Gyurcsány Ferenc elárulta az Indexnek, hogy írói pályára lép-e

2024.08.18. 15:06
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke nem először jelentkezett olyan írással a Facebook-oldalán, amely a saját szerzeménye, de nem a politikáról szól. A volt miniszterelnököt ennek apropóján írói ambícióról kérdeztük.

Gyurcsány Ferenc vasárnap délelőtt tette közzé Megbocsátás című írását, amely egy nagymama és az unokája párbeszédét meséli el. A Demokratikus Koalíció elnöke bejegyzése végén arra emlékeztetett, hogy: „Múlt hétvégén mutattam meg egy rövid írást, a Szuverént. Akkor elmondtam, hogy időnként írok rövidebb és hosszabb történeteket, amelyeknek semmi köze sincs a politikához. Van, aki kikapcsolódásként meccset, sorozatot néz, esetleg discóba jár. Én nem. Én főzök, futok, olvasok, ezeket sokszor meg is mutattam. Most akkor mutatok valamit az írásból is.”

A volt miniszterelnök végül megjegyezte: „Persze tudom, van, aki azt várja, hogy írjam meg a régebben megígért »kiba..ott jó könyvet a baloldalról«. Sajnálom, arra viszont még sokat kell várni.” Egy szakácskönyvet azért már jegyez a politikus Gyurcsány a konyhában címmel.

Gyurcsány Ferenc: Lehet, hogy eljön az ideje, amikor megmutatok valami nagyobb lélegzetvételűt is

Vasárnap délelőtt telefonon sikerült elérnünk a pártelnököt, aki éppen a konyhában tevékenykedett. „Évek óta írok rövidebb, hosszabb történeteket, alapvetően a magam szórakoztatására, kikapcsolódásként. Nem járok el otthonról, és televíziót sem nézek. Másnak a filmnézés a kikapcsolódás, de nekem ez nem megy. Sportolok, olvasok és írok. Úgy döntöttem, hogy az írások egy részét megmutatom” – fogalmazott lapunknak Gyurcsány Ferenc.

A baloldalról szóló könyvet akkor írom meg, ha befejezem a pályafutásom. Várhat még pár évig. A novellaszerű írásokat ilyen módon közzé tudom tenni, aztán lehet, hogy eljön az ideje, amikor megmutatok majd valami nagyobb lélegzetvételűt is

– árulta el a pártelnök.

Gyurcsány Ferenc úgy látja, hogy aki nem az írásra adja az életét, az kicsit óvatosabb a közzétételt illetően. „Bennem is van egyfajta óvatosság, nem ez a főállásom, nem ezzel töltöm minden időmet. Ha éppen éjszaka vagy hajnalban jut rá idő, akkor írok, de alapvetően a politika visz mindent. Kétségtelen, ha a számítógép előtt ülök, akkor nem filmet nézek, viszont van egy hektikusság abban, hogy mikor, mennyit tudok írni” – mondta a volt miniszterelnök.

Hiába a nyár, nem lehet elengedni a politikát

A Demokratikus Koalíció vezetője arra a kérdésünkre, hogy pártelnökként létezik-e a politikai uborkaszezon, kifejtette:

Abban az értelemben nem, hogy a párt vezetésében legfontosabb szerepet játszó nyolc-tíz emberrel mindennap zajlik egy konzultáció. Hétből hat napon politikai ügyekkel, álláspontokkal jelentkezünk, miközben tervezzük az őszi időszakot. Szeptember elején lesz a szokásos, hosszú elnökségi ülésünk, arra készülünk, hogy ott milyen döntéseket hozzunk a következő másfél évre nézve.

Nyáron azért így is marad idő a kikapcsolódásra, például Kötcsén: „A gyerekeim osztálytársai közül épp hárman nyaralnak nálunk Kötcsén, rájuk főzök. Az időmbe elsősorban a politika fér bele, de ezt követően jöhet minden más is.”

Korábbi cikkünkben azt gyűjtöttük össze, hogy az idei nyáron milyen könyveket olvasnak vagy milyen könyveket ajánlanak olvasásra a pártvezetők. A Demokratikus Koalíciótól akkor megszereztük Gyurcsány Ferenc listáját is:

  • Rush Doshi: A hosszú játszma – Kína átfogó stratégiája az amerikai világrend leváltására
  • Helmut Schelsky: A munkát mások végzik el
  • Bono: Surrender – 40 dal, egy történet
  • Kazuo Ishiguro: Vigasztalanok (A Demokratikus Koalíció elnöke jelenleg ezt a kötetet olvassa.)