Donáth Anna különleges kéréssel fordult azokhoz, akik édesapja temetésére mennek
Donáth Anna azt írja: „Világéletemben arra láttam példát és arra kaptam útravalót, hogy emeljek szót és álljak ki az elesettek, a gyámoltalanok, a védtelenek igazságáért, mások önkényes igazságával szemben. Pedig az igazság elérhetetlen. Ezt is tőle tanultam. Az igazság nem hívőé vagy ateistáé, nem liberálisé vagy népfié. Az igazság egyedül Istené. Ezzel a tanítással próbálom életemben először nem keresni az igazságot. Hisz emberi ésszel ebben az egészben semmi igazságos nincsen. Csak elfogadom, hogy végérvényesen felnőttem.”
Édesapám temetése július 30-án, kedden 13:30 órakor lesz a Farkasréti temetőben. Családom nevében arra kérek mindenkit, ne virággal vagy koszorúval fejezze ki gyászát, hanem támogassa a benne barátját elvesztő Iványi Gábor közösségét. Az adományokat édesapám gyülekezetének Penúél Alapítványának számlaszámára várjuk, hogy azokhoz jusson el, akiknek szánják
− közölte a politikus.
Donáth László evangélikus lelkész életének 69. évében halt meg. 1994 és 2010 között a Magyar Szocialista Párt jelöltjeként országgyűlési képviselő volt. Közéleti pályafutása mellett az Aranyág Alapítvány kuratóriumának elnökeként dolgozott. Édesapja Donáth Ferenc politikus, agrártörténész, a Nagy Imre-per másodrendű vádlottja volt. Egyik lánya Donáth Anna, a Momentum volt elnöke.