény« is utalt Kauschky állítólagos homoszexualitására, amely kiegészítené a megvert férfitestekhez, illetve holttestekhez való vonzalmát

– idézte fel a Kauschky-ügyet a történész.

Az újbudai bornagykereskedőről az is tudható, hogy szélsőjobboldali nézetekkel rendelkezett, megmaradt ugyanis a levele, amit 1942. szeptember 24-én írt Simsay Lajos Vilmos alezredesnek. Levelében utal szélsőjobboldali kapcsolataira, amikor Endre László Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyei alispánt, később a német megszállás alatt a deportálásokért felelős belügyi államtitkárt emlegeti: „Sok Endre Laci kellene!!! Vagy pedig ő jobb pozícióban”.

Kauschky Simsaynak írt levelében büszkén újságolta, hogy „az én létszámom a 215-ről 139-re csökkent”. Ez a levél négy nappal az 1942. szeptember 20-i scserbakovói kivégzés után íródott, amelynek során a 10. könnyűhadosztály-parancsnokság tábori bírósága mint rögtönítélő bíróság H.74/42. számú ítéletével a 104/5. sz. tábori munkásszázad állományába tartozó 24 munkaszolgálatost szökésre és zendülésre szövetkezés bűntette miatt agyonlövéssel végrehajtandó halálra ítélt egy nyilvánvalóan jogsértő eljárás során.

„Az egész ítélet törvénysértő volt, Kauschky nem engedte a muszosoknak, hogy egyeztessenek a védelmükre kirendelt ügyvéddel, ez a hatályos katonai bűnvádi perrendtartásról szóló törvény szerint semmisségi ok volt” – mutatott rá Veszprémy László Bernát.

A muszosokat egy iskola udvarán őrizte a keret. A tárgyalás reggel 7-kor kezdődött, az ítéletet 15-kor hirdették ki, 17-kor pedig már lezajlott a kivégzés is.

A muszosok azzal védekeztek, hogy a kérdéses időpontban nem is voltak egy helyen, nem beszélhettek össze. Mások szerint viszont a vádlottak nem szólalhattak meg saját érdekükben. Az ügyben Kauschky volt a feljelentő, de maga is tanú volt, és arról beszélt, hogy egy törött ablakon keresztül maga is hallotta, hogy a muszosok összeesküvésről beszélnek. Az ítéletet 4-6 fős csoportokban hajtották végre. »Hála« Kauschky perverz szokásának, hogy tetteiről fotókat készíttetett, így a kivégzésről történetesen képi forrással is rendelkezünk. A fotókat Riskó János kaposvári honvéd készítette, bár a fronton elvben tilos volt a fotózás. Az egyik fotón egy hadnagy is látható, sötét haja és bajsza alapján minden bizonnyal maga Kauschky. A lövések pillanatában büszkén néz előre, miközben összerogynak a zsidó férfiak, egy másik fotón a holttestek mellett a kamerába mosolyog. Kauschky századában még számos tömeges kivégzés történt, tetteiért a Horthy-kori hadsereg hadbírósági eljárást indított ellene, de ő egyes források szerint német területre menekült. További sorsa ismeretlen, távollétében a szekszárdi népbíróság halálra ítélte

– foglalta össze a bűncselekmények utóéletét a történész.

A korabeli állam és a hadsereg felelősségének kérdéséről szólva Veszprémy László Bernát azt mondta: számos népbírósági perben pedzegették a népügyészség részéről, hogy biztosan volt „felső utasítás” a munkaszolgálatosok legyilkolására, de ilyen eddig még nem került elő. Sőt, a legtöbb tömeges atrocitás, amit magyar honvédek követtek el munkaszolgálatosokkal szemben, Nagy Vilmos honvédelmi minisztersége alatt történt, aki direkt igyekezett javítani a munkaszolgálatosok helyzetén. Noha ez alatt az időszak alatt történtek Kauschky rémtettei is.

A történész szerint ez pont azt mutatja, hogy ha egy pszichopata kezébe fegyvert adnak a fronton, akkor nem fogja érdekelni a felülről jött utasítás. Kauschky is panaszkodott a leveleiben, hogy nem kapott felsőbb utasítást a zsidók leölésére, és »kénytelen« saját szakállára cselekedni: „Mindenki csak szidja őket (a zsidókat), s másra vár, hogy az fogja minden magyar ember kötelességét végrehajtani. Mindenki fél a felelősségtől, s azt várja, hogy parancsot kapjon. Így azután a kérdést elintézni sohasem lehet. (...) No de jobb erről nem beszélni.”

Keretlegények a kommunizmusban

A történésszel való beszélgetésünk során kitértünk rá, hogy mit tudunk általánosságban a keretlegények háború utáni sorsáról. A Piszkos munka hátulján is olvasható a kérdés: tényleg tömegesen léptek be a kommunisták közé az egykori háborús bűnösök? Veszprémy László Bernát megerősítette: bizonyosan volt erre is példa. Az MDP Nógrád Megyei Bizottságában 1950-ben arra panaszkodtak, hogy „a mi párttitkáraink kérdésének a megoldása is lassan megy. Minden értekezleten felvetődik, hogy itt is, ott is csendőrök és keretlegények vannak bent a vezetőségben, és még mindig nincsenek kizárva”.

A Belügyminisztérium 1969-ben arról tájékoztatta a Heves megyei MSZMP-t, hogy csak a megyében 81 párttag szerepel nyilvántartásukban, köztük „felszabadulás előtt csendőr (...), SS tagja, munkaszolgálatosok őrzésére kirendelt keretlegény”. Volt, akit ez nem zavart: az egri MSZMP Városi Bizottságának titkára azon bosszankodott, hogy „az elvtársak olyan problémákat vetnek fel, hogy volt keretlegény lehet-e párttag. Véleményem szerint nem ezekkel kellene nekünk foglalkozni. Vannak ott becsületes, rendes, egyszerű emberek, akikkel, ha megfelelően foglalkozunk, neveljük őket, erősíteni tudjuk a pártszervezetet”.

Hamza Béla „keretlegényt”, későbbi rendőr alezredest, akit muszosok élelmük ellopásával vádoltak, egyenesen Biszku Béla belügyminiszter védte meg, elvégre az ’56-os forradalom napjai során együtt bujdostak. Mások nem úszták meg, Éva András 1949 és 1951 között volt az ÁVH állományában, akkor jelentették fel, hogy korábban honvédként „keretlegény” volt, a 109/6. századnál zsidókat kínzott. Ezért a katonai ügyészség emelt ellene vádat, tetteit nem tagadta. A Katonai Felsőbíróság két év börtönre ítélte – és voltaképpen még „olcsón” megúszta.

Az előbbi példák ellenére Veszprémy László Bernát ugyanakkor hangsúlyozta: azt azért nem lehet állítani, hogy a keretlegények többsége belépett volna a kommunista pártba.

Veszprémy László Bernát a Károli Gáspár Református Egyetemen végzett, az Amszterdami Egyetem holokauszt- és népirtáskutatás szakán szerzett mesterfokozatot, illetve doktorjelölt az ELTE BTK Művelődéstörténeti Doktori Iskolájában. Kutatási területe a politikai eszmetörténet és a zsidóság története. Több történeti munka szerzője. Jelenleg a Mathias Corvinus Collegium online tudományos ismeretterjesztő folyóiratának, a Corvináknak a főszerkesztője. Két éve a Migráció és antiszemitizmus Nyugaton című könyvével (MCC Press, 2021) kapcsolatban készítettünk vele interjút, majd tavaly az Izraelt ért október 7-i terrortámadással összefüggésben kérdeztük.

Veszprémy László Bernát: Piszkos munka – A munkaszolgálat és a keretlegények történetei a népbíróságon
Kiadó: Jaffa Kiadó, 2024  
333 oldal

(Borítókép: Tövissi Bence / Index)