Fulladoznak a portól a belvárosi lakók, de a beruházó fittyet hány a szabályokra

2024.08.24. 10:48
Fullasztó porra panaszkodnak egy belvárosi társasház lakói a közeli építkezés miatt Budapesten. Azt mondják, hónapok óta szenvednek, miközben a szomszédos épületet hotellé alakítják át. Az önkormányzat több büntetést is kiszabott már a kivitelezőre a szabálytalanságok miatt. Azonban hiába kötelezték az előírások betartására és rendszeres takarításra a céget, a porszennyezés nem szűnt meg. A Híradó megkeresésére a kivitelező nem reagált.

Mint egy katasztrófafilmben, alig látni a szálló portól abban a belvárosi udvarban, ahol a munkások több emelet magasságból dobálják le a sittet. Erről egy felvételt is készített az RTL Híradó egyik nézője.

Már június eleje óta ezt tapasztalják az ott lakók: akkor ütötték át ugyanis a falakat, és addig még csúszdája sem volt a legördülő sittnek, amíg több lakó nem panaszkodott az önkormányzatnál. Ugyan a bontást végző munkások vízzel locsolják a lehullott törmeléket, mégsem tudnak sokat javítani a helyzeten. 

Ráadásul hiába a lakosok folyamatos takarítása, vastagon lepi a por a kerti bútorokat és az ablakpárkányokat egyaránt – mutatta az egyik helyi lakos a körülményeket az RTL Híradó stábjának.

A Veres Pálné Gimnázium melletti épület először 2022-ben került a hírekbe, amikor a felújítás kezdetén beszakadt a tető egy munkás alatt. 

Idén nyáron az V. kerületi önkormányzat, amely a lakók miatt többször tartott helyszíni szemlét, a csatorna kérdésére azt reagálta, hogy intézkedtek a szabálytalan munkavégzés azonnali beszüntetéséről, közigazgatási bírság szankciót alkalmaztak a por miatt. Arra is kötelezték a kivitelezőt, hogy rendszeresen takarítsanak, ám ebből a lakók mit sem érzékeltek.

Az RTL által megkérdezett Bélteki Béla háziorvos véleménye szerint

a szálló pornak csak negatív hatásai vannak, és hosszú távon egy egészséges embernél is krónikus tüdőmegbetegedést eredményezhet.

A csatornától telefonon keresték a kivitelező céget, hogy megkérdezzék: mit tesznek annak érdekében, hogy kevesebb porral járjon az építkezés. A cég munkatársa vonalhibára hivatkozott, majd letette a telefont. Később az e-mailben történő megkeresésre sem reagáltak.