Több mint 180-nal száguldozott egy autós, majd furcsa magyarázatot adott a rendőröknek

2024.07.30. 20:07
A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden közölte, hogy egy újabb rekorder gyorshajtó akadt lencsevégre a 6-os főúton, Szekszárd térségében.

A Forgalomellenőrző Alosztály járőrei mérték a közlekedők sebességét július 28-án, vasárnap délután a 6-os főút szekszárdi szakaszán – írja a police.hu.

Nem sokkal fél három előtt egy fekete autó tűnt fel a traffipax kamerája előtt, melynek sofőrje a megengedett 90 kilométer per óra helyett annak kicsit több mint a duplájával,

181 kilométer per órával száguldott.

A kocsit a rendőrség megállította, majd az azt vezető 30 éves nő azt mondta, hogy azért ment ennyire gyorsan, „mert próbakörön vannak.”

A sofőr ezért a mutatványért 260 ezer forint közigazgatási bírságot, és 8 közlekedési előéleti pontot érdemelt.

A rendőrség sebességmérési tapasztalatai azt mutatják, hogy a járművezetők továbbra sem számolnak a gyorshajtás kimagasló baleseti kockázatával, pedig a hatóságok nem győzik hangsúlyozni, hogy a sebesség nem megfelelő megválasztása a balesetek egyik legfőbb oka, ugyanis sokszorosára nő a fékút, és a vezető többé nem ura a járművének.