Mérséklődik a meleg, zivatarokat hozhat a hét
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
Hétfőn a felhős tájakon is csökken a felhőzet, majd kisüt a nap, így száraz, túlnyomóan derült idő várható, helyenként kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Az északi, északnyugati szél ismét sokfelé megélénkül, amit néhol erős lökések is kísérhetnek.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 31 fok között várható. A HungaroMet előrejelzése szerint hétfőre mérséklődik a meleg, már csak a délkeleti tájakon, Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyében érheti el néhol a középhőmérséklet a 25 fokot. Erre a két vármegyére elsőfokú, citromsárga figyelmeztetést adtak ki.
Hideg fronthatás is várható, így az erre érzékenyeknél fejfájás, erősödő migrén jelentkezhet.
Mi várható a hét többi napján?
Kedden derült, napos, száraz időre számíthatunk, helyenként kevés fátyolfelhővel. Az északi szél többfelé megélénkül, majd mérséklődik a légmozgás. A hajnali 9, 17 Celsius-fokról 27 és 31 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
Szerdán derült, napos, száraz idő valószínű. Többnyire gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A hőmérséklet szerda hajnalban 10, 19, a délutáni órákban 30 és 34 fok között alakul.
Csütörtökön is derült, napos időre van kilátás, majd fátyolfelhők érkeznek, az északnyugati határ közelében gomolyfelhők is megjelenhetnek, ott nem kizárt egy-egy zápor, zivatar. A déli, délnyugati szél sok helyütt megélénkül, Sopron környékén erős lökések is lehetnek. A csütörtöki minimum-hőmérséklet 13, 21, a csúcsérték 32 és 37 fok között várható.
Pénteken az erőteljesebb gomolyfelhő-képződés és fátyolfelhők mellett sok napsütés valószínű. Szórványosan előfordulhat zápor, zivatar. Az északnyugati, nyugati szelet sokfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik. A hajnali 16, 23 fokról 31 és 38 ok közé melegszik fel a levegő.
Szombaton az erőteljesebb gomolyfelhő-képződés, illetve a fátyolfelhők mellett sok napsütésre számíthatunk. Szórványosan kialakulnak záporok, zivatarok. Az északnyugati, északi szelet gyakran élénk, időnként erős lökések kísérik. A szombat hajnali 15, 23 fokról 29 és 35 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
Vasárnap napos időre van kilátás gomoly- és fátyolfelhőkkel, néhol záporral, zivatarral. Sokfelé megélénkül az északi szél. Vasárnap hajnalban 13, 20, délután 29, 34 fok várható.
Időjárás-előrejelzésünk folyamatosan frissül, ha további részletekre kíváncsi (helyi adatok, orvosmeteorológia, közlekedésmeteorológia,