Elmerült a vízben, újra kellett éleszteni egy férfit Siófoknál

2024.08.19. 11:32
A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának munkatársai a siófoki Bahart-kikötőnél élesztettek újra egy férfit, aki elmerült a vízben.

„A Balatoni Vízirendészet kért ma délelőtt segítséget tőlünk azért, mert a siófoki Bahart-kikötőben elmerült egy férfi a vízben” – olvasható a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának Facebook-oldalán.

A Mentésirányítási Központ az Alsóörsön állomásozó sürgősségi mentőhajót riasztotta. „Annyit tudtunk, hogy a férfi néhány perce merült el. Ezért búvár kollégánk már a kifutás alatt, a maximális sebességgel haladó mentőhajón felöltözött a búvárfelszerelésébe, összeszerelte a jelölőbójákat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy gyorsan megtalálja a nem áttetsző vízben, a meder alján a bajbajutottat. Mentőtiszt és mentőápoló kollégáink szintén menet közben előkészítették az újraélesztéshez szükséges egészségügyi felszerelést, hogy ne veszítsünk egyetlen másodpercet sem” – derült ki a beszámolóból.

A helyszínre érkezéskor a szemtanúkat arra kérték, hogy álljanak a parton pontosan abba a vonalba, ahol utoljára látták a bajbajutottat. Ennek és a hajó ultrahangos keresőjének köszönhetően gyorsan megtalálták a férfit, akit a búvár felszínre hozott, majd a hajó fedélzetén újraélesztették. Közben a mentőszolgálat esetkocsija is megérkezett a mólóhoz, a férfit a partra emelve együtt folytatták az ellátását addig, amíg kórházba szállítható állapotba került.