Immár végleges: újra magyar űrhajóst küldünk az űrbe
A misszión a magyar kutatóűrhajós 14 napot tölt majd el a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén, ahol olyan tudományos kísérletek elvégzése lesz a feladata, amelyek nemcsak a hazai űrszektor szereplőit, de Magyarországot is nemzetközi szinten versenyképes pozícióba juttatják a 21. század egyik legdinamikusabban fejlődő iparágában – tette hozzá.
Tájékoztatása szerint a misszió pontos kezdetét, azaz a felbocsátás időpontját egyelőre nem lehet tudni, azt az Axiom Space és a NASA közösen fogja meghatározni.
A HUNOR-program kutatás-fejlesztési tartalomért felelős szakemberei a partnerekkel és az Axiom Space-szel továbbra is közösen dolgoznak annak érdekében, hogy a hazai tudományos műhelyek, egyetemek, kutatóintézetek és az űripari cégek által elindított tudományos portfólió előkészítése és végrehajtása sikeres legyen – hangsúlyozta a miniszteri biztos, majd hozzátette, hogy a tudományos tartalom előkészítésével egyidejűleg pedig a HUNOR-program szakemberei által kiválasztott kutatóűrhajós és tartalékosa is folytatja a felkészülést, akik hamarosan az Amerikai Egyesült Államokban kezdik meg küldetésspecifikus kiképzésüket.