- Belföld
- miskolc
- emberi maradványok
- borsod-abaúj-zemplén megyei rendőr-főkapitányság
- orvosszakértői vélemény
Emberi maradványokra bukkantak egy ház padlásán Miskolcon
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság közigazgatási hatósági eljárást indított, miután egy ház tulajdonosa emberi csontokat talált a nemrég vásárolt házának padlásán.
Emberi csontokat találtak egy miskolci ház padlásán, amit a jelenlegi tulajdonos fél évvel ezelőtt vásárolt meg – írja a 24.hu.
A lap szerint az új tulajdonos néhány nappal ezelőtt felment a padlásra pakolászni, s ekkor talált rá a csontokra az egyik tárolódobozban, majd ezt követően bejelentést tett a rendőrségen. A lap értesülései szerint az elsődleges orvosszakértői vélemény már meg is állapította, hogy a csontok embertől származnak.
Megkeresték a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányságot is az ügyben, ahonnan Janasóczki Attila szóvivőtől azt a választ kapták, hogy a rendőrség közigazgatási hatósági eljárásban vizsgálja az eset körülményeit.