- Belföld
- budapest
- madách imre gimnázium
- oktatás
- mobiltelefon
- kitiltás
- rendelet
- mészáros csaba
- igazgató
- felmentés
- maruzsa zoltán
Újabb ellentmondás a Madách Gimnázium ügyében, cáfol a Belügyminisztérium
További Belföld cikkek
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
- Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
- Deutsch Tamás: Mintegy 3,4 milliárd forintnyi kórházfejlesztés valósul meg Budapesten
A Madách Imre Gimnázium igazgatóját, Mészáros Csabát a minap mentette fel a belügyi tárca amiatt, hogy az iskola jelezte: a kormány rendelete ellenére is beengedik az iskolába az okostelefonokat. A lépés miatt több tüntetést is szerveztek illetve szerveznek, ezek egyikére már szerda este sor került.
Az igazgató csütörtökön egy Facebook-bejegyzésben búcsúzott el, amiben többek közt arról írt: szerinte egyedül a médiafelhajtás miatt menesztették, hiszen Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár korábban semmilyen kifogást nem emelt a tantestület mobiltelefon-használatra vonatkozó rendelete elleni tiltakozása miatt. Mészáros Csaba konkrétan úgy fogalmazott:
Azok a médiumok, akik az augusztus 19-i közleményünket 26-án szemlézték, robbantották ki azt a helyzetet, hogy felmentettek. Mert Maruzsa államtitkárnak augusztus 22-én már elmondtam, hogy ezt a közleményt már kitettük. Akkor (és később sem) neki nem volt ellenvetése, mert »milyen mesteri a rendelet, hogy ezt is engedi«. Ha nincs a médiafelhajtás, nem mentettek volna fel.
Ehhez képest most a Belügyminisztérium egy közleményben cáfolta, hogy az államtitkár tisztában lett volna a Madách döntésével. A Telex kérdéseire válaszolva azt írták: az első, e hét elején megjelent sajtóhíreket megelőzően Maruzsa Zoltán sem volt tisztában azzal, hogy az iskolában nem adatják le a tanulókkal a telefonokat.
A belügyi tárca úgy fogalmazott:
Megfelel a valóságnak, hogy Mészáros Csaba az egyeztetés alkalmával megemlítette, hogy a gimnázium honlapjára kitettek egy tájékoztatást a digitális eszközök iskolai használatáról – a tájékoztatót az államtitkárnak nem mutatta be, azt az államtitkár nem olvasta. Ebből következően az államtitkár a Madách Imre Gimnáziumban tervezett eljárásról véleményt nem alkothatott, álláspontját nem fogalmazhatta meg, általánosságban csak annyit mondott, hogy a rendelet azért kiváló, mert az a végrehajtás érdekében az igazgatóknak nagy mozgásteret biztosít.
Mészáros Csaba egyébként ezzel kapcsolatban azt írta még a minap: „Nem lehetett ma könnyű Maruzsa államtitkárnak lenni (láttam is). Főleg ennyire mondvacsinált indokkal. Én is tudom, hogy bármilyen per nyerhető. (Bár indoklás nélkül felmenthető bárki.) Az igazgatóságom alatt eljutott az iskola egy olyan színvonalra, hogy a lányai minket választottak és ide jártak. Majd felmenti az igazgatót. Nem a Madách változott… Persze Ő csak aláírja a miniszter döntését, de a kinevezésemet Pintér Sándor írta alá, a felmentésemet pedig Ő.”
„Jelezte, hogy nem tervezi kitölteni igazgatói mandátumát, már az utódlás kérdésével foglalkozik.”
A Telex arra is rákérdezett, hogy a megjelent sajtóhíreknek volt-e köze az igazgató felmentéséhez. A Belügyminisztérium erre annyit válaszolt: „A tényt, nevezetesen azt, hogy egy állami intézmény vezetője nem tart be egy jogszabályt, azzal nyíltan szembehelyezkedik, nem a Belügyminisztérium, nem az államtitkár, hanem Önök minősítették »ellenállásnak«.”
A tárca végül azt is közölte: „Mészáros Csaba az egyeztetés során egyébiránt jelezte, hogy nem tervezi kitölteni igazgatói mandátumát, már az utódlás kérdésével foglalkozik.”
Nemrég külön cikkben foglalkoztunk az eset jogi vonatkozásaival, valamint azzal is, hogy mely európai országokban korlátozzák még az iskolai mobiltelefon-használatot. Az ügy összes főbb tudnivalóját pedig ebben a cikkben szedtük össze.