Egy fegyveres férfi kezdett ámokfutásba a Parlamentnél
A Tények információi szerint délelőtt a Kossuth téren egy férfi gázpisztollyal kezdett el hadonászni, ordibált, őrjöngött, és fenyegette az arra járó embereket.
A zajra a Parlament fegyveres őrei hamar megjelentek, majd a rendőrök is kivonultak a helyszínre, és elfogták az elkövetőt.
A rendőrség információi szerint senki sem sérült meg, és lövés sem történt. A férfit előállították, és eljárást indítottak ellene felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt.
Megkeresésünkre a rendőrség közölte, hogy szerdán reggel 8 óra 13 perckor érkezett bejelentés hozzájuk, hogy egy férfi fegyvernek látszó tárggyal fenyegetőzött Budapest V. kerületében, a Kossuth téren. Leírták, hogy kollégáik perceken belül elfogták az illetőt, elszámoltatása pedig folyamatban van.
Gázpisztollyal támadt két fiatalra
Néhány éve is történt hasonló eset, mikor egy férfi gázpisztollyal támadt egy nőre és egy másik férfira Budapest 17. kerületében. A vádirat szerint a férfi 2021. július 4-én az esti órákban, kábítószeres állapotban követni kezdte a fiatalokat, majd utánuk futott, és kiabálni kezdett velük. A fiatalok próbálták nyugtatni a férfit, de ő rájuk támadt, először megrúgta a fiatal férfit, majd egy engedély nélkül tartott gázpisztolyt vett elő, és 40 centiméterre a nő mellkasától elsütötte azt.
A vádlott a nyakánál fogva a földre szorította a nőt. A fiatal férfi ököllel arcon ütötte a támadót, aki ennek hatására elengedte a nőt. A sértettek ekkor menekülni kezdtek a vádlott elől, akit egy arra járó szabadnapos rendőr tartóztatott fel, és a kollégái kiérkezéséig visszatartott. A bántalmazás következtében a nő könnyebb, főleg zúzódásos sérüléseket szenvedett. Az elkövető férfi ellen a nyáron emelt vádat az ügyészség.