„Tartalmilag és technikailag is baromság” – politikusok reagáltak az óvszerkitlitási botrányra
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
Mint arról az Indexen is beszámoltunk, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Villamosmérnöki és Informatikai Karának frissen felvett gólyáknak tartott gólyatáborban a szervezők megtiltották, hogy a résztvevők óvszert vigyenek magukkal.
A gólyatábor szabályait a Hallgatói Képviselet mellett az egyetem és a biztonsági szolgálat alakította ki – reményeik szerint ugyanis óvszer nélkül a hallgatók nem fognak szexelni. Mint azt Radácsi Kristóf, az Egyetemi Hallgatói Képviselet (EHK) elnöke elmondta, csak ily módon „tudják biztosítani azt, hogy minden gólya úgy távozzon a táborból, hogy értékteremtő, jó hangulatú, biztonságos kikapcsolódásban volt része”.
Az óvszerek kitiltása az egyetem bodajki gólyatáborából azonban végül országos hír lett, és több politikus vagy közéleti személyiség reagált arra.
Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti delegációjának a vezetője közösségi oldalára például röviden csak annyit írt ki egy szívecskés hátterű bejegyzésben, hogy:
Régen minden jobb volt.
De nem ő volt az egyetlen politikus, aki reagált. Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója a hírt úgy kommentálta, hogy „a döntést tartalmilag és technikailag is baromságnak” gondolja, és szerinte jó lett volna, ha a döntéshozók bár ne gondolkodtak volna. Magát a tiltásról pedig úgy látja,
A fiatalokkal egyrészt beszélni kell, nekem ez a fontos. Másrészt persze kellenek szabályok, de értelmes szabályok kellenek
– írta Facebook-bejegyzésében.
A Momentum ifjúsági szervezete, a TizenX még ennél is tovább ment, három tagjuk ellátogatott a gólyatábor helyszínére, ahol óvszert is osztogattak. Az erről szóló videójukban a TizenX elnökségi tagja, Borsi Mátyás arról beszélt:
Nem azért jöttünk, hogy a szexuális együttlétet népszerűsítsük, hanem azért, hogy ha odakerül a sor, akkor védekezzenek. Ez fontos lenne, de úgy tűnik, hogy a HÖK azt egyáltalán nem vette figyelembe, hogy edukálja a hallgatókat
– fogalmazta meg sarkos véleményét Borsi.
Viszont voltak olyan közéleti szereplők, akik inkább továbbgondolták a tiltást. Konok Péter történész-publicista gúnyosan azt írta,
Jó az irány, amit a BME gólyatáborának szervezői mutatnak, de ne tessék megállni félúton: TILCSÁK BE AZ ORGAZMUST!!!
Míg Ceglédi Zoltán politikai elemző és humorista viszont azon gondolkodott el, hogy a reptéren az emberek mindig rohamtempóban megisznak akár fél-egy liter kólát is, hogy a biztonsági ellenőrzésnél ne kelljen kidobni. Költőien azt feszegette, hogy ebben az esetben mi lesz az óvszert illetően.
Azonban a hírt kommentálók többségében leginkább kiakadtak a döntésen. A műsorvezető Lilu például a 24.hu szerint azt írta a 24 óráig elérhető Instagram-sztorijában:
A hülyeségvonaton nincs fék. Tudnék röhögni ezen a megdöbbentő ostobaságon és méteres kreténségen, ha nem lenne egy kamasz fiam, aki ebben az országban nő fel. Szerencsére ezeknél 10 évesen több esze volt.
Míg az MSZP korábbi elnöke, Lendvai Ildikó arról beszélt, hogy a szervezők „a helytelenkedésekre való hajlandóság megfékezése érdekében” tiltották ki az óvszert, ezért
Ha valaki ennek ellenére helytelenkedne, a gólyatábor nevéhez illően számíthat a gólya látogatására
– írta Lendvai, aki bejegyzését azzal zárta, hogy „bár az illetlen vágyak fizikai letörésére talán túlzottan radikális és végleges megoldást jelentenek”, de ő személy szerint „a jó erkölcs legelkötelezettebb híveinek sem” ajánlaná.