Halálos vonatbaleset történt Gárdonyban

2024.08.20. 19:30
Elütött a vonat egy embert Gárdonyban a Posta utcai átjáróban. Az esti órákban a székesfehérvári, illetve annak csatlakozó vonalain – így a balatoniakon is – késésekre, kimaradó vagy rövidebb útvonalon közlekedő járatokra lehet számítani.

A Balatonfüredről 16 óra 23 perckor a Déli pályaudvarra indult Vízipók InterRégió kedd este Gárdonyban, a Posta utcai átjáróban elütött egy embert, aki a balesetben életét vesztette. A vonat utasait átszállítják egy következő, teljes útvonalon közlekedő vonatra.

Baleseti helyszínelés miatt Kápolnásnyék és Gárdony között csak egy vágányon közlekedhetnek a vonatok, ezért az esti órákban a székesfehérvári, illetve csatlakozó vonalain – így a balatoniakon is – jelentős, akár 30-60 percet meghaladó késésekre, kimaradó vagy rövidebb útvonalon közlekedő járatokra is lehet számítani.

A fennakadás végéig a G43-as vonatok csak Kőbánya-Kispest és Martonvásár között járnak, valamint a járatok Velencén, Velencefürdőn mindkét irányban a 2. vágányon állnak meg – közölte a Mávinform.