Nincs vége a lehűlésnek, szeles és felhős idővel zárul a hét

2024.08.04. 06:25
Kilenc vármegyére is elsőfokú figyelmeztetést adott ki zivatarok miatt a HungaroMet Zrt. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 26 és 30 fok között alakul, a tartósabban felhős, csapadékos tájakon ennél hűvösebb is lehet.

A szombati időjáráshoz hasonlóval számolhatunk vasárnap, a napsütést azonban gomolyfelhő-képződés zavarja majd meg – írja a HungaroMet.

Az északkeleti, keleti harmadban erőteljes gomolyfelhő-képződésre számíthatunk. Elsősorban arrafelé alakulhat ki elszórtan zápor, zivatar, de a nyugati határ menti tájakra is besodródhat némi felhőzet, illetve csapadékgóc. Éjszakára összességében csökken a felhőzet, a legtöbb helyen kiderül az ég, azonban keleten maradhatnak felhősebb körzetek, illetve hajnalban nyugatról frontális felhősáv érkezik.

Az említett felhősáv vasárnap kelet felé vonul, miközben vékonyodik, szakadozik, emellett a napsütést gomolyfelhők is megzavarják. A Dunántúlon elszórtan zápor, zivatar kialakulhat. Vasárnap már csak egy-egy helyen erősödhet meg a légmozgás. Zivatarok mentén viharos széllökések is kialakulhatnak.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 16 fok között valószínű, a hidegre hajlamos részeken ennél pár fokkal alacsonyabb értékek is előfordulhatnak. 

A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 26 és 30 fok között alakul, a tartósabban felhős, csapadékos tájakon ennél hűvösebb is lehet.

A Hungaromet első szintű, citromsárga figyelmeztetést adott ki zivatar miatt, az előrejelzés szerint az elsődleges veszélyforrást a villámlás jelenti, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat a következő vármegyékben:

  • Baranya,
  • Fejér,
  • Győr-Moson-Sopron,
  • Komárom-Esztergom,
  • Somogy,
  • Tolna,
  • Vas,
  • Veszprém,
  • Zala.

Hétfőn az erőteljes gomolyfelhő-képződés és fátyolfelhők mellett több órára kisüt a nap. Hazánk északkeleti harmadán szórványosan, máshol csak néhol valószínű zápor, zivatar. Az északnyugati, északi szél helyenként megerősödik. A legalacsonyabb hőmérséklet 10 és 20, a legmagasabb pedig 25 és 31 fok között várható.

A hőingás miatt fájhat a fejünk és könnyen meg is fázhatunk

Az Időkép orvosmeteorológiai előrejelzése szerint vasárnap időjárási front nem lesz felettünk, de a hűvös hajnali, reggeli órákban felerősödhetnek a kopásos és a görcsös jellegű panaszok, illetve könnyebben meg is fázhatunk.

Nagy lesz a napi hőingás, emiatt az érzékenyek körében fejfájás, migrén, vérnyomás-ingadozás, keringési panaszok és szívproblémák is jelentkezhetnek.

A záporokkal, zivatarokkal érintett tájakon fülledtebbé válik a levegő, emiatt légzőszervi panaszok is előfordulhatnak, valamint átmenetileg felerősödhetnek az asztmások panaszai, így nekik ezeket az időszakokat érdemes zárt térben tölteni.

Időjárás-előrejelzésünk folyamatosan frissül, ha további részletekre kíváncsi (helyi adatok, orvosmeteorológia, közlekedésmeteorológia, pollenjelentés stb.), kattintson ide: https://index.hu/idojaras