Futórózsa utcai emberölés: súlyosabb ítéletet hozott az ítélőtábla
További Belföld cikkek
- „Nem lesz a kedvencem” – a Nagyvásárcsarnokot is végigette a dél-koreai influenszer
- Kommentháború tört ki Magyar Péter és a Kétfarkú Kutyák közt
- Él az elővásárlási jogával Budapest, megvenné a rákosrendezői területet
- Lengyel mintára terveznek tüntetést magyarországi bírók
- Rusvai Miklós: Várható volt, hogy berobban az influenzajárvány
B. K. 2022. január 16-án, este, a XVI. kerületben, a Futórózsa utcában sétált, amikor az egyik társasház földszinti lakásának erkélyén meglátott egy horgászzsákot. A férfi az erkélyhez lépett, kinyitotta a zsákot, és abból eltulajdonított egy pár ezer forint értékű hálót.
A lopásnak szemtanúja volt a szomszédos társasház egyik erkélyén tartózkodó sértett, aki nyomban lerohant az utcára, hogy kérdőre vonja az elkövetőt, amire azonban leért, addigra a vádlott már elhagyta a helyszínt, az elvett horgászeszközt pedig eldobta.
A sértett ekkor szólt a feleségének, hogy hívja a rendőrséget, majd a távolodó vádlott után sietett, és közben folyamatosan megállásra szólította fel. Még ugyanabban az utcában haladtak, amikor a vádlott megállt, a táskájából elővetett egy kést, szembefordult az őt követő sértettel, és felszólította, hogy hagyja őt békén, különben megszúrja.
A sértett azonban továbbra is meg akarta állítani a férfit, ezért arcon ütötte őt, erre a vádlott válaszul, a következő mozdulattal mellkason, szívtájékon szúrta őt . A sértett ezután megpróbált hazamenni, azonban az elszenvedett szúrt sérülés miatt pár lépés után egyensúlyát vesztette és a földre esett.
A férfi segítségére siető járókelők mentőt hívtak a sértetthez, aki azonban a szakszerű orvosi segítség ellenére életét vesztette a kórházban.
Idén januárban a férfit bűnösnek mondta ki a Fővárosi Törvényszék bírája emberölés bűntettében, ezért 9 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte. A nem jogerős ítéletet részben, de megváltoztatta a Fővárosi Ítélőtábla, ami szerint,
aljas indokból elkövetett emberölés bűntettének minősítette, a szabadságvesztésének tartamát 15 évre súlyosította.
A bíró indoklásából kiderült, hogy az elkövető eredetileg egy alig több mint kétezer forint értékű hálót lopott el. A vádlott a történteket jogos önvédelemnek nevezte.