
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEM
„Önnek mindenkinél jobban kellene tudnia, hogy milyen óriási mértékben veszélyezteti a páciens félépülését, ha csak pár fokkal melegebb a műtő a megengedettnél” – így válaszolt Kulja András orvos, a Tisza Párt európai parlamenti képviselője egy levélben Kásler Miklós korábbi emberierőforrás-miniszternek, miután a volt tárcavezető azt mondta:
30 évvel ezelőtt 50 fokos műtőkben végeztem 10-12 órás műtéteket. Lehetséges volt, mert életmentő volt. Most ugyanez a helyzet.
Kulja András levéleben összefoglalta, hogy egy magasabb hőmérsékletű műtőben milyen problémák léphetnek fel: „Egy műtétnél az altatás miatt a emberi test hőszabályozása felborul, nem tud megfelelően reagálni a külső hőmérsékletre, ami önmagában óriási megterhelést jelent a legyengült szervezetnek, de ami még ennél is sokkal nagyobb probléma, az a fertőzésveszély.”
Majd kiemelte, hogy a műtéti lemosás és sebészi bemosakodás csak a bőr felszínén lévő kórokozókat hatástalanítja, a szőrtüszőkben, verejtékcsatornákban lévő kórokozókat sajnos nem.
Minél magasabb a hőmérséklet, annál nagyobb a veszélye, hogy ezek a kórokozók a felszínre, ezáltal a műtéti területbe (hasüreg, ízület, bőr alatti kötőszövetek) kerülnek, ahol azonnal szaporodásnak indulnak, és sebfertőzéshez, tályogképződéshez vezetnek. Onkológusként tudnia kell, hogy például egy onkológiai betegnél a legkisebb fertőzés is szepszishez, véráramfertőzéshez és halálhoz vezethet
– írta a Tisza Párt európai parlamenti képviselője a levélben Kásler Miklósnak.
Aláhúzta, hogy neki is volt alkalma 40 fokos műtőben operálni: „Tudom, milyen, amikor gyöngyözik a sebész homloka, amikor a gumikesztyűben fél deciliter verejték gyűlik össze, és amikor egész műtét alatt azon retteg a sebész, nehogy a homlokáról csak egy csepp verejték is a hasüregbe cseppenjen, mert tudja, hogy minden egyes csepp verejték baktériumok millióit tartalmazza.”
Ezért is vezették be azokat a nemzetközi ajánlásokat, amelyek szerint a műtő hőmérséklete nem haladhatja meg a 25 Celsius-fokot. Kétlem, hogy ezeknek Ön nem lenne tudatában, ezért szeretném megkérdezni, hogy mikor kijelentését tette, eszébe jutott-e, hogy itt emberek életéről van szó, hogy szavai Semmelweis Ignác teljes munkásságával szembemennek?
Kulja András szerint amikor Kásler Miklós sebészként dolgozott, az orvosbárói hálapénzrendszer virágkorát élte. „Sajnos voltak olyanok, akiknek többet számított a műtétek száma (és az azokat megelőző vagy követő hálapénz) mint a műtétek sikere.”
Majd aláhúzta, hogy fiatal orvosként azért vállalt politikai szerepet és lett a Tisza Párt európai parlamenti képviselője, mert Kásler Miklóssal ellentétben nem akar beletörődni abba, hogy Magyarországon ilyen az egészségügy helyzete, „és mindent meg fogunk tenni azért, hogy változtassunk ezen.”
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEMA férfi ellen szexuális erőszak és szexuális visszaélés bűntette a vád.
március 18., 13:02
A hivatal közölte: sem hasonlat, sem metafora nem szerepelt a kijelentésben.
március 18., 13:47
Meghosszabbították a letartóztatását, nem is fellebbezett a döntés ellen.
március 18., 12:55
-0 perce
A helyszínről jelentkezünk.
4 órája
2 órája
A Terror Háza Múzeum főigazgatója üzent a bíróknak, akik tiltakoztak Orbán Viktor március 15-i beszéde miatt.
március 18., 12:40
Több mint 120 felvételt találtak nála a rendőrök.
március 18., 13:20
Még az ellenzéket is megosztotta a kérdés.
március 18., 13:02
Már az általános iskolákban is megjelent az ízesített dohánytermék.
március 18., 13:25
Fontos időpontokra hívták fel ügyfeleik figyelmét.
március 18., 06:17
Az iskolaigazgatók tiltakoznak.
március 18., 14:38
A temetés a média kizárásával zajlik majd.
március 18., 15:29
Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.
4 órája
Egy lépéssel közelebb lehet a béke.
3 órája
Alaposan résen kell lennie annak, aki a gyülekezési törvény változásai után demonstrációt jelent be.
március 18., 07:10
A Tisza Párt továbbra sem közösködik más politikai formációkkal.
március 18., 12:23
Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.
6 órája
Figyelmeztetést adtak ki.
10 órája
Nagy a forgalom a főváros felé vezető utakon.
március 18., 07:35
A fideszes politikus a poloskázást is megindokolta.
március 18., 09:08
Pi-pi-pi – avagy felelős kotkodácsolás az elit kerületben.
március 18., 11:09
Nem véletlenül aggódott az ügynökség.
31 perce
Igazi hungarikum áll a háttérben.
2 órája
7 órája
9 órája
A Terrorelhárítási Központ is segítséget nyújtott az ügyben.
március 18., 09:20
A hanyag tartás miatt az állatok egy része elpusztult, másik részüket állatorvos altatta el.
március 18., 13:15
A nő mindkét karját elvesztette, amikor felrobbant a kezében egy kézigránát.
2 perce
A sofőr a helyszínen életét vesztette.
március 18., 14:29
Egy 65 éves állampolgárral végzett.
március 18., 12:32
A lakásban nem volt érzékelő.
március 18., 07:51
Kiverte a biztosítékot az élelmiszerek ára.
5 órája