Bús Balázs az Indexnek: Új választásokat kell kiírni Óbudán

PAP 4344
2024.08.14. 14:55
„Egyetlen járható út van: az alakuló testületi ülésen, ami októberben lesz, fel kell oszlatnia a testületnek önmagát. Kiss Lászlónak és Czeglédy Gergőnek már most le kell mondania, és új választásokat kell kiírni Óbudán” – jelentette ki lapunknak Bús Balázs. A korábbi polgármestert Kiss László jelenlegi kerületvezető őrizetbe vételéről kérdeztük.

Sajtóinformációk szerint szerdán házkutatást tartottak Kiss László óbudai polgármesternél, a Demokratikus Koalíció politikusánál. A Központi Nyomozó Főügyészség közleményéből annyi derült ki, hogy összehangolt nyomozási cselekményeket hajtottak végre.

Lapunk szerda délután telefonon elérte Zamecsnik Péter ügyvédet, Kiss László védőjét. Az ügyvéd kérdésünkre elárulta: nem találkozott a polgármesterrel, de az ügyészi tájékoztatás alapján őrizetbe vételre került sor.

Az óbudai korrupciós ügyről – amelyben korábban őrizetbe vették Czeglédy Gergő MSZP-s alpolgármestert is – itt írtunk bővebben.

Kapcsolódó
Házkutatás után őrizetbe vették Óbuda polgármesterét

Házkutatás után őrizetbe vették Óbuda polgármesterét

Lapunk elérte Kiss László ügyvédjét.

Bús Balázs: Új választásokat kell kiírni

Bús Balázs 2006 és 2019 között vezette Budapest III. kerületét. A június 9-i választáson a kormánypártok polgármesterjelöltjeként 38,56 százalékot elérve végzett a második helyen, Kiss László mögött.

A politikus június 25-én jelentette be, hogy nem veszi fel pártlistás mandátumát. Bús Balázs akkor úgy fogalmazott: „A választások időszaka azt mutatta, hogy – Karácsony szavaival élve – »a jogorvoslati folyamat jogsértő folyamat lett« Óbudán. A helyi választási bizottság baloldali tagjai teljesen elfogultan, egyoldalúan, a joggal következetesen visszaélve hozták a döntéseiket, melyekért felelős a jegyző és felelős az őket megválasztó képviselő-testület is. (Még szerencse, hogy volt felülvizsgálati lehetőség az óbudai döntések után.) Az elmúlt évek azt mutatják, hogy Óbudán a joggal, a hivatali hatalommal rendszerszintű a visszaélés. (Érdemes lenne a hatósági ügyeket is vizsgálat alá vonni). A Kúria is megállapította, hogy az önkormányzat a polgármester mellett egyoldalúan kampányolt, és használta fel ezen célok érdekében a közpénzt. A jelenlegi helyzetben esélyét se látom, hogy ez megváltozzon. A következő öt évben ugyanaz fog történni, melyet idáig is el kellett szenvednünk.”

Bús Balázs addig nem látja értelmet, hogy egy ilyen testületben bármilyen módon részt vegyen, amíg ez érdemben nem változik. „A pártlistás mandátumomat ezért nem veszem fel, a testületbe nem ülök be, de továbbra is a kerületért, a kerületiekért fogok dolgozni, ahogy tettem azt az elmúlt években” – húzta alá a volt polgármester.

Bús Balázs a szerdai fejleményekkel kapcsolatban lapunknak hangsúlyozta: „Nem vagyok meglepődve. A választási kampányban pontosan elmondtuk, hogy kik azok, akik a másik oldalon indulnak. Többször kezdeményeztük a rendkívüli testületi ülés összehívását azért, hogy ezzel a példátlan korrupciós üggyel az óbudaiak szembesüljenek, a kerületvezetés pedig számoljon be arról, hogy mi történt. Ezt egyszer sem tették meg, folyamatosan elszabotálták, hogy számot adjanak arról, mit műveltek az elmúlt öt évben.”

A politikus emlékeztetett: „Az utolsó rendkívüli testületi ülés a választás másnapján volt, amit az a Czeglédy Gergő vezetett le, akit később őrizetbe vettek. Felelősek azok az egyéniben megválasztott képviselők is, akiknek többsége most is a testületben ül, és hallgatásukkal asszisztáltak a korrupciós ügyhöz. Elképesztő és szomorú, hogy 30 ezer óbudai választópolgár Fidesz-gyűlöletből egy bűnbandát választott Óbuda élére.”

Egyetlen járható út van: az alakuló testületi ülésen, ami októberben lesz, fel kell oszlatnia a testületnek önmagát. Kiss Lászlónak és Czeglédy Gergőnek már most le kell mondania, és új választásokat kell kiírni Óbudán

– szögezte le Bús Balázs, hozzátéve: „A Karácsony–Gyurcsány-féle fővárosi listán három óbudai volt: Kiss László, Czeglédy Gergő és Béres András. Közülük kettőt őrizetbe vettek, a harmadik pedig korábban fél évet ült börtönben. Szégyen lenne, ha ők képviselnék Óbudát.”

(Borítókép: Bús Balázs 2022. február 18-án. Fotó: Papajcsik Péter / Index)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Kocsmaprogram: „Ha ez a kocsma nem lenne, akkor nekünk végünk lenne”

Kocsmaprogram: „Ha ez a kocsma nem lenne, akkor nekünk végünk lenne”

A kistelepülés lakói szerint szükség van a támogatásra, mivel egyre több hely zár be.

március 19., 13:47

  • Belföld
Poloskás képpel üzent a Telexnek a köztársasági elnök sajtófőnöke

Poloskás képpel üzent a Telexnek a köztársasági elnök sajtófőnöke

Szántó Georgina szerint a lap összevissza hazudozott Sulyok Tamásról.

március 19., 15:24

  • Belföld
A polgármester kitiltaná a sztriptízbárokat Erzsébetvárosból

A polgármester kitiltaná a sztriptízbárokat Erzsébetvárosból

Dönthetnek a tulajok: vagy nincs sztriptíz, vagy nem lesz klub.

március 19., 13:14

  • Belföld
Hadházy Ákos kőkeményen kiosztotta Magyar Pétert, felszólította, hogy ne hazaárulózzon

Hadházy Ákos kőkeményen kiosztotta Magyar Pétert, felszólította, hogy ne hazaárulózzon

A független képviselő szerint Magyar Péter receptjét már háromszor kipróbálták.

március 19., 14:09

  • Belföld
Karácsony Gergely kiáll a letartóztatott isztambuli főpolgármester mellett

Karácsony Gergely kiáll a letartóztatott isztambuli főpolgármester mellett

A budapesti városvezető egy közös képpel fejezte ki támogatását.

március 19., 14:34

  • Belföld
Lánczi Tamás az újságíróknak: Az Egyesült Államokban önök külföldi ügynökként lennének nyilvántartva

Lánczi Tamás az újságíróknak: Az Egyesült Államokban önök külföldi ügynökként lennének nyilvántartva

A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökét a legutóbbi jelentésükkel kapcsolatban kérdezték.

március 19., 13:12

  • Belföld
Újabb négy sérültet kezelnek Magyarországon az északmacedón diszkótűz után

Újabb négy sérültet kezelnek Magyarországon az északmacedón diszkótűz után

Több mint 15 embert ápolnak már magyar kórházakban.

március 19., 12:12

  • Belföld
Több magyar kórház is felkészült az északmacedón diszkótragédia sérültjeinek fogadására

Több magyar kórház is felkészült az északmacedón diszkótragédia sérültjeinek fogadására

Kedd este ismét súlyos sérülteket szállítottak Magyarországra, továbbiak ellátására is van még kapacitás.

március 19., 06:12

  • Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.

tegnap, 21:19

  • Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.

tegnap, 17:36

  • Belföld
Leváltották a Magyar Államkincstár elnökét

Leváltották a Magyar Államkincstár elnökét

A korábbi helyettes veszi át Bugár Csaba helyét.

március 19., 17:23

  • Belföld
Több mint negyedével csökkent a halálos és a súlyos közlekedési balesetek száma Budapesten

Több mint negyedével csökkent a halálos és a súlyos közlekedési balesetek száma Budapesten

Karácsony Gergely szándéka nullára csökkenteni a közúti balesetek áldozatainak számát.

március 19., 11:55

  • Belföld
A kormányablak tövében 100 kilónyi robbanószert találtak Rétságon

A kormányablak tövében 100 kilónyi robbanószert találtak Rétságon

A veszélyes tárgyakat megsemmisítették.

március 19., 10:40

  • Belföld
Döntött a bíróság, Tarsoly Csaba családjának ki kell költöznie egykori villájukból

Döntött a bíróság, Tarsoly Csaba családjának ki kell költöznie egykori villájukból

A család eddig ingyen használta az ingatlant.

március 19., 11:46

  • Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.

tegnap, 15:44

  • Belföld
A veszprémi papnak meg kellett innia a szenteltvizet, mert nem engedték át az ellenőrzésen a Ferihegyi repülőtéren

A veszprémi papnak meg kellett innia a szenteltvizet, mert nem engedték át az ellenőrzésen a Ferihegyi repülőtéren

Kulcsár Dávid szerint megsértették a vallásszabadságát.

március 19., 11:19

  • Belföld
OMSZ-főigazgató: Évi 100 milliárdból nincs pénz székre, asztalra, tányérra, villára

OMSZ-főigazgató: Évi 100 milliárdból nincs pénz székre, asztalra, tányérra, villára

Véleményük szerint a MOMSZ csak provokál.

március 19., 10:25

  • Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Nem véletlenül aggódott az ügynökség.

tegnap, 20:50

  • Belföld
Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy férfi ellen Szegeden

Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy férfi ellen Szegeden

A gyermekekről súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázoló felvételeket tárolt telefonján.

március 19., 12:48

  • Belföld
Három embert vettek őrizetbe a Pride betiltása elleni tüntetés után

Három embert vettek őrizetbe a Pride betiltása elleni tüntetés után

A rendőrség szerint néhányan fizikai erőszakkal léptek fel az egyenruhásokkal szemben.

március 19., 06:31

  • Belföld
Halálra gázolt egy biciklist Szigetújfalu polgármestere

Halálra gázolt egy biciklist Szigetújfalu polgármestere

A település vezetője elismerte, hogy ő a baleset egyik résztvevője.

március 19., 08:09

  • Belföld
Két halálos tűzeset is történt kedd este

Két halálos tűzeset is történt kedd este

Hétfőn pedig egy gyerekek számára fenntartott melléképületben csaptak fel a lángok.

március 19., 09:01