Gyurcsány Ferenc: Budapesten dráma lesz, az emberek drámája

2024.08.06. 15:08
Jönnek a nálunk sokkal gazdagabbak csőstül, így aztán az egekbe mennek az árak, amit mi nem fogunk tudni megfizetni. Se az egyetemisták, se az új házasok, se azok, akik Pestre jönnének dolgozni – írta bejegyzésében a Demokratikus Koalíció elnöke. Gyurcsány Ferenc szerint útonállók kormányozzák az országot.

„Nem lesz lakásotok, nem lesz városotok, tönkretesznek mindent. Budapest megfizethetetlen lesz. Köszönjük a kormánynak, Orbánnak, a Fidesznek” – így kezdte Facebook-posztját Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke.

A politikus szerint már ma is pokoliak a lakásárak, a bérleti díjak. Majd emlékeztetett arra, hogy A legújabb kimutatások szerint az európai fővárosok között Budapesten a legmagasabb a lakások bérleti díja. „Erre jön most a Mini-Dubaj. Ezt tetézi az aranyvízumot nyújtó új letelepedési program, melyet lakásvásárláshoz kötnek.”

Jönnek a nálunk sokkal gazdagabbak csőstül, így aztán az egekbe mennek az árak, amit mi nem fogunk tudni megfizetni. Se az egyetemisták, se az új házasok, se azok, akik Pestre jönnének dolgozni. Budapesten dráma lesz. Az emberek drámája. Orbán tönkretesz egy várost, emberek millióit, egy országot. Jön a Nemzeti Kártya, amellyel orosz és fehérorosz munkavállalók jöhetnek szabadon, itt van az új letelepedési program, jöhet boldog, boldogtalan, ha lakást vásárol.

Végezetül Gyurcsány Ferenc kiemelte, hogy az átjárható schengeni határ viszont veszélyben lesz. A többi európai ország a maga biztonságát féltve lezárhatja a magyar határokat, mert Orbánék ellenőrzés nélkül engedik be a külföldieket. „Ugye nem csak Magyarországra, hiszen, ha már itt vannak, akkor beléptek az egész Európai Unióba is. Se lakás, se Budapest, se átjárható határok. Útonállók kormányozzák az országot” – zárta bejegyzését a Demokratikus Koalíció elnöke.

Drágult a budapesti bérlakáspiac

Pont a napokban írtuk meg, hogy tovább drágult a budapesti bérlakáspiac, az átlagos havi albérletár átlépte a negyedmilliós határt; miközben vidéken a tavalyi extrém áremelkedés után épp ellenkező trend rajzolódott ki. Ahogy azt pedig egy másik cikkünkben írtuk,

Azonban Budapest az összes vizsgált ingatlankategória tekintetében európában a középmezőnyben helyezkedik el.

A környező országok fővárosai közül tavaly Ljubljanában 13 százalékkal, Bécsben 11 százalékkal, Bukaresten 10 százalékkal, Pozsonyban pedig 7 százalékkal nőtt az ingatlanbérlés költsége 2022-höz képest, míg a többi városban 2–15 százalék közötti mértékben növekedtek a bérleti díjak.

Az unión belül enyhe fokú, 1 százalékos csökkenésre Helsinkiben, jelentősebb, 13 százalékos enyhülésre pedig Litvániában volt csak példa. A felmérés alapján a közép-európai régióban Berlin, Prága, Bécs és Ljubljana után a budapesti belváros a legdrágább, a hazainál kedvezőbben lehet bérelni Pozsonyban, Varsóban és Bukaresten is.

A fővárosban a téglalakások havi bérleti díja 259 ezer forintra nőtt, ami 9,9 százalékkal haladja meg a tavalyi éves átlagot. A legnagyobb vidéki városokban 160 ezer forintos átlagértéken béreltek lakást az év első öt hónapjában, ami 4,6 százalékkal alacsonyabb a tavalyi átlagárnál.

Azt is megírtuk, hogy országosan tavaly májushoz képest 4,5 százalékos áremelkedést mutat az ingatlan.com lakásárindexe, ami erősödést jelent az áprilisi 3,8 százalékos éves tempóhoz képest. A budapesti agglomerációt lefedő Pest megyei ingatlanárak pedig stagnáltak az elmúlt egy hónapban, ami annak is köszönhető, hogy lassult a kiköltözés üteme, és sokan visszaköltöznek a fővárosba.

Arról pedig itt írtunk, hogy kitágította a schengeni övezet kapuját a magyar kormány, így harmadik országból érkező polgárok is dolgozhatnak vendégmunkásként vagy a Nemzeti Kártya igénylésével.