Gyurcsány Ferenc: Magyar Péter a mi közös eltévelyedésünk
Gyurcsány Ferenc vasárnap ismét a Facebookon jelentkezett, posztjában a Fidesz és saját pártja, a Demokratikus Koalíció jelenlegi helyzetét vizsgálta. A volt miniszterelnök elmondása szerint „a kormánypárt történelmileg hibás”, szemben a DK-val, amely „az egyetlen érvényes tömörülés a magyar politikai életben”.
„A Fidesz hisz magáról valamit. De nem konzervatív, nem keresztény, szimpla hatalomgyár. Amit csinál, az történelmileg hibás. Hogy lehet-e még nyerni pár választást? Talán lehet, talán nem, de ha elég magas a horizontunk, akkor azt kell mondjuk: valójában érdektelen. Fognak még sok bajt okozni, sokat lopni, tetszelegni, leginkább maguk előtt, de érvénytelenek történelmileg” – fogalmazott bejegyzésében a DK elnöke.
Gyurcsány Ferenc megjegyezte: Magyar Péter ennek „az iszonyatos küzdelemnek a terméke”. A Tisza Párt elnökével kapcsolatban úgy fogalmazott:
Magyar a mi közös eltévelyedésünk, történelmi szerencsétlenkedésünk, bátortalanságunk pillanatterméke. Gyászos igazolása a posztmodern időnkénti silányságának. A nullát formázó ovális vonalának van értelme, ami közte van, annak nincs.
Szerinte azonban az, hogy csak a DK történelmileg érvényes, se nem tökéletes, se pedig túl magabiztos állítás. Emellett szerinte sokkal többen vannak azok, akik mellettük állnak, mint amennyi látszik, és velük tervezik a jövőt. Azokkal, akik „tudják, hogy az iszonyatos küzdelemben kik ők” – akkor is, ha a Fidesz még megnyer pár választást.