A rendőrség felrobbantásával fenyegetőzött egy magyar férfi
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt, mert a segélyhívón rendszeresen olyan telefonos bejelentéseket tett, hogy felrobbantja a rendőrséget.
A vádirat szerint a vádlott 2023. október közepén, ugyanazon a napon, egymáshoz közeli napszakban, valamint október végén hajnalban és december végén reggel, Miskolcon két különböző nyilvános telefonfülkét használva felhívta a 112-es segélyhívó számot.
A hívásokat a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság fogadta. A férfi telefonos bejelentései során többször összefüggéstelenül beszélt, de érthetően mondta el azon fenyegetéseit,
miszerint megöli az egész rendőrséget, bombát tesz az épületbe, és felrobbantja.
A vádlott cselekményeivel a köznyugalom megzavarására alkalmas, valótlan tényeket állított. A férfi korábban büntetlen előéletű volt, most azonban az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott ellene.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.