Leépítés jöhet az egyik népszerű online áruháznál
Az eMAG a nyár végén – augusztus 31-i dátummal – leépítést tervez Magyarországon, majd ezt követően ősz végéig – október 31-ig –, egy kisebb hazai csapat felel a webshop Marketplace részéért – értesült a 24.hu egy, a hazai kereskedelemben dolgozó forrásától.
Az eMAG a lap megkeresésére közölte, továbbra is dedikált helyi csapattal folytatják működésüket Magyarországon, kihasználva a több mint 56 ezer eladót befogadó regionális piacterek növekedését a délkelet-európai régióban. Mivel az eMAG elsődleges növekedési fókuszát a Marketplace-ekben látja, a vállalat a kereskedelmi és a vonatkozó támogatási tevékenységeit központosítja, „ez a központosítás megerősíti, hogy az eMAG továbbra is versenyképes ajánlatokat kínálhasson ügyfeleinek, üzleti tevékenysége pedig hosszú távon fenntartható maradjon Magyarországon és az egész régióban a regionális hatékonyság és a folyamatos beruházások kihasználásával”. A Marketplace-hez kapcsolódó tevékenységeket és a helyi kezdeményezéseket továbbra is budapesti irodából kezelik.
A lap második megkeresésére az eMAG kifejtette: „A regionális piactérré való átalakulásunk részeként továbbra is jelentős méretű csapattal folytatjuk magyarországi tevékenységünket, amelynek fő fókusza, hogy az ügyfeleink minden igényét kielégítő termékek széles választékát kínálja jó minőségű online szolgáltatásainkon keresztül. E folyamat során elsődleges célunk, hogy biztosítsuk a vállalat működésének hosszú távú stabilitását és sikeres működését, miközben munkatársaink legmagasabb szintű támogatásáról és megbecsüléséről is gondoskodunk. Bár konkrét számokat nem áll módunkban megosztani, azt elmondhatjuk, hogy mindent megteszünk annak érdekében, hogy a mostani változtatások az állományunkra a lehető legcsekélyebb hatást gyakorolja.”
A cég továbbra is elkötelezett amellett, hogy az átmenetben minden alkalmazottnak támogatást nyújtson. A dunaharaszti logisztikai komplexumot továbbra is működtetik.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt
A politikus hazugsággal vádolja a Tisza Párt elnökét.
március 20., 11:15
- Belföld
Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot
Úgy látja, lassan egy évtizede nem történt előrelépés a gyalogosövezetek bővítése terén.
március 20., 12:48
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Belföld
„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben
Elképesztő jelenetek az Országgyűlés ülésén.
március 20., 11:18
- Belföld
Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója
A szakember a múlt hónapban távozott az állami intézmény éléről.
március 20., 11:21
- Belföld
Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze
Két kormánytagot is megkeresett a helyi polgármester, hogy megoldás találjanak.
március 20., 13:34
- Belföld
Bódis Kriszta hosszú közleményben magyarázza, miért nem reagált a Tisza Párt a Pride betiltására
Magyar Péter is hozzászólt.
március 20., 12:14
- Belföld
Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség
Mint mondta, nő az igény a közszolgáltatásokat ellátó szakemberek iránt.
március 20., 13:24
- Belföld
Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat
Választék van bőven, hiszen az utónévkeresőben jelenleg 4676 név közül lehet választani.
március 20., 15:04
- Belföld
Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül
A levegőminőség várhatóan kedvezően alakul.
március 20., 05:47
- Belföld
Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt
A hatóság szerint szexuális utalások hangoztak el a reggeli műsorban.
március 20., 10:25
- Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt
A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.
tegnap, 20:42
- Belföld
A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban
Orbán Viktor a negyedik helyre került, Karácsony Gergely és Hadházy Ákos is megelőzte.
március 20., 11:06
- Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába
Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.
tegnap, 16:38
- Belföld
Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen
A tiltakozók Hoppál Péter, a terület fideszes képviselőjének irodájához vonultak.
március 20., 09:25
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
tegnap, 15:50
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- Belföld
A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés
A párt szimpatizánsainak 56 százaléka ért egyet Magyar Péterrel a témában.
március 20., 07:41
- Belföld
A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk
Kertészkedéstől a bolhapiacig sok program kínálkozik.
március 20., 06:18
- Belföld
Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál
Ezúttal bankkártyaadatokra vadásznak.
március 20., 08:03
- Belföld
Közzétette az államtitkár, hogy kik reagáltak nevetős emojival egy korábbi bejegyzésére
Czunyiné Bertalan Judit szerint anarchista rendbontás történt.
március 20., 09:41
- Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál
A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.
tegnap, 18:57
- Belföld
Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok
Ha a szép szó nem elég, mikor érdemes a helyi önkormányzathoz, és mikor egyenesen bírósághoz fordulni?
március 20., 08:52
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
tegnap, 13:44
- Belföld
Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni
Szerinte hosszú távon ez a fajta határátlépés már árthat a kormánynak.
március 20., 06:07
- Belföld
Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány
Gyermekotthonból hurcolták el.
március 20., 11:49
- Belföld
Emberi fejet vitt egy kutya egy miskolci család kertjébe
A családot sokkolta a felfedezés.
március 20., 13:10
- Mindeközben
Kulcsár Edina és G.w.M meggondolták magukat közös gyermekük jövőjét illetően
tegnap, 12:44
- Belföld
Zárt tárgyaláson felelhet az egykori iskolaőr, aki megerőszakolt egy gyereket
Egy gyermekotthonban is bántalmazott egy kiskorút.
március 20., 14:14
- Belföld
Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke
A diszpécser megindokolta a helyzetet: nem vagyunk költöztetőcég.
március 20., 06:05
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
tegnap, 11:33
- Belföld
Megkínozta egy diáktársát a Weiss Manfréd Technikum négy tanulója
Szerelemféltés miatt a waterboarding technikát alkalmazták a 15 éves fiún.
március 20., 06:06
- Belföld
Országos razziát hirdetett a fogyasztóvédelmi hatóság a kínai éttermekben
Közölték azt is, mi lett a sorsa a bezáratott büféknek.
március 20., 09:53