Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEMDrasztikusan csökkenhet a védőnők fizetése több fővárosi kórházban
„Köszönjük szépen minden magyar védőnő munkáját, azt, hogy a legnehezebb pillanatokban is a családok mellett állnak, óvják gyermekeinket, és jelen vannak a családok életében. Isten éltesse a védőnőket!” − mondta Vitályos Eszter kormányszóvivő júniusban, de a köszönetnyilvánítást a letaglózó valóság követte, az anyagi megbecsülés hiánya, fogalmazott az ATV.
Ugyanis több helyen csökkentik a védőnők bérét, nem csak a Dél-pesti Centrumkórházban. Az egészségügyi intézmény szerint nincs pénze az eddigi bérszínvonal kifizetésére. Az ATV értesülése szerint lesz, aki akár 80 ezer forinttal is kevesebbet vihet haza szeptembertől.
Az elmúlt nyáron átszervezés történt az egészségügyben, így az önkormányzatok helyett az állam vette át a fenntartó szerepét, és ugyan az alapbérüket növelte, de a korábbi önkormányzati bérkiegészítéseket elvette.
2024. szeptember első napjától munkáltatói döntésen alapuló juttatása visszavonásra kerül, az Intézet költségvetési fedezet hiányában a továbbiakban nem tudja biztosítani
– áll a bérpapíron.
A védőnők szerint azonban korábbi pótlékaikat is megszüntette a kormány. „Amit eddig az önkormányzat kiegészített bérkiegészítést, azt egyből elvették, a cafeteriánkat elvették, úgyhogy elég sok mindent elvettek tőlünk, vagy beleépítettek az alapbérbe.”
Ezenkívül az alapvető munkafeltételek hiányára is panaszkodtak a dolgozók. „Rengeteg védőnő végzi úgy jelenleg feladatát az országban – Budapesten és az elhanyagoltabb, nehezebb körülmények között lévő megyékben is –, hogy a minimumfeltételeknek, tehát a rendeletben meghatározott minimumfeltételeknek, a tanácsadói felszereléseknek nem felel meg.”
Sok esetben nem működnek fűtő- és hűtőberendezések, az irodai eszközök hibásak, ennek ellenére sem az önkormányzat, sem a kórház nem egyeztet a javításokról, illetve új eszközök beszerzéséről.